Középiskolásokat készített fel a Kodolányi János Egyetem
Továbbtanulni vágyó középiskolásokat készített fel az egyetemi létre a Kodolányi egyetem.
A fiatalok megtudhatták, mi a különbség az előadás és a szeminárium között, hogyan készül egy órabeosztás és minden kérdésükre választ kaphattak a továbbtanulást illetően. A Kodolányis diákok a mesterséges intelligencia alkalmazásával, a médiavállalkozások jogi hátterével is megismerkedhetnek, ismert, neves tanárok segítségével, de akár turisztikai kommunikációval is foglalkozhatnak - mondta Kiss Róbert Richard turisztikai és kommunikációs szakember, dékán.
A Kodolányin Anglisztika, Előadóművészet, Emberi erőforrások, Gazdálkodási és menedzsment, Közösségszervezés, Nemzetközi tanulmányok, Pedagógia, Szociális munka, Történelem, Turizmus-vendéglátás és Üzemmérnök-informatikus szakok is indulnak, kooperatív képzési formában.
A kooperatív oktatási forma biztosítja azt, hogy a munkaadók igényeit be tudják építeni a képzési programba, a tananyag kidolgozása stratégiai partnercégeinkkel közösen történik, és az oktatásban is részt vesznek a cégek munkatársai, tehát a képzés elméleti és gyakorlati részét is a cégekkel, vállalatokkal együttműködésben alakították ki.
A középsulisok nagyon élvezték, hogy betekinthettek az egyetem működésébe, és a média belső folyamataiba is. Többen érdeklődnek a terület iránt, így az is elképzelhető, hogy egy nap ők is ott ülnek majd az egyetem előadótermében, vagy a vágószobában.