- Baráti társaságunk tagjai különböző területekről érkeztek: az elnökünk, Kiffer Zoltán a Vasvári Pál Gimnáziumban tanít, Kővári Péter, az alapítvány zenei vezetője Bécsben végzett a Zeneakadémián, én a Pázmány bölcsész karán végeztem, hozzám tartozik az irodalmi rész. Sikerült megnyernünk még néhány barátot az ügyünknek, a kultúra szeretete vezérelt minket. Többféle témakörrel is próbálkoztunk az évek folyamán, de mindig a kultúra területén maradtunk, a magaskultúra értékeit visszük közelebb az emberekhez, mindenki számára befogadhatóvá szeretnénk tenni. Az első komolyabb rendezvényünk a Japán földrengés és árvíz egyéves évfordulójára adott koncertünk volt, ahol Kővári Péter és néhány zenésztársa előadását hallgathattuk meg. Nagy öröm volt számunkra, hogy az eseményen jelen volt az akkori japán nagykövet, és ez volt az első olyan rendezvény, ahol a fehérvári önkormányzat is tiszteletét tette, ezzel elindult egy nem túl szoros, de mégis baráti együttműködés a megyeszékhely vezetésével. Az elmúlt évek során több helyszínen számtalan irodalmi rendezvényünk volt, írókat, költőket, kortárs szerzőket hívtunk meg - mint például Lackfi János, Jókai Anna, Temesi Ferenc, Csender Levente, Ferdinandy György, Szentmártoni János -, akik nem minden nap fordulnak meg a városban. Ebből a sokfajta tematikájú rendezvénycsokorból fejlődött ki  a nyolcadik évadát élő, a Parnasszus kortárs apostolai című rendezvénysorozatunk, ami az Igézőben fut évről évre.



- Milyen szemmel nézett rátok a többi, kultúrával foglalkozó egyesület?
- Erre ők tudnának pontos választ adni, de érzésem szerint nagyon jó a viszonyunk a Vörösmarty Társasággal, amikor tudnak, részt vesznek a rendezvényeinken, főleg Bakonyi István, de már volt vendégünk Bobory Zoltán is. Mi egészen másfajta rendezvényeket tartunk, mint ők, és ez a kettő nyugodtan megfér egymás mellett. A nemrégen megalakult Csoóri Sándor Társaság egyik alapítója is vagyok. Szerintem jól kiegészítjük egymást Székesfehérvár kulturális életében, mindenki más irányvonalat és gondolkodásmódot képvisel. Mivel mi egy baráti társaságból indultunk el, van egy sajátos világnézetünk, ez köt össze bennünket, és ehhez közelálló alkotókat próbálunk meghívni a rendezvényeinkre. Székesfehérvári alapításúak vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy egy városhoz kötődő alapítvány lennénk. Számtalan irodalmi estet tartottunk Budapesten, Sopronban, Veszprémben, jártunk Bodajkon és Fehérvárcsurgón is.
- Fontos kifejezés számotokra a „magaskultúra”. Az alapítvány tagjainak mit jelent ez?
- A magaskultúra fogalma szerint az a kultúra, amelyet egyfelől csakis valóban teremteni, másfelől szabadon elfogadni lehet, mivel elsajátítása nem más, mint e kultúra szelektív megértésének aktusa. Konkrétabban megfogalmazva: a klasszikus értelemben vett művészetet jelenti számunkra a magaskultúra. Minden, ami nem sorolható a popkultúrába. Vagyis, ami  többletet ad, értéket teremt az ember számára. Ilyen lehet például egy jó könyv, amiből építkezhet az olvasó.
- Mennyire küzdöttetek azzal, hogy az első alkalmakkor kevesebben voltak a rendezvényeiteken, amikor még alig ismertek titeket?
- Az elején valóban küzdöttünk vele, aztán örültünk annak, aki eljött. Ha mostanában esetleg egy ember jön el, én neki is szívesen megtartom a rendezvényt, mert ez nem arról szól, hogy leültessek egy terembe kétszáz embert, és elmondjam azt, hogy én mit gondolok a világról és ezt fogadtassam el igazságnak. Úgy gondolom, hogy mi értéket adunk, amiből ők építkezhetnek, töltekezhetnek a hétköznapjaikban. Vagy hazavisznek egy kis szeletet abból a dologból, amit hallottak, vagy amiről beszélgettünk. Az igazságnál szerintem fontosabb, hogy meghagyjuk az embernek azt a szabadságát, hogy azt gondoljon, amit akar. És ha neki nem tetszik az előadás, vagy az, amit hall, az is egy vélemény és azt is meg kell hallgatni. Nem mondom, hogy igazat kell adni neki, de elfogadom, hogy ő úgy gondolja azt az adott pillanatban. Nekem az a fontos, hogy aki eljön bármilyen típusú estünkre, kapjon is valamit, amikor ránk áldozza az idejét, ez a mai világban megbecsülendő.



- Nyolc év után még mindig ugyanazzal az elánnal csináljátok, áldozzátok fel a szabadidőtöket?
- Nem ugyanakkora lelkesedéssel csináljuk, hanem teljesen máshogy. Megtanultunk priorizálni, beosztani az időnket. Ez nagyon fontos az élet minden területén. Meghatározzuk, mi az, amivel előre tud lépni az alapítvány. Ha megnézünk egy külföldi tulajdonú vállalatot, minden évben az adott számok fölé tervezik a következő évet. Az a cél, hogy állandóan egyről a kettőre, kettőről a háromra jussanak és nekünk is az a célunk, hogy folyamatosan épüljünk. Ez abban nyilvánul meg a gyakorlatban, hogy például egy pályázatot már sokkal rövidebb idő alatt képesek vagyunk elkészíteni, sokkal jobban átlátjuk, hogy mi az, amire szükség van, kiket kell bevonni. Természetesen hozzá kell tenni, hogy nem nyerünk meg minden pályázatot, de úgy látom, hogy még mindig felszálló ágban vagyunk. Ha ez esetleg megfordul, akkor az nem másnak a hibája lesz, hanem a miénk. Akkor valószínűleg már nem tesszük bele a kellő akaratot, tudást. Akkor pedig már nincsen értelme.
- Érdekes ez a gondolkodásmód főleg egy civil szervezettől…
- Talán annyival könnyebb a helyzetünk, ami a nehézségünk is, hogy ugyan székesfehérvári alapítvány vagyunk, de nincs egy állandó helyünk, ahol folyamatosan megtalálhatóak lennénk, vagy ahol állandóan programokat szervezhetnénk. Ez abból fakad, hogy nem akartuk elkötelezni magunkat egy adott helyszínnek. Ezáltal kevésbé vagyunk röghöz kötöttek, sokkal mobilisabbak vagyunk, így ha az élet elsodor minket például Sopronba vagy Szombathelyre, akkor ott is tudjuk folytatni, vagy újraépíteni ezt az egészet. Könnyebben ki tudunk mozdulni az ország egyéb területeire, könnyebben tudunk kapcsolatokat teremteni más szervezetekkel, és ha azt mondják, hogy menjünk fel Budapestre és csináljunk egy előadássorozatot, minden további nélkül meg tudjuk tenni. De ez csak egy példa volt. Székesfehérváron minden félévben legalább három-négy estet tartunk, így nyilvánvaló, hogy a város egy kiemelt helyszín számunkra. Szeretnénk itt maradni, itt tevékenykedni. A hátránya annak, hogy nincsen kötött helyszínünk, hogy nehezebben találnak meg bennünket az emberek. Velünk előadás előtt vagy után tudnak beszélgetni az érdeklődők, de persze minden formában elérhetőek vagyunk, megtalálható a honlapon az elérhetőségünk.



- A közeljövőben megvalósul egy pályázatotok is…
- A TOP CLLD helyi felhívás keretében pályázatot nyújtottunk be Régi magyarországi emlékek Székesfehérváron (1001-1038) munkacímmel. Ennek keretében tíz alkalmas előadássorozatot, majd konferenciát szervezünk a megyeszékhelyen. Azért ezt a korszakot választottuk, mert több irodalmi korstílus és eszmei irányzat figyelhető meg ebben a közel 830 évben. A középkortól egészen a romantika és a realizmus irányzatok kibontakozásáig jutunk el ebben a sorozatban. A világ még nem volt annyira felgyorsult, mint napjainkban az irányzatok, a gondolatok nagyobb egymásra hatása volt megfigyelhető több művészeti ágban. Olyan szerzőkről, eseményekről, eszmékről szeretnénk beszélni, amelyek valamilyen szinten tudottak a fehérvári lakosok számára, de minden részletében nem, végül a konferencia során rendszerezzük ezeket az ismereteket. Olyan kis finomságokra is próbálunk majd rávilágítani, amelyek büszkeséggel tölthetik el az embereket, akik itt élnek. Székesfehérvárnak megvan a maga helye és értéke az ország történelmében, de az is fontos, hogy a „székesfehérvári” jelző egy közösséget, közösséghez tartozást is jelentsen az itt élők számára, ebben nyújtunk majd segítséget a rendezvényeinkkel.

Simon Rita
(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)