2025. március 19.

Fehérvári ünnepség a keresztféléves végzősöknek


Háromszázan tettek sikeres államvizsgát idén januárban a Kodolányi János Egyetemen. A friss diplomások számára a március 13-án, az immár hagyományos Kodolányi Nap keretében rendeztek ünnepélyes diplomaátadót Székesfehérváron. A legtöbb végzős hallgató gazdálkodási és menedzsment alapszakon, emberi erőforrások alapszakon, valamint közoktatás vezető és pedagógus szakvizsga keretében szerzett felsőfokú végzettséget.

Az ünnepélyes diploma átadókat - ez alkalommal először - karonként rendezték meg. Prof. Dr. Obádovics Csilla rektor mindhárom fehérvári ünnepségen részt vett és rövid beszédben köszöntötte a keresztféléves képzésben diplomát szerzett végzősöket. Az első ünnepségen a Gazdaságtudományi Karon végzetteket köszöntötte Dr. Malatyinszki Szilárd dékán, ezt kövezően pedig átvehették okleveleiket. Másodjára az Újmédia és Kreatívipari Kar végzősei kapták meg diplomájukat Dr. Kiss Róbert Richard dékán ünnepi beszédét követően, harmadikként pedig a Humántudományi Karon végzetteket köszöntötte Dr. Lőrinczné Bencze Edit dékán, majd átadta az okleveleket.

A végzősök kiváló teljesítményét az egyetem vezetése rangos díjakkal ismerte el, amelyeket az ünnepségeken vehettek át a friss diplomások.

Gazdálkodási és menedzsment szak BSc:

Holdvilág Barnabás, Horváth Attila, M. Kiss Bence, Sebestyén Miklós Lőrinc, Simó-Veress Zoltán, Winkle Dóra

Vállalkozásfejlesztés szak MSc: Czigány Petra, Dobos Henrietta, Silkó Noémi Vanessa

Emberi erőforrásokszak BSc: Lusták Maja Andrea, Nagy-Ludassy Fruzsina, Stégmayer Olivér, Szijj Viktória Eszter

Turizmus menedzsment MSc: Ugrai Bianka

Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés: Farkas Márton, Homm Boglárka Luca, Horváth Ivett

Gestalt coach-konzulens és team coach: Dr. Jovánovics Eszter Ágnes, Palotai Borbála Anna, Puruczky Györgyi Éva, Tóth Mária

Személyügyi üzleti szervező: Bugyinszki Elvira, Furkóné Rácz Henrietta Mária, Váczi Eszter, Zoboki Dóra Emília

Digitális HR Business Partner: Antal Viola, Eszes Gertrúd, Kanyuk Nikolett

Közösségszervezés: Pusztai Hedvig

Emberi erőforrás tanácsadó MA: Kis-Tóth Vincéné

Kommunikáció- és médiatudomány: Horváth Ágnes

Televíziós műsorkészítő felsőoktatási szakképzés: Marschal Gréta Mónika

Üzemmérnök-informatikus: Pflum Tamás József

Nemzetközi tanulmányok szak BA: Dr. Oltean-Polanek Evelin

Nemzetközi tanulmányok szak MA: Lafta Evelin

Könyvtári szakember szakirányú továbbképzés: Kirizsné Zetz Krisztina Bernadett


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása