Öveges József ősei a családi hagyomány szerint apai ágon legalább kétszáz évre visszamenőleg népiskolai tanítók voltak. Édesapja Öveges József volt, Öveges Alajos iskolai tanító fia, aki a Dunántúl több községében is tanított. Szülei a Zala vármegyei Göcsejben, Páka községben éltek, amikor legidősebb fiúként 1895. november 10-én világra jött József, akinek később még három testvére született.

„A körülöttünk lévő természet formáinak szépsége mellett csodálni tudjuk majd a jelenségeiben megnyilvánuló törvényszerűségeket és összefüggéseket is. Nemcsak kívülünk él majd a természet, hanem bennünk is.”

Az elemi iskola első öt osztályát 1901-től 1906-ig a Győr vármegyei Péren végezte - utóbb a település a tiszteletére róla nevezte el az intézményt. Ezután szülei a győri bencés gimnáziumba adták. Tizennégy éves korában, 1910-ben meghalt az édesapja, de édesanyja tovább taníttatta. Mivel a bencés rendnek nem minden tagja foglalkozott tanítással, ezért szerzetesi családjául a legnagyobb tanító rendet, a piaristákat választotta. A piarista rendbe 1912-ben, tizenhét éves korában vették fel, és szerzetesi újoncévét a váci rendházban töltötte. A gimnázium VII. és VIII. osztályát kitűnő eredménnyel végezte a kecskeméti piaristáknál, és 1915-ben hasonló eredménnyel érettségizett.

Egyetemi tanulmányait matematika-fizika szakos tanárjelöltként a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ezzel párhuzamosan a piarista rend pesti hittudományi főiskoláján teológiai tanulmányokat is folytatott. Közben 1917. december 24-én letette az ünnepélyes fogadalmat. Szaktárgyaiból az összes vizsgát kitüntetéssel teljesítette. A későbbi Nobel-díjas Hevesy György professzor egyetemi tanársegédi kinevezésre terjesztette fel.

„A megismerés és az átélt tudás szépsége felér a legmagasabb művészeti élménnyel, de nemcsak gyönyörködtet, hanem segít a természet erőinek megismerésében és felhasználásában, jövőnk építésében is.”

A piarista rend 1919. szeptember elsejétől a szegedi Piarista Gimnáziumba helyezte, ahol 1919. december 16-án tette le a tanári vizsgát. A tanári oklevél megszerzése után középiskolai tanárként tanított. 1920. július 10-én szentelték pappá, így vált teljes értékű piarista tanárrá.

1919–1922 között kezdte tanári pályáját Szegeden, a piarista gimnáziumban, ahol mennyiségtant, vallástant, történelmet és földrajzot tanított - fizikát akkor még nem. 1922–1924 között Tatán volt tanár, szintén a piarista rend gimnáziumában. Ekkor jelent meg első zsebkönyve, melyet az újságban így hirdetett: „Adja el esernyőjét és vegye meg Öveges József: Időjóslás és időhatározás című könyvét”.

1924-ben Vácra került a piarista gimnáziumba, de 1930-tól ismét a tatai piarista gimnáziumban lett tanár. Ezekben az években írta első tankönyveit. Szerette a természetet járni, többféle sportot űzött, rendszeresen úszott, télen korcsolyázott. Az Öreg-tó jegén reverendában korcsolyázva találta ki a vitorlás korcsolyázást. Sok időt töltött a fiatalok testi, szellemi nevelésével egyaránt, például a 146. számú Révai Miklós Cserkészcsapat cserkésztisztjeként. 1940-ben Budapestre került, ahol 1946-ig a piarista gimnázium tanáraként dolgozott.

„Napjainkban a természettudomány óriás léptekkel halad előre. Egyre boldogabb, gazdagabb életet teremt az emberi tudás alkalmazása. Általános műveltségünkben egyre nagyobb részt kér a természettudományos műveltség. Nagy számban jelennek meg kitűnő ismeretterjesztő művek. De gyökértelen az írás, a szó nyomán szerzett tudás, ha hiányzik az alap: a szemlélet, a tapasztalat.”

A budapesti piarista gimnázium 1946-47. tanévi évkönyvében a következők szerepelnek: „Öveges Józsefet a tartományfőnök úr erre a tanévre felmentette a gimnáziumi tanítás alól és megengedte neki, hogy a Magyar József Nádor Műegyetem Gazdasági Szaktanárképző Intézetében a négy évfolyam hallgatóinak teljes fizikai képzését elvállalja.” Öveges József középiskolai tanári működése ezzel lezárult, majd 1947-1948-ban a Közgazdasági Egyetem intézeti tanáraként, illetve 1948-1955 között a Budapesti Pedagógiai Főiskola Fizika Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanáraként oktatott. 1955-ben, a Budapesti Pedagógiai Főiskola megszűnésekor saját kérésére nyugdíjba vonult. Később, 1958-ban a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre hívták tanszékvezető egyetemi tanárnak, amit visszautasított.

Öveges József az 1948-ban alapított Kossuth-díj első kitüntetettjei közé tartozott. A díjjal járó pénzből és egyéb támogatásokból öröklakást vásárolt magának Budán, a Széll Kálmán tér közelében, és elöljárói engedéllyel kiköltözött a rendházból, ahova azonban később is visszajárt ebédelni.

„Az alkotó ember előtt végtelen a tér. De ha tudásunkat nem is használjuk fel feltétlenül újabb alkotásra, akkor is minden ismeret még gyönyörűbbé teszi előttünk a világot.”

A természettudomány népszerűsítésének egyik legkiemelkedőbb alakjaként nagyon sokat tett a tudományos igényű ismeretterjesztés területén, többek között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulaton keresztül, amelyben több mint harminc éven át az országos elnökség tagja volt. Szerkesztőbizottsági tagként 1953-tól részt vett az Élet és Tudomány című hetilap munkájában is. Ő vezette főszerkesztőként 1958-tól a Magyar Televízió 100 kérdés – 100 felelet című műsorát, ez a népszerű adás százharmincöt alkalommal volt műsoron. Legkedvesebb kísérleteim című műsorában egyszerűen elvégezhető, mégis látványos kísérleteket mutatott be, miközben élvezetesen, magával ragadó lelkesedéssel és könnyen érthetően el is magyarázta azokat. A Magyar Rádióban kétszázötvenhat előadást tartott.

Nyugdíjas éveiben is fegyelmezett, szigorú rend szerint élt, rendszeresen hajnalban kelt. Minden évben csupán július végén vagy augusztus elején engedélyezett magának két-három hetes nyári szünetet - ezt a szabadságot szülőföldjén, Pákán töltötte. Halála előtt egy héttel még rádiós riporton dolgozott. 1979. szeptember elején agyvérzéssel kórházba szállították, és néhány nap múlva meghalt. 1979. szeptember 18-án temették el Zalaegerszegen, díszsírhelye – kívánságának megfelelően – édesanyja sírjának közelében található.

(forrás: Wikipedia)