2021. június 14.

Az igazi sorsközösségek


Három évvel ezelőtt Magyarországon hetvenegy Család- és KarrierPont iroda nyitotta meg kapuit. Olyan irodák, amelyek egy projektnek köszönhetően tenni tudtak és akartak a nőkért. CsakPONT – akkor még senki sem tudta, mit is takar a kifejezés. Azóta viszont több ezer nőnek adtak munkaerőpiaci, lelki és kézzelfogható segítséget.

Azt hihetnénk, hogy a mai digitális világban nőként sokkal könnyebb rátalálni sorstársainkra. Elég egy felkapott közösségi oldal, fórumok – és máris hasonszőrűekkel vagyunk körülvéve. Lájkolunk, hastegeket gyártunk, hosszasan eszmecserélünk. De tulajdonképpen még az oly divatos „mutasd meg őszinte valód” oldalak is szerkesztettek. Finomítanak, érzékenyíteni próbálnak, miközben szinte alig vállalják fel valódi, megélt nehézségeiket. Hiszen ki meri nyíltan közszemlére tenni mindennapos küzdelmeit? A gondosan megkomponált bejegyzések alatt fel-fel lobban az őszinteség lángja, de ugyanolyan gyorsan ki is alszik. Mert nehogy ne érkezzen kellő számú „szívecske”, nehogy kommenteljen valaki, aki ismeri valódi éned és egy szempillantás alatt lehull a lepel…



Egyáltalán mi számít valós küzdelemnek, nőként? Kinek mit jelent a szó, hogy PROBLÉMA? Valakinek azt, ha nem tud azonnal edzeni járni, ha megszületik a gyermeke. Ha nincs elég insta követője… Másoknak azt, ha kénytelen visszamenni munkahelyére, csemetéjét bölcsődébe adni – egyensúlyozni próbál a munka és magánélet vékonyka és buktatókkal teli határmezsgyéjén. Van olyan nő, aki abba hal bele nap, mint nap, hogy egyedül maradt gyermekével, valaki pedig abba, hogy nem adhat életet… Valakinek az a gondja, hogy bár van párja, de társas magányban él. Van, akit bántalmaznak – ököllel vagy épp szavakkal, és van, aki már annak is örül, ha főtt ételt tud tenni a család elé. Vannak nők, akik igenis dolgozni szeretnének, de amint egy állásinterjún kiderül, kisgyermeket nevelnek, a felvételiztető már teszi is fel a kérdéseket: hová teszi a gyereket, ha lebetegszik… és a finom arcrezdülések már zárják is az ajtót az édesanya előtt.
Dívik azt mondani, hogy az „erős nők egymást erősítik”. De akkor ki erősíti azokat, akik azt sem tudják, kik is ők valójában? Akiknek tényleg nincs meghallgató közege? Akiknek nincs mentsvára, lelki vagy épp financiális támogatója? Azokkal ki foglalkozik? Van időnk, késztetésünk egyáltalán leülni egymással szemtől szemben és kiteríteni a paklit? Meghallgatni és ténylegesen segíteni? „Az, hogy a világ még áll, a nőknek köszönhető.” – írja Müller Péter. És nem téved. De ki segít nekik ebben?



A három évvel ezelőtt megnyílt Család- és KarrierPONT-ok munkatársai tárt karokkal és szívvel fogadtak bárkit, akik elakadtak a karrierépítésben vagy nehezen találtak vissza a munkaerőpiacra, de gyermeknevelési, mentálhigiénés vagy párkapcsolati gondokkal is megkereshették a tanácsadókat. Felkészült szakemberek és – talán ami a legfontosabb – nők, édesanyák, nagymamák, feleségek várták az elgyengülteket, reményvesztetteket. Ha arra volt szükség, önéletrajzot írtak. Ha pedig arra, ruhát, játékokat gyűjtöttek a rászoruló családoknak. Bántalmazott nőknek nyújtottak vigaszt. Vagy épp tréningeket szerveztek, ahol próbáltak iránymutatást adni, hogyan lehet erősödni, megtalálni a lelki békét, az egyensúlyt. Az atipikus foglalkoztatási forma nyitásukkor még szinte ismeretlen volt a munkáltatók számára is – olyan alapokat fektettek le ezek a szakemberek, melyek megannyi családnak nyújtottak kiutat a zsákutcából.
A közép-dunántúli régióban Tata, Tatabánya, Veszprém, Mór, Enying, Székesfehérvár, Sárbogárd, Balatonalmádi, Esztergom, Kemeneshőgyész, Nyirád, és Várpalota térségében élő nőket szólítottak meg ezek a munkatársak, időt és energiát nem spórolva hallgattak és figyeltek értőn egymásra. A tapasztalat azt mutatja, igenis volt és van létjogosultsága a kezdeményezésnek. És egyöntetűen úgy nyilatkoztak: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a projekt végeztével bár az irodák zárnak, ne hagyják magukra a hölgyeket.



Berdó–Kovács Erika szakmai vezető, Székesfehérvári Család- és KarrierPONT:
„Már az elején azt éreztem, megszólít a projekt. GYED-ről tértem vissza, eleinte szakmai megvalósítóként dolgoztam, majd pedig szakmai vezető lettem. Érdekes és kihívásokkal teli volt úgy segíteni másoknak, és úgy alakítani magát az egész munkafolyamatot, hogy közben a saját bőrömön is tapasztaltam mindent, amit a projektcélok megfogalmaznak, és amiben nap mint nap segíteni próbáltunk. Bölcsibe ment a kisebbik lányom, és én az ő első bölcsődei napján csatlakoztam ehhez a nemes feladathoz. Fontos lett számomra, eggyé váltam vele, hiszen olyan célokat kellett képviselnem, ami nekem nőként és anyaként is fontos, és amit én is megkapok a munkahelyemen. Számomra az atipikus foglalkoztatás a kölcsönös rugalmasságot jelentette: ha az élet számomra kihívást hoz, akkor rugalmasan álljanak hozzám, de amikor a munkáltatómnak van rám szüksége, én legyek rugalmas és tegyek meg mindent a munkámért, a közös sikerért. Saját bőrömön tapasztaltam az atipikus foglalkoztatást – ami három évvel ezelőtt még igencsak gyerekcipőben járt. Ahhoz, hogy működjön az iroda, kellett egy jó csapat is, mely szintén nőkből, anyukákból, nagymamákból állt. Hasonló életszakaszokat élt meg mindegyikünk és hasonló megküzdési Pontjaink voltak és vannak, mint magának a célcsoportnak. Ezért tudott mindenki azonosulni a célkitűzésekkel – nem kellett senkinek sem magyarázni, mire hivatott ez a projekt. Mindenki a saját eddigi tapasztalataiból, kapcsolati tőkéjéből és hálójából hozta azokat az embereket és szervezeteket, akik hozzá tudtak tenni ehhez a programhoz. Székesfehérváron – főleg a kezdetekben – nagy segítség volt Tisztl Henrik és a Család- és Gyermekjóléti KözPont csapata, ahogy az Anyaotthon is, vagy épp az olyan civil szervezetek, mint a SZÉNA Egyesület a Családokért és a projektgazda Szegényeket Támogató Alapítvány. Nem volt ismeretlen a terep, tudtuk, milyen problémákkal küzdenek a családok. Aztán jött a COVID és felértékelődött minden együttműködés és addigi tapasztalat. Működtünk tovább, önkénteseket tudtuk mozgatni Szontaghné Kovács Erika és a csapata segítségével, akik bele tudtak állni, hogy segítsék a családjainkat.
2018 óta 526 embert „képeztünk” háromnapos tréning formájában, ahol elsajátíthattak olyan ismereteket, hogy otthon hogyan tudnak jobban gazdálkodni az idejükkel, miként lavírozhatnak a megannyi szerep között, amit betöltenek. Iránymutatást kaptak ahhoz, hogy a munkát és a magánéletet hogyan lehet összehangolni, és egy-egy ilyen tréningen születtek nagy dolgok is! Kolléganőnk, mentorunk, Váliczkó Csilla is csak megerősíteni tudja, nagy egymásra találások színtere is volt az irodánk, így tudott egy alapvetően munkaerőpiaci projekt közösségfejlesztő hatással is bírni. Az egyik tréningünkön két álláskereső hölgy megismerte egymást, megtalálták egymásban a támogatást és a közös célt és érdeklődést, mára pedig újdonsült vállalkozóként dolgoznak együtt. Voltak olyanok is, akik úgy jöttek el egy-egy foglalkozásra, hogy végre kibeszélhették magukat, valakinek végre őszintén elmondhatták, mi zajlik az életükben és nem önmagukat emésztették tovább. Ráeszméltek, hogy mások is hasonló problémákkal küzdenek, egyéni, családi szinten egyaránt, és egymásban sorsközösségre találtak.
Mit éreztem a megvalósítás vége felé? Azt, hogy amikor 3 éve dolgozol valamin, és kezd beérni, épp akkor szűnik meg a finanszírozása, pedig most kellene csak igazán tovább vinni. Ezekben a nehéz időkben, amiket a pandémia hozott magával, most van csak igazán szükség a mentális segítségnyújtásra és munkaerőpiaci szolgáltatásokra. A Szegényeket Támogató Alapítványra és a fehérvári CsakPONT-ra ezek után is számíthatnak ezek az emberek. Nem fogunk kihátrálni a családok és az édesanyák mögül.
Számomra a Család és KarrierPONT nem egy projekt, hanem egy ÜGY. Csupa nagybetűvel. Ami egykor projektcél volt, az hitvallás lett. Hiszem, az általunk elért nőknek nem pusztán egy információs Pontra van szüksége, hanem az emberre.
Fel kell ismernünk, az, hogy egy nő milyen belül, milyen az önértékelése, a belső békéje, az fogja meghatározni, milyen anya, feleség és ami esetünkben a legfontosabb, hogy milyen munkavállaló lesz – mert bárki, bármit mond, tényleg igaz, ha anya jól van, akkor mindenki jól van!”



Rózsás Ildikó szakmai vezető, Enyingi Család- és KarrierPONT:
„Nekem új kihívás volt az enyingi iroda nyitása és nem is nagyon tudtam, mit várhatok. Enyingen korábban nem dolgoztam, volt persze némi helyismeretem, de szakmai beágyazottságom nem. Ebből is adódott félelmem, hogyan fogadják az új megközelítést, a célkitűzéseinket, a személyemet. A kisgyermeket gondozó családoknak új fókuszt hoztunk, a munkáltatók számára pedig még inkább, hiszen az atipikus foglalkoztatás a térségre addig nem volt jellemző. Azonban igazán jól működő stábot sikerült találni, akik megfelelő kapcsolati tőkével rendelkeztek és a kezdeti időszak után gördülékenyen ment minden, jól fogadták működésünket és programjainkat mind a járásközPontban, mind pedig a környező településeken. 
Emlékezetes pillanatból is jutott bőven. Az első tréningek egyikére Mezőszentgyörgyről érkezett például egy hölgy, nem is nagyon tudta akkor még, mire jelentkezik. Csak a kíváncsiság vezérelte. Miközben beszélgettünk, több minden felszínre került, megtudtuk, hogy özvegy.  Mezőszentgyörgy zsáktelepülés, ahol egy kicsit minden „nehezebb”… És el is felejtette már, hogy mi az, amit ő igazán szeretne csinálni. A beszélgetés végére azonban ki tudta mondani, hogy cukrász szeretne lenni – az az élmény, amit ott, a segítségünkkel meg tudott élni, hogy ezt meg tudta fogalmazni, az számomra is felemelő volt, mutatta azt, hogy a programnak van helye, kell, hogy működjünk, beszélgessünk azokkal, akik régóta otthon vannak és nincsenek már vízióik. Most pedig, hogy vége? Hiányozni fog, és azt is látjuk, hogy mi is hiányozni fogunk a szolgáltatási palettáról. Hiszen valóban egy hatósági munkán túlmutató személyes kapcsolat segített egyes életutakban.
Jó lenne, ha tovább tudna haladni a projekt, ha nem maradna ki egy következő uniós ciklusig, és a jó kapcsolat megmaradna mindenkivel. Mert a nők tudták, ha hozzánk fordulnak, segítséget kapnak. A munkáltatókkal, településvezetőkkel is nagyon jó a kapcsolat, családias közösség lettünk, jól működtünk együtt. A rendezvényeinkkel mintegy 1200 főt értünk el, szakmai és családi programokat, workshopokat szerveztünk – olyanokat is, amik kimondottan munkáltatóknak szóltak. A térségnek elég sajátos a gazdagsági lefedettsége. Ezért is volt érdekes kihívás, hogy az atipikus foglalkoztatási formákat jól be tudjuk építeni. Képzésbe vontunk 500 főt, igazából minden olyat, amit a projekt elvárt tőlünk, és ami talán a legfontosabb, amit mi magunktól, azt eredményesen tudtuk teljesíteni.”



Törőné Varga Mónika szakmai vezető, Móri Család- és KarrierPONT
„Annak idején egy nagy kihívásnak éltem meg a lehetőséget, mely lehetővé tette a móri iroda megnyitását. Teljesen új dologba kellett betanulnom 33 év pedagógusi pályám után, óriási váltás volt ez, a kezdeti nehézségek után azonban örömmel töltött el, hogy felkarolhatjuk a járás településeinek családjait. Mozgalmas három évünk volt, sok pluszt adott nekem is, hiszen számtalan új embert ismerhettem meg. Sajnálom, hogy vége lesz. Sokat tanultam általa magamról is. A csapattól is rengeteget kaptam, ahogy az ügyfelek is. Olyan munkatársakkal dolgozhattam, akik korábban kollégáim voltak, hiszen mindhárman pedagógusok voltunk – emiatt is nagyon összetartó csapat volt a miénk. Könnyítette a munkánkat múltbéli tevékenységünk, sok kapcsolatrendszert ennek köszönhettünk. Tudtuk, a gyerekek révén tudjuk megszólítani a családokat, ebben pedig segítségünkre volt, hogy az iskolaigazgatókkal baráti kapcsolatban vagyunk, ahogy más intézmények vezetőivel is – mindez a projekt előnyére vált. Számtalan hátrányos helyzetű család keresett fel bennünket, a projekt kapcsán szembesültünk igazán azzal, milyen sorsok vannak.
Sok család van, akinek segíteni kell és hála az égnek tudtunk is. Most, hogy a végéhez közeledünk, kavarognak bennem az érzések – többen kérdezik, lesznek-e még képzések, hiszen azoknak volt a legnagyobb sikere. De többeket például álláshoz juttatunk. Jó képzőink voltak, ennyi boldog arcot régen láttunk, mint egy-egy foglalkozás végén. Jól érezték magukat, adtunk egy kis pluszt az életükben, nemcsak tudásban, hanem, hogy megnyílhattak, beszélhettek, könnyíthettek lelkükön. Szívből sajnálom, hogy nincs folytatása és nem tudunk már kézzelfoghatóan segíteni nekik.”



Lévay Sándorné, Maja Móri Család- és KarrierPONT:

„Megmondom őszintén, mindig is érzékeny ember voltam és nekem a tanítás abbahagyása igazából olyan érzés volt, mint amikor a sirály szárnyait szegik… Nagyon boldog voltam ezért, amikor egy olyan munkára kaptam felkérést, amelyben segítő szolgálatot teljesíthettem. Empatikus embernek tartom magam és igazából kiteljesedhettem, mert valóban a rászoruló és hátrányos helyzetű nőkön tudtunk érzésem szerint sikerrel, sokat segíteni. Sokat adott számomra is ez a három év. Megindító volt és megtisztelő, hiszen családok sorsainak lettünk részesei, a való életben, testközelben tapasztaltuk meg ezeknek az embereknek a megpróbáltatásait.
Erős aggályaim vannak, mert azzal, hogy zárnak az irodák, nagy érték megy veszendőbe. Hisz sok ember számára az ittlét rengeteget jelentett, és az, hogy meghallgatta őket valaki, boldogsággal töltötte el őket. Már ez maga is jó érzés volt. Hiszen nem nagy intézményi keretek között működtünk Móron, hanem családias környezetben, plexifalak nélkül, nők egymás között.”

Leffelholz Marietta
(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása