2020. december 21.

Hetvenegy éve töretlenül


Mi a helyzet az Alba Regia Táncegyüttes háza táján? Talán ez is lehetett volna a címe a cikkemnek. Hiszen hetvenegy éve vannak jelen Székesfehérvár életében az alba regiások, már szinte mindent megírtak róluk, amit lehetett. Aztán persze megint kiderült, hogy Majoros Andor művészeti menedzserrel bármikor lehet beszélgetni egy jót.

- Az egyik programotok éppen azt mutatja meg, hogy több generáción át is öröklődik a néptánc szeretete és tudása. Ennyire jellemző ez rátok?
- A tavalyi, Családban marad című programunk valóban azt tükrözi, hogy a néptánc nemcsak szó szoros értelmében hagyományőrzés, hiszen működik városi szinten is. Láthattak a résztvevők karon ülő gyereket az édesanyjával, aki valaha táncos volt, vagy még most is aktív, annak szüleit is, illetve volt olyan, hogy négy generáció lépett egyszerre színpadra. Az Alba Regia tényleg egy nagy család már 1949 óta. És ami megint csak ezt tükrözi, a kis tipegők és óvodás csoportjaink, akik kipróbálhatják, milyen egy más jellegű zene, népi mondóka, mint amit napi szinten kapnak a televízióból vagy mindenhonnan, a művészeti iskolai csoportjaink, majd pedig az egésznek a csúcsa a felnőtt táncegyüttes, illetve a huszadik születésnapját ünneplő senior csoport mind-mind része egy nagycsaládnak, az „alba regiásoknak”. Ez utóbbiak csoportjába azok tartoznak, akik már nem tudják vállalni a heti háromszori próbát, a legidősebbek 70 év felettiek. Nagyon sokan felnőttként jelentkeztek a seniorba, az ő gyerekeik jártak vagy járnak ide táncolni, és az előadásokon, a műsorokon, fellépéseken keresztül látták, milyen jó közösségépítő hely a Táncház, és ők is részesülni szerettek volna belőle.  



- Nehéz összefogni ezt a sok generációt?
- Sok jó vezető van a csapatunkban, akik jól összefogják az egyes csoportokat. Kneifelné Vass Éva az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője Majoros Róbert, művészeti munkatársai Majorosné Szabó Veronika, Molnár Gábor és Tombor Bea. Sipos Dániel és jómagam oktatók vagyunk az együttesnél. Büszkeséggel tölt el minket, hogy hetven éve saját kinevelésű táncmestereink, oktatóink vannak. Rengeteg magyarországi együttesnél „importálják” a művészeti vezetőt, a tánckar vezetőt. Úgy hiszem, az országban talán mi vagyunk az egyedüliek ebben a tekintetben. Miután a tagjaink közül sokan az Állami Népi Együttesben, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben, a Duna Művészegyüttesben befejezik a profi karrierjüket, visszajönnek hozzánk, és a tanulmányaikat, tapasztalataikat pedagógusként kamatoztathatják. Vagyis „kineveljük” a következő vezetőséget és az oktatókat.
- Mindig is ez volt a cél?
- Miután az élet így hozta, egy idő után tudatos lett, és most már nem engedünk ebből. Nem mondom azt, hogy az Alba Regia Táncegyüttes nem dolgozik külsős koreográfusokkal, hiszen ettől is színes a repertoár, de a próbákat tartók személye és a vezetés is mind helyi erőből áll.
- Mi a titkotok, hogy 71 éve működtök és még mindig népszerűek vagytok? 
- Az embernek van egy családja, egy elsődleges közössége, van egy másodlagos közössége - az iskola vagy a munkahely -, amiben nem választhatja meg, ki mellett ül a padban, vagy kikkel dolgozik egy irodában. Viszont az, hogy egy közösségben, egy célért összefogva, olyan tevékenységet művelnek a szabadidejükben, amit mindannyian szeretnek, összekovácsolja az embereket. Pénzen nem mérhető dolgokat, többet kapnak nálunk a tagok.
- Mitől válik a Táncház közösségépítő hellyé?
- Azáltal, hogy a próbákon kívül is nagyon sok tevékenységet közösen végeznek a csoportok. Van például disznóölés vagy szüret, vagy csak egy baráti hétvége valakinél. Ami nem néptánc, mi mégis jól érezzük magunkat, és ez a lényeg egy közösségben. Hogy ne csak a próbateremben, vagy a fellépéseknél találkozzanak a tagok.



- A nagy taglétszámból következik, hogy nincs gondotok az utánpótlással. Még mindig „divat” a néptánc?
- Olyannyira divat, hogy 2003-tól, amióta elindult az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola, felmenő rendszerben működnek a csoportjaink mindegyik korosztályban. Egy-egy népi ételről kapta a nevét az összes csoport, így van Gabonca, Zsendice, Keszőce, Csöröge, Derelye, Guba és Pulutyka csoport. 
- Van nálatok fluktuáció?  Vagy aki bekerül, az benn is marad? 
- Az a cél, hogy mindenki benn maradjon. A mi időnkben, 30 évvel ezelőtt is az volt a cél, hogy az utánpótlás táncosok felkerüljenek a nagy együttesbe. Akkor még - egyéb tevékenységek híján - az volt a szórakozás, hogy táncházba jártunk. Nem volt plázázás, meg wifi, meg egyéb olyan tevékenység, ami elvonta volna a figyelmünket. A mi nemzedékünk ebből a szempontból nagyon szerencsés. Régebben a továbbtanulás akasztotta meg a tánctanulást, főleg, ha másik városba jelentkeztek a diákok felsőfokú intézményekbe. Ma már Székesfehérváron is vannak kihelyezett főiskolai, egyetemi szakok, úgyhogy nem kell abbahagyniuk a fiataloknak a táncot, tudnak járni továbbra is a próbákra.
- Említetted, hogy több minden elvonja a figyelmüket a fiataloknak. Hogyan tudjátok elérni, hogy ne otthon üljenek és a gépet nyomkodják, hanem elmenjenek a próbákra?
- Azt már nem lehet megtiltani a fiataloknak, hogy használják ezeket az eszközöket. Értenek minden ketyeréhez, nélkülözhetetlenné vált a mai világban, de nálunk nem ez az alapérték. Az általános- és középiskolásoknak is bent van a heti rendjében az iskolai oktatás után az iskolán kívüli másik tevékenység, amit rendszeresen művelnek. Sok fellépésünk, táborozási lehetőségünk van, rengeteg szakmai rendezvénynek adunk otthont, ilyen a Királyi Napok, vagy a Húzd keresztül!, ami egy régiós gyermek és ifjúsági verseny néptáncegyütteseknek a Mezőföldön, de van szóló táncverseny is, ezeken mind-mind önkéntesként vesznek részt a tagjaink. Néhány éve bevezették az iskolai közösségi szolgálatot, az albaregiásoknak már az első évben megvan a kötelező önkéntes óraszám, ők maguk kérdezgetik mindig, mikor jöhetnek segíteni.



- Mekkora elfoglaltságot jelent az egyes korosztályoknak az alba regiás lét?
- A felnőtt együttes heti háromszor próbál, általános iskola 2. osztálytól kezdve heti két próba van, ez kétszer másfél órát jelent. Amikor szereplések vannak, például a Pulutyka - aminek tagjai a Fölszállott a páván képviseltek minket - több megkeresést is kap azóta, egyre több helyen szerepel, vesz részt szakmai rendezvényeken.
- Ha már szóba került a Királyi Napok Nemzetközi Néptánc-fesztivál, beszéljünk róla. Ez a rendezvény idén elmaradt. Láttok esélyt arra, hogy jövőre meg tudjátok rendezni?
- Még március első hétvégéjéig, ami-kor még nem hirdették meg a veszélyhelyzetet, az idei 25. jubileumi nemzetközi néptáncfesztivál nyolc meghívóját elküldtük, amit vissza is igazoltak. Április 11-én, amikor már láttuk, hogy ebből már nem lesz semmi, hiszen főleg tengerentúli együtteseket hívtunk Dél- és Közép-Amerikából, akiknek repülőre kellett volna szállniuk, lemondtunk a nemzetköziségről. Kitaláltuk a B-tervet, a Király(nyi) Napokat. A folytonosságot ezzel megtartottuk, hiszen sokan 1996-tól ehhez az időszakhoz igazítják a nyári szabadságukat, hogy valamilyen formában részesei lehessenek a néptáncfesztiválnak.
- Hogyan tervezitek a jövő évet?
- Így most jövőre ünnepeljük a 25. jubileumi évünket, és az idei évre meghívott nyolc tánccsoportra számítunk 2021-ben is.
- Még a veszélyhelyzet ideje alatt találkoztam a felnőtt együttes egy viccesebb videójával…
- A művészeti közösségek a kreativitásnak határt nem szabva szórakoztatták magukat a veszélyhelyzet idején, és különböző kihívásokat eszközöltek és küldtek tovább. Például, hogy járj el otthon egy kalotaszegi legényest vagy az együttest érintő kihívás, ami jóbarátainktól, a miskolci Szinvavölgyi Táncegyüttestől érkezett, és ahogy a videóban is látható, mivel a Mezőföldön vagyunk és Pesovár Ferenc hagyatékát ápoljuk, ezért mezőföldi eszközökkel táncoltunk úgy, hogy egy kis technikai vágással egyik helyről „átdobálták” az eszközöket a másik helyre, lábost, mankót, macskát. Örömmel vettek részt ebben a tagok.



- Hogyan oldottátok meg az oktatást márciustól?
-  A művészeti iskolásoknak minden héten hétfőn feladatokat adtunk, hogy mit gyakoroljanak, rengeteg folklór vetélkedőt, játékos feladatokat adtunk nekik. Az együttesnél pedig azokat a koreográfiákat, amiket még nem sajátítottak el a tagok, feltáncolták egy videóra az oktatók és otthon gyakorolhatták a tagok. Így június közepén, amikor visszatérhettünk a próbaterembe, már nem „üres lábbal” jöttek, hanem már benne voltak a figurák a lábaikban.

- Észrevehető volt valami változás, amikor visszajöttek?
- Ez olyan, mint a biciklizés, pillanatok alatt visszatért minden.  Az ember élete részévé válik ez annyira, hogy nem felejti el, maximum a kondíciót kellett egy kicsit jobban visszahozni, mert elkényelmesedett a társaság, de már mindenki nagyon várta a próbákat.
- Nálad volt alternatíva annak idején, hogy táncolsz vagy nem táncolsz?
- Nálam ez úgy kezdődött, hogy 1978-ban néztem a tévében a Ki mit tud?-ot, és ott láttam egy nem hétköznapi ruhába öltözött legényt, aki érdekes vonós zenére táncolt. Akkor még nem tudtam, hogy van ilyen hogy néptánc, és a tévé előtt próbálgattam én is, elkezdtem utánozni a fiút. Anyukám bekukkantott a konyhából, és látta, hogy valami megmozdult bennem. Harmadikas koromban váltottam iskolát, a kígyós iskolába, az akkori Velinszkybe mentem, ahol november-december környékén az akkori Fehérvár Áruház gyermek néptánc csoportot indított. Sose felejtem el, december 5-e volt, és Kovács József, Dodi érkezett az órára, egy nagykabátos, nagykalapos, bajszos, szotyizós, laza figura. Üvegek felett ugráltunk, és hihetetlen dolgokat csináltunk. Annyira lelkes voltam, hogy hazaérve be nem állt a szám, mindent el akartam mesélni. Még az sem érdekelt, hogy közben megérkezett a Mikulás. Onnantól kezdve egészen nyolcadik osztályig Dodival gyakoroltunk a Velinszkyben, közben elvitt minket a bodajki néptánctáborba, ott ismerkedtünk meg Kneifelné Vass Évával és Gazdag Bélával, akik a néptánc foglalkozást tartották. Néhányunkra - Hahn-Kakas István, Gálber Attila, Németh Levente, Csurdi Tamás - felfigyeltek, hogy milyen ügyesek Dodi tanítványai, és meghívást kaptunk a Fejér Megyei Népi Együttes utánpótlás csoportjába, oda jártunk 6-8. évfolyamos korunkban, és amikor középiskolások lettünk, 14 évesen bekerültünk a felnőtt együttesbe. A Vántus Károly Középiskolába jártam, de mindig az volt a cél, hogy addigra végezzek a tanulnivalóval, amire elkezdődik a próba, ahol teljesen kikapcsolódhattam. Végül agrármérnökként végeztem Gödöllőn, de egy percet sem dolgoztam a szakmámban, mert 1995-ben Botos József egykori mesterem, egykori művészeti vezetőnk és az egyesület kitalálója felajánlott egy tánckarvezetői állást, majd tanítottam a Vörösmarty iskolában, Magyaralmáson, végül 2003-ban megalakult a művészeti iskola és tulajdonképpen itt ragadtam, közben elvégeztem a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc pedagógus szakát. Az aktív táncot 2011-ben abba kellett hagynom csípőkopás miatt, amit tavaly és idén orvosoltak - szó szerint. 
- Ahogy kiszámolom, 42 éve foglalkozol ugyanazzal a tevékenységgel. Nem unalmas?
- Az a szép az életben, hogy mindig hozza a jót és a rosszat, és ebből mindig a jót kell meglovagolni.  2011-ben, amikor abbahagytam az aktív táncot, áttértem a menedzsment oldalra, és a mai napig ezt csinálom. A testvérem a művészeti vezető, és így működik jól ez az egész, hogy egy jó szakmai munka és egy jó menedzsment együtt hoz ki egy teljesen sikeres produktumot.
- Mi hajt még?
- Főleg az, hogy látom a két lányomon - az idősebb most kezdte a 10. évfolyamot, a kisebbik most lesz ötödikes -, akik ide járnak, hogy jó helyen, jó közösségben vannak, ami tényleg otthon is javukra válik a tanulás tekintetében és abban, hogy itt egy normát kapnak. Ami főleg egy ilyen közösség nélkül nem tudna működni. Meg a tanítványaim visszajelzései, a rendezvényeink, a Királyi Napok hűséges közönsége mind-mind azt mondja, hogy valamit jól csinálunk és ezt minél tovább meg kell tartani.

Simon Rita
(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása