Lássuk, hogy is van ez. Az abszint egy magas - eredetileg 45-74 százalék - közötti alkoholtartalmú égetett szesz, melynek készítésekor a fehér ürömfű leveleit és virágait, az ánizs és a római édeskömény termését, valamint egyéb fűszereket használnak fel. Hagyományos színe zöld, vagy ritkábban színtelen, ezért „a zöld tündérnek” is nevezik. Ízében általában az ánizs a legmeghatározóbb, amit az édeskömény és az ürömfű, majd a többi összetevő aromája követ, különösebb keserű mellékíz nélkül. A nagy alkoholtartalmat a benne található nagy mennyiségű illóolaj teszi szükségessé, mivel ezek hígításkor fehéren kicsapódnak a párlatból. Fogyasztását ezért gyakran szertartásos hígítás előzi meg, ugyanis ez a kicsapódás látványosabb, ha a jeges vizet csak lassan adagolják hozzá.



Az abszint pontos eredete ismeretlen, de azt tudjuk, hogy az ókori görögök is használták a fehér üröm leveleit borba áztatva, frissítő és gyógyító kezelésekhez. A szeszfőzés a 11-12. században jelent meg -egy 1541-ben kiadott párlatoskönyv többek közt az aqua absinthii-t, azaz fehérürömpárlatot is említi. A mai értelemben vett abszint, tehát az ánizzsal és édesköménnyel készült párlat első nyomai azonban a 18. századi Svájcból származnak.
Az abszint Franciaországban hódított leginkább. 1830-ban ugyanis – amikor a franciák megkezdték Algéria megszállását - a hiányos orvosi ellátás miatt a katonák között gyakoriak voltak a járványok, így a katonai orvosok védőitalt hagytak jóvá, mely borból, abszintból és vízből állt. A malária és a rossz ivóvíz ellen egyaránt hatásosnak remélték. Mindez lényeges hatással volt a francia abszinttermelésre: egyre újabb főzdék jelentek meg. Az Algériából visszatérő katonák, akik nem csak gyógyszerként értékelték az abszintot, hamar népszerűvé tették, elsősorban Párizsban. Az 1875 után kiteljesedő filoxéra-járvány tizennégy év alatt tönkretette a francia bortermelést. Az így megnövekedett borárak tovább segítették az abszint elterjedését, a rossz bortermelés miatt egyébként is lecsökkent borpárlat-mennyiség egy részét pedig az abszint készítéséhez használták fel.



Az 1860-as évekre kialakult az „heure verte”, azaz „zöld óra” fogalma: délután öt órakor a lakosság egyre nagyobb része ült kávéházakba és bárokba, abszintot fogyasztani. Az abszint volt az első olyan égetett szesz, melyet nőknek sem volt illetlenség fogyasztani. Minden társadalmi osztályban kedvelték, ugyanis az 1880-as években tömeges termelése - és egyre gyakoribb hamisítása - miatt sokkal olcsóbb lett. 1910-re a franciák 36 millió liter abszintot ittak évente.
Az abszint természetes színezése külön berendezést igényel, ezért az olcsó változatok, illetve a mesterséges hamisítványok színének élénkítésére a karamell adta sárga mellett anilin-zöldet, réz-szulfátot, rézacetátot vagy indigót használtak - melyek az utóbbi kivételével erősen mérgezők. Sokszor élénkítették így a klorofill adta enyhe smaragdzöldet is; az 1912-t megelőző években már kevés olyan abszint volt, melyet ne festettek volna.
Az olcsó abszintok készítésekor általában igen rossz minőségű alkoholt használtak, mert ennek ízét az abszint ízanyagai elnyomják. Az ilyen alkoholok sok amilalkoholt és egyéb kozmaolajat tartalmaztak, valamint metanolt, mely szédülést, fejfájást, hányást, idővel pedig vakságot, Parkinson-kórt vagy halált okozott. Egyes korabeli források denaturált szesz felhasználását is említik. Az abszint betiltásáért - az akkori szélsőséges alkoholizmus mellett - elsősorban a mérgező hamisítványok okolhatók.



Az abszintot az antialkoholista mozgalom és a bortermelők közös erőfeszítéseinek köszönhetően hozták összefüggésbe a bűncselekményekkel és egyéb társadalmi problémákkal. Megítélése a 19. század második felében egyre rosszabbá vált. Túlzott fogyasztásának tünetegyüttesét abszintizmusnak nevezték, és egyre inkább elhatárolták a lényegében azonos tüneteket mutató krónikus alkoholizmustól, melyet azonban kevésbé tartottak súlyosnak.
1889-re az Európát elárasztó filoxéra miatt a francia bortermelés majdnem negyedére esett vissza a korábbihoz képest. Ekkor már folyt a francia szőlőfajták amerikai fajtákra történő oltása, így védekezve a pusztító kártevővel szemben. Az újjáéledő bortermelésnek komoly vetélytársat jelentett az időközben elterjedt, tömegesen és olcsón előállított abszint: 1875 és 1913 között a franciák abszintfogyasztása az ötvenszeresére nőtt.
1905-ben egy svájci alkoholista, Jean Lanfray meggyilkolta várandós feleségét és két gyermekét, majd magával is próbált végezni, mialatt – egyebek mellett - abszint hatása alatt állt. Petíció indult az abszint betiltásáért, melyet 82 ezer svájci lakos írt alá: az abszintot Vaud kantonban hamarosan betiltották. 1908-ban rögzítették a teljes tilalmat Svájc szövetségi alkotmányában.
A rendszeres abszintfogyasztást a 19. század második felétől kezdve sok orvos elmebetegség, epilepszia és tuberkulózis okozójának tekintette. Az abszintizmusnak nevezett – valójában azonban a krónikus alkoholizmussal teljesen azonos – elmebaj tünetei közül a hallucinációk által kísért rohamokat tartották a legjellemzőbbnek, ezért a modern köztudatban az abszint tévesen hallucinogénként maradt fenn. Az abszintizmus elméletének felszínes ismerete képezi az alapját annak a modern tévhitnek, hogy az abszintban lévő tujonnak közvetlen hallucinogén hatása lenne. Az abszint ellenzői csak az ital okozta elmebaj esetén beszéltek hallucinációkról; a fehér ürmöt méregnek tekintették, a többi összetevőt pedig legfeljebb kábító hatásúnak.



1907-ben a francia kormány különadót vetett ki, mellyel az olcsó abszintokat próbálta eltüntetni a piacról, majd 1908-ban betiltották a 65 százaléknál kisebb alkoholtartalmú abszintokat, hogy ezzel még több, rossz minőségű hamisítványt vonjanak ki a forgalomból. 1912-ben az abszintot méregnek nyilvánították és a parlament elé terjesztették a tujontartalmú italok betiltását, ami azonban csak az első világháború kitörése után, 1915-ben történt meg. Az abszintot már 1898-ban betiltották a Kongói Szabadállamban, majd 1906-ban Belgiumban és Brazíliában. Hollandia 1909-ben tiltotta be, Svájc 1910-ben, az Amerikai Egyesült Államok pedig 1912-ben. Sok ország, köztük Nagy-Britannia nem tiltotta be az abszintot, mert ott nem volt olyan népszerű, mint Európa többi részén.
Az Európai Unió bizonyos országaiban az abszint soha nem volt tiltott, ezért a Tanács – a közösségen belüli jogharmonizáció keretében – 1988. június 22-én irányelvben rögzítette, hogy melyik italtípus mennyi tujont tartalmazhat - így az egyes tagállamok abszintot tiltó törvényei fölöslegessé váltak. Ezzel együtt több országban az abszint gyártása, fogyasztása, importálása a mai napig tilalom alá esik.

(forrás: Wikipedia)