2021. június 11.

Merje hazavinni – merjen hazamenni!


Napokon belül kézhez kapják a gyerekek a bizonyítványt. Sajnos évről-évre előfordulnak olyan esetek, amikor nem mernek hazamenni a fiatalok a bizonyítványosztás után, félve a szidásától. A téma kapcsán a beszélgetés, biztonság, türelem és szeretet fontosságára hívja fel a rendőrség a szülők figyelmét.

Az általános-, és középiskolás diákok napokon belül kézhez kapják a 2020/2021. tanév végi értékelést tartalmazó bizonyítványt. A gyermek év közbeni eredményei ugyan folyamatosan nyomon követhetők az e célt szolgáló felületen, ám az összesített, megmásíthatatlan és végérvényes lista egy ünnepélyes évzáróval társulva komoly lelki megterhelést okozhat.



Előfordulhat, hogy az érdemjegyek nem tükrözik a szülők, vagy a gyermek saját magával szemben támasztott elvárásait, emiatt a gyermek szoronghat, félelmet érezhet, sőt sajnos számtalan példa alátámasztja, hogy nem mer hazamenni: tart a szülői felelősségre vonástól, dorgálástól, ezért inkább elkóborol, világgá megy bánatában, szégyenében, vagy, hogy elkerülje a családi perpatvart. Hogy ez lehetőség szerint soha ne fordulhasson elő, fogadják meg a rendőrség alább olvasható tanácsait.

Beszélgetés, biztonság
Oldja a feszültséget és megnyugtató, ha a gyermekben tudatosítják, egy-egy, az elvártnál, vagy a kívánatosnál rosszabb érdemjegy nem a világ vége, segítséggel, szorgalommal orvosolható és javítható. Biztonságot ad, ha a gyermek tisztában van azzal, az iránta érzett szülői szeretetet nem befolyásolja az iskolai eredménye. Érzelmi támogatással tudassák vele, hogy a család - akár szomorúsággal, történetesen egy rosszul sikerült bizonyítvánnyal küzd, akár öröm éri - mellette áll.


Türelem
Ne sajnálják az időt az őszinte, a szülő-gyermek bizalmi kapcsolatot kialakító, megszilárdító és elmélyítő beszélgetésekre! A gyermek gondolatait, véleményét megértéssel hallgassák. A szülő, a család, mint elsődleges szocializációs tényező mindenkor például szolgál gyermeke számára, így ha az anya/apa béketűrő, ezt a mintát látva és leképezve a gyermek is hasonló személyiségjegyekkel bír majd. Teremtsenek lehetőséget kigondolni és átbeszélni az egy-egy érdemjegy kijavítására vonatkozó feladatokat, gyakorlást, szülői segítséget - ez azt üzeni: "Együtt megoldjuk, hisz nem vagy egyedül!"


Szeretet
Ha egy gyermek tisztában van azzal, hogy több szempontból is biztonságot nyújtó családja, otthona van, nem fontolgat szökést egy mélabús pillanatban. Tudatosítsák, hogy az iránta táplált szeretetük feltétel nélküli, és nem érdemjegyekhez kötött. Hogy veszekedés helyett a probléma közös megoldása a cél és bármi történt is, mindig hazavárják!


Ha gyermekük mégis elszökik, eltűnik, rendkívül fontos, hogy mihamarabbi megtalálása érdekében, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ismert 112-es segélyhívó telefonszámon.

(forrás: police.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása