2021. június 14.

Megemlékezés a Mártírok Emléknapján


Vasárnap a Mártírok Emléknapján, a Fejér megyei és székesfehérvári zsidóság deportálásának hetvenhetedik évfordulóján tartottak megemlékezést a Mártírok Emlékcsarnokában és az Óvoda utcai Izraelita temetőnél. Az elhurcolt több ezer fehérvári zsidó ember közül mindössze százharmincegyen tértek vissza a koncentrációs táborokból, száztizenkilencen pedig a munkaszolgálatból.

Az 1941-ben még kétezerhetvenöt tagú székesfehérvári hitközségből az 1946. évi összeírás szerint mindössze kétszáznyolcvankilencen maradtak. A kiűzetésre és halálra ítélt embereket a „gettógyűjtőházakba” zárták, és 1944. június 6-án a város peremére, a vasút melletti Szabó-téglagyárba hurcolták. A téglagyárban 1944. június 10-e és 13-a között semmilyen élelmezés nem volt - itt már többen öngyilkosságot követtek el. A fogvatartott emberek végső elszállítására június 14-én került sor.



A Mártírok emlékcsarnokában található emléktáblán olvasható „barbárság” szóval próbálták leírni azt, amit ember emberrel szemben követett el hetvenhét évvel ezelőtt. Ismerjük a Fejér megyei illetve a fehérvári számokat is, és közös felelősségünk, hogy szóljunk erről, ne csak az év egy napján, hanem sokszor - mondta Fehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András a megemlékezésen. Mint mondta: a barbárság történéseinek elmesélésével mindent megteszünk annak érdekében, hogy soha többet ilyen ne történhessen.
A vasárnapi megemlékezést vezető Darvas István főrabbi beszédében azt a kérdést tette fel: vajon lesz-e eredménye annak, hogy emlékeztetünk azokra a borzalmakra, amik hetvenhét évvel ezelőtt történtek.



A megemlékezésen részt vett Szénási Jonathán Sándor református lelkész is, aki arról is beszélt, hogy emlékezni és emlékeztetni is kell, hiszen egyre kevesebben vannak, aki elmesélhetik nekünk, hogy mi történt - és ugyancsak egyre kevesebben vagyunk, akiknek elmesélték, és egyre többen, akik nem is nagyon hallottak erről.
Az üldöztetések következtében a zsidó túlélők száma Fehérvár lakosságának töredékét tette ki: százharmincegyen tértek vissza a koncentrációs táborokból, száztizenkilencen pedig a munkaszolgálatból. 1949-ben a holokauszt áldozatainak tiszteletére emlékcsarnokot emeltek a zsidó temető mellett - a vasárnapi megemlékezést is itt tartották.

(forrás: szekesfehervar.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása