2020. augusztus 5.

Táborozó gyerekek ismerkedtek Kerénnyel, a kagán lovassal


A Napraforgó napközis táborban vakációzó gyerekek látogattak el a nemrég megnyílt, egyedülálló kiállításra a Csók Képtárba, ahol a „A kagán lovasa – avagy egy avar páncélos lovas életre keltése” című tárlat anyagát ismerhették meg. A nagyközönség számára október 31-ig tart nyitva a kiállítás.



A gyerekek játékos módon szereztek információkat az avarok eredetéről, életmódjáról, harcmodoráról és öltözködéséről, és hallhatták azt is, hogyan fedezték- és tárták fel Kerény, az avar kori harcos sírját.



A foglalkozáson a gyerekek megtudhatták azt is, ki volt Kerény valójában, mennyi idős lehetett, hogyan nézhetett ki, milyen életmódot folytatott, mivel táplálkozott, milyen szerepe volt a társadalomban és miről árulkodik a koponyáján felfedezett, különleges fejsérülés. Különösen érdekes volt a gyerekek számára, hogy miként lehet rekonstruálni egy emberi arcot a csontleletek alapján. A gyerekek kézbe vehették a harci felszerelések másolatait is.



A kagán lovasa kiállítást másfél héttel ezelőtti megnyitása óta több mint 800-an látták eddig, a tárlat október 31-ig, hétfőtől péntekig, illetve vasárnap 10-től 18 óráig, míg szombatonként 9 és 18 óra között tart nyitva a Csók Képtárban. Csoportos látogatás esetén a szervezők előzetes jelentkezést kérnek a bejelentkezes@szikm.hu e-mail címen.

(forrás: okkfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása