2021. február 22.

„Ebben a világban nem lehet egy faj az egyeduralkodó…”


Csete Gábor személyében egy olyan szakembert ismerhetünk meg, aki a munkáját hivatásának tekinti - így vall egyik munkatársa a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. természetvédelmi szakmai vezetőjéről. Gábort nem lehet elkülöníteni a munkájától, mert a szabadidejét is a természetben tölti...

Vagy fotókat készít, vagy túrázik, vagy valamilyen nemes ügy mellé áll tevőlegesen is. Azt mondja, a természet egy összetett rendszer, egy puzzle, amelyből ha egyetlen darabot is eltávolítunk, máris borulhat minden. Teendő van bőven, hiszen az utolsó órában vagyunk.



- Hogyan kerültél kapcsolatba a természettel? Mindig is tudtad, hogy ezzel akarsz foglalkozni?
- Börgöndpusztán nőttem fel, amihez közel van a Dinnyési-Fertő Természetvédelmi Terület, így a gyermekkorom gyakorlatilag úgy telt, mint a Tüskevárban Tutajosnak, kutattunk a nádasban, bicikliztünk, hajkurásztuk a békákat, piócákat a csatornaparton. Akkor még nem terjedt el a digitális világ, sokkal több idő jutott az embernek saját magára és a barátaira is. Nem volt ilyen szinten felgyorsulva a világ, mint most, az apró dolgokat is észrevette az ember, nyilván ezért alakult ki a kötődésem a természet iránt. Amikor az ember elvégzi a középiskolát - valljuk be őszintén, nagyon sokan nem tudják, milyen irányban szeretnének elindulni. Nekem ilyen dilemmám nem volt. Azt tudtam, hogy mindenképpen zöld irányba szeretnék menni, környezetvédelemmel vagy természetvédelemmel foglalkozni. Azt a komplexitást végül, amit a munkámban tudok kamatoztatni, a természetvédelmi mérnöki képzés adta meg. 2009-ben kerültem a Városgondnoksághoz, nagy lendülettel vetettem bele magam a városhoz kapcsolódó munkákba, fejlesztésekbe, zöldfelületfenntartásba, természetvédelembe és környezetvédelembe, ezekben teljesedtem ki. Ez egy olyan munka, amelyet - úgy érzem - életem végéig fogok művelni, mert hivatástudatból csinálom és nem azért, mert muszáj. 
- Amikor valaki elvégez egy iskolát, majd a való életben kell kamatoztatnia ezt a tudást, próbálja gyakorolni a szakmáját, gyakran csalódások érik. Te tapasztaltál ilyet? 
- Inkább az a tapasztalom, hogy ez egy állandó küzdelem. Aki tényleg hivatásszerűen foglalkozik a természetvédelemmel, és igazán átlátja a dolgok működését, rendszerét, hogy minden mindennel összefügg, akkor látja azt is, hogy mekkora akadályok állnak előtte. Mert jól hangzik, hogy valaki a természettel, az azzal kapcsolatos dolgokkal foglalkozik, de igazán az tud érdemben tenni érte, aki bele tud látni, mögé tud nézni és megérti a működését. Szerintem csak így lehet előre lépni. Kudarcok szinte minden nap vannak, de ennek kétszeresét adja vissza a természet élményekben, érzékelhető dolgokban. Az ember az ökoszisztéma része és nem fölötte áll, a részei vagyunk ennek az egésznek, és amit jelenleg az emberiség csinál, vagyis azt, hogy uralni próbálja a természetet, ettől az alatta lévő pillérek szét fognak hullani. Ebben a világban nem lehet egy faj az egyeduralkodó, mert minden rendszerszerűen működik.



- David Attenborough mondja legújabb filmjében azt, hogy az élővilág fenn fog maradni - mi, emberek nem feltétlenül…
- Hallgatni kellene a bölcsekre. Én sem elvakult „sötétzöld” vagyok, inkább igyekszem minden témát körüljárni. Mondok egy városi példát: ki merek vágatni egy idős fát, ha tudom, hogy milyen állapotban van, mit veszélyeztethet, milyen betegsége van és már nem ad mondjuk táplálékot, menedéket sem, viszont tudnánk pótolni sok fiatal egyeddel, ha nem is helyben a közműrengeteg miatt. Mindenhol meg tudjuk találni az egyensúlyt városon belül és kívül is. Nyilván ez a dolog jóval összetettebb, hiszen van városi természetvédelem, az itteni ökoszisztéma egy kicsit más, mint a „vadonban”. Ott magára van hagyva minden, de van, ahol viszont segíteni kell a természetnek. Ahogy David Attenborough vagy akár Jane Goodall hangsúlyozza minden esetben, az emberi faj elég nagyban tudja mindezt veszélyeztetni. Nézzük meg a mostani helyzetet. Közel nyolcmilliárdan élünk a Földön, egy apró vírustörzs azonnal fel tudja borítani az életünk rendjét. És itt nem is az a lényeg, hogy milyen erősségű a vírus, vagy milyen a vírus, van-e vírus vagy nincs. A dolgok nyitja abban rejlene, hogy ami történik, azt mennyire képes felfogni a társadalom, az emberiség, az egyén. Tavasszal sokan elgondolkoztak azon, hogy le kellene lassulnia a világnak, többet foglalkozni egymással. Előtérbe került a természet is. Mi van most? Szinte még jobban felgyorsultunk, hiszen ami kimaradt, azt kétszeresen próbáljuk bepótolni. Ezzel viszont nem előrébb leszünk hamarosan, hanem inkább hátrébb. Itt, Fehérváron is egyéni szinten kellene elgondolkodni azon, mit tehetek a saját környezetemért, a körülöttem létező természetért, akár úgy, hogy hulladékmentes vagyok, tisztelek minden egyes növény- és állatfajt, stb.



- Tizenegy éve vagy a Városgondnokságnál. Ez idő alatt mennyire változott meg a természetvédelemhez való viszony? Úgy tűnik, mintha mostanában divatba jött volna ez a dolog…
- Az elmúlt időszakban egy kicsit jobban bekerült a köztudatba a természetvédelem, az, hogy mit jelentenek az ökológiai zónák, a fennmaradt ökoszisztémák, a védett értékeink, területeink. Az elmúlt tizenegy évben rettenetesen felgyorsult a világ, rengeteg információt kap az ember az interneten és a közösségi oldalakon keresztül, így sok helyről lehet tájékozódni hiteles és hiteltelen formában egyaránt. Elindultak mozgalmak, kommunikációk, ha van egy nemes cél, akkor mellé állnak az emberek. A természetvédelemnek soha nem szabadna kimennie a divatból, az életünk, a mindennapok részét kellene hogy képezze. Ami az elmúlt tizenegy évben nagy öröm volt számomra, hogy a városban komolyan veszik ezt a témakört. Ezalatt a tíz év alatt sikerült rekonstruálni a Sóstói Természetvédelmi Területet, emellett majdnem 250 hektár lett védett terület, 100 hektárt emeltünk át ökológiai gyepgazdálkodásba, ami annyit jelent, hogy egy évben kétszer kaszáljuk ezeket a területeket, igazodva a természet körforgásához, a költési időszakhoz. Ezek nem védettek, viszont olyan szempontok alapján kezeljük, mintha azok lennének. Közel 400 hektár zöldfelület kezeléséről van szó a városban, a Sóstó mellett van három természetvédelmi területünk, ezek élőhely-megőrző zónák: az Aszal-völgy, a Jancsár-völgy és a Máriamajori-erdő - Nagy-völgy. További három területnél már előkészítettük a védetté nyilvánítási dokumentumokat, remélem pozitív lesz az elbírálásuk. A cél mindenképpen az, hogy megőrizzük az itteni térség jellegét, az ebből adódó élőhelyek összességét, változatosságát. Sokan kérdezik, mikor vezetünk túrákat ezeken a részeken. Nem feltétlenül az a célja a védett területeknek, hogy bemutassuk őket, hanem az, hogy az ottani értékeket megőrizzük abban a formában, ahogy vannak, a lehető legkevesebbet avatkozzunk be, hagyjunk meg egy kis vadont, akármekkora tenyérnyi felület is ez. Azt kell megérteni, hogy a természet, a zöldfelület, az ökoszisztéma nem gazdasági, nem jóléti szempontból jelentős, hanem azért, mert egészséget, kikapcsolódási lehetőséget nyújt az embereknek és menedéket a hozzá tartozó élőlényeknek. 



- Mennyire lehet magára hagyni egy területet a városban? Egy Burok-völgy esetében, kinn a „vadonban” nyilván ez könnyebben működik.
- Nagyon jó példa erre a Sóstó Természetvédelmi Terület, ahol 218 hektáron több kilométer tanösvényhez kapcsolódó sétálóút van, amely bemutatja a változatos élőhely típusokat, tehát a ligeterdőt, a sztyepprétet, a mocsárrétet, a homoki gyep jellegű élőhelyeket és a zártabb, erdős részeket, viszont ezek az útvonalak úgy lettek kialakítva, hogy a természet és az élőlények biztonságban érezhessék magukat. Az erdőkben például rengeteg holtfa van, ami az erdei életközösség alappillére, de minden élőhelytípusnak más természetvédelmi kezelést adunk, ami városi környezetben nem kis kihívást jelent. Ha már szóba került a Burok-völgy, nekünk is van egy mini rezervátumunk, a Máriamajori-erdő, ami a maga 136 hektárjával kuriózumnak számít Magyarországon és Európában is. Ugyanis itt egy nagyobb kiterjedésű tatárjuharos-lösztölgyes található, ami a legritkább erdőtársulás, éppen ezért meghagytuk erdőrezervátum-jellegűnek ezt a területet.  Ha a Sóstó a mi kis Balatonunk, akkor a Máriamajori-erdő és a Nagy-erdő a mi kis Burok-völgyünk.



- Mennyire jellemző az, hogy több természetvédelmi terület található egy magyarországi városban?
- Törekednek erre a magyar városok, nagyon sok helyen találkozhatunk helyi védettségű területekkel, például közparkokkal. Mi a Sóstó miatt egyedi helyzetben vagyunk, mert ez egy kiterjedt, sokszínű élőhelyekkel rendelkező természetvédelmi zóna a város közepén, ami ekkora környezeti stressz és kiemelt látogatottság mellett is jól működik. Igyekszünk zászlóshajóként haladni előre, de ehhez egy egységes csapatszellem szükséges. 
- Nem lenne könnyebb, ha egyszerűen elmennél egy olyan helyre, ahol csak teszed a dolgod?
- Egyrészt túlságosan lokálparióta vagyok ehhez, másrészt az egész országban tevékenykedem, természetfotózom is, és ehhez kapcsolódik az életvitelem is, rengeteget túrázom, szeretem felfedezni az országot, megismerni más vidékek élőhelyeit, az ottani tapasztalatokat pedig a városban és a környéken alkalmazni. Mindig szeretek tanulni a természetről, hogy mi, hogyan működik. Azt látom, hogy lassan, de biztosan haladunk előre, ami örömmel tölt el, viszont el vagyunk késve. Azzal a sebességgel, amellyel eddig haladtunk, nem folytathatjuk, mert még nagyon messze vagyunk a céltól, amit önmagunktól is el kell várjunk. A kulcs az egység, mert ilyen rendszerek felügyelete, megmentése, fejlődésének elősegítése és fennmaradásuk biztosítása csak közösen lehetséges.

Simon Rita
(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Egy világhírű hungarikum


Királyok, zenészek, mindenféle hírességek – viaszból…


Két éve égett le a Notre-Dame