2020. július 24.

Az Aranycsapat tizenkettedik játékosa


„Lőj, Dömötőr, lőj Dömötör, lő, góóóóól!!!” Ez csupán egy a számtalan, focirajongók által szó szerint idézett, legendás mondatból. Egy legendás sportkommentátor mondataiból, aki szerelmese volt a munkájának, szerelmese volt a magyar sportnak, és országos cimborája a legnagyobb magyar sportolóknak. 2018. július 25-én hunyt el Szepesi György.

Szepesi György 1922-ben született Budapesten, Friedländer György néven - édesapja Szepesváralján született, ő ezért vette fel a Szepesi nevet. 1944-ben Szepesi Ukrajnában és Kelet-Magyarországon, apja – aki később a buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg - Budapesten volt munkaszolgálatos.
Az angyalföldi grundokon került legelőször kapcsolatba a futballal. Mint majd minden fiúgyermek, nagy focista szeretett volna lenni. Későbbi vallomásaiból megtudhatjuk, már akkoriban belátta, hogy kortársai ez irányú tehetsége jóval felülmúlja az övét. Megemlít pár nevet – például Puskás Ferenc, Szusza Ferenc –, akik szerinte korának legnagyobbjai voltak. És személyes barátai is, háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó Papp Lászlóval, az öttusalegenda Balczó Andrással, vagy éppen a kapusfenomén Grosics Gyulával együtt.



1945-től lett a Magyar Rádió munkatársa, 1946-tól kezdett lapokban publikálni. 1951 és 1954 között a Testnevelési Főiskola hallgatója volt. 1958-ban és 1960-ban a Magyar Testnevelési és Sport Tanács tagjának nevezték ki, 1963 decemberétől a Magyar Testnevelési és Sportszövetség országos tanácsának tagja lett. 1967–75 között a Magyar Rádió szakszervezeti bizottságának elnöke volt, 1975–78 között bonni tudósítóként dolgozott. 1979 és 1986 között az Magyar Labdarúgó Szövetség elnökeként tevékenykedett, 1982 és– 1992 között a szórakoztató és sportfőosztály osztályvezetője volt. 1982 és 1994 között a FIFA vezető testületébe is bekerült, 1996 és 1997 között pedig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt.

„Aki nem érezte a kispályák öltözői levegőjét, aki nem mosdott lavórban – én most a harmincas, negyvenes évek környékéről beszélek – aki nem tudta, milyen az a kérges cipő, vagy fűzős labda, az nem is érezhette és nem is érthette azt, ami a pályán a fiúkkal történik. Az nem is tudta közvetíteni azt a hangulatot.”



Amikor rájött, hogy sportolóként nem tartozik a legtehetségesebbek közé, úgy döntött, hogy a pálya széléről, nem pedig a pályáról próbálja meg előrevinni a magyar sportot. Első szerelme, a futball mellett más sportágakat is kedvelt, és a sport majdnem minden téren jelen volt életében. Legendás rádióközvetítései hallgatók millióinak szereztek mérhetetlenül nagy örömöt – a televízió elterjedése után is rendszeres volt, hogy a nézők a tévében követték a meccset, és közben Szepesi közvetítését hallgatták a rádióban.
Mindenhol jelen volt, ahol a magyar sportsikerek felbukkantak. Egyedi lelkesedése, sajátos közvetítési stílusa kiemelte a többiek közül. Egy beszélgetés során megkérdezték tőle, hogy miért nem észlelhető már a régi idők szívből fakadó közvetítése napjainkban. Így felelt: „Ma a legtöbb riporter nem hivatásként éli meg és végzi a munkáját, hanem kenyérkeresetként, és ez bizony érződik.”



Munkái közül a legemlékezetesebb az „évszázad mérkőzésének” közvetítése volt. Az újságok ekkor nevezték el „az Aranycsapat tizenkettedik játékosának”, mivel az angol–magyar mérkőzés lelkes, szívből fakadó közvetítése az általános vélekedés szerint hozzájárult az Aranycsapat történelmi győzelméhez. Mindig közel állt a csapathoz, győzelmekkor együtt ünnepelt, vesztes mérkőzések után pedig együtt sírt Puskásékkal.

„Mikor például Gyarmati Dezső gólt dobott, tehát a bal kezéről a hálóba került a labda, úgy beszéltem erről – azt súgtam a mikrofonba – hogy ilyen bal kéz nincs már több a világon, ez olyan, mint Puskás bal lába. Vagyis ez a hasonlat azt jelentette, hogy én nem magamat emeltem Gyarmati mellé – tehát nem azt mondtam, hogy én még ilyen dobást nem láttam – hanem egy másik világklasszis játékost, Puskás Öcsit, pontosabban annak is a bal lábát. Sokszor láttam Gyarmati kezét, tudtam, mit tud az a kéz. Az Öcsi bal lábát pedig százszor, ezerszer láttam az öltözőben, ahogy féltették, ahogy masszírozták, ahogy a világbajnokságokon két orvos, három orvos is körülállta.”



Szepesi György, minden idők legnagyobb sportkommentátora 2018. július 25-én, kilencvenhat éves korában hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

(forrás: Wikipedia)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Hasznos – de nem ezért született…


„Mindenki híres lesz egy negyedórára…”


Programok – mi megy, mi marad?