2025. május 7.

Tour de Hongrie - százkilencven ország tévénézői láthatják hazánk tájait, idegenforgalmi értékeit


A Tour de Hongrie negyedik szakaszának befutója Székesfehérvár lesz május 17-én. A nemzetközi mezőny szombaton délután érkezik a királyi városba, ahol a MET Aréna körül számos programmal várják az érdeklődőket. A kerékpárosok Zámoly felől, majd a Palotai és a Budai úton végigkerekezve jutnak el az Arénához, hangzott el azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyet a befutó helyszínén tartott Mészáros Attila alpolgármester és Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője.

A Tour de Hongrie teljes távja idén 885 km, amely alatt több mint 7000 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a versenyzőknek.

Az ötnapos verseny három etapja a sprintereknek, egy pedig a hegyek specialistáinak kedvez –, a mindent eldöntő, utolsó etap végkimenetele az utolsó pillanatig kiszámíthatatlan.

Az útvonal a főváros mellett Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegyéket érinti. Összesen százegy településen halad át.

A jövő héten szerdán rajtoló Tour De Hongrie egyik idei főszereplője – éppen úgy, mint a százéves kerékpáros verseny történetében immár több esztendőben is – Székesfehérvár lesz. „Május 17-én érkezik a mezőny Tatáról városunkba. A kerékpáros sportág ünnepe lesz szombaton, hiszen már a befutó előtt minden erről szól majd a MET Aréna körül.” – mondta el Mészáros Attila alpolgármester. Hozzátette, a helyszíni programokat a Hydro Fehérvár AV19, a Kerékpáros Klub székesfehérvári szervezete, a Honvéd Szondi SE triatlon szakosztálya és a Szingo SE közösen szervezik meg. A család apraja-nagyja talál majd kedvére valót a 13.30 órakor kezdődő mezőnyvárón. A gyermekeket biciklis akadálypálya és kreatív sarok várja, ügyességét minden korosztály kipróbálhatja a jégkorongos-biciklis akadálypályán a Hydro Fehérvár AV19 sportolóinak közreműködésével. Lehetőség lesz kipróbálni a teherbiciklit, és a bicókórházban átnézetni szezon előtt a saját járműveket. A kerékpáros közlekedés szabályairól is frissíthetik tudásukat a jelenlévők, akik biciklis triál bemutatót is láthatnak.

Az alpolgármester szólt arról is, hogy a triatlon egyesület közös kerékpározást szervez a Zichy Ligettől az Arénáig a Berényi út – Pozsonyi út – Nagyszombati úton keresztül.

A Szingo SE szervezésében pedig a verseny aznapi szakaszának közelében a MET Aréna-Lovasberény-Vereb-Kápolnásnyék-Nadap-Lovasberény-MET Aréna útvonalon bejárható a két emelkedő, amin a mezőny is végighalad. További részletek a program facebook oldalán lesznek majd elérhetőek.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szombati futam keretében Zámoly felől érkeznek meg a bringások a városba, majd a Mészáros Lázár utca – Havranek utca – Dózsa György útvonalon haladva érnek el a Mátyás király körútra, ahonnan a Palotai úton át a Budai útra térve tekernek végig az Alba Ipari Zónáig. A szakaszgyőzelem sorsa a MET Arénánál kialakított befutónál dől majd el.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője elmondta, az útvonal kijelölésekor két fontos dolog is szerepet játszott. Az egyik, hogy a nemzetközi mezőny a lehető legbiztonságosabb útvonalon haladjon, a másik, hogy a versenyt az élő közvetítésben százkilencven országban követő tévénézők is láthassák hazánk szépséges tájait, városaink, településeink idegenforgalmi értékeit. Kiemelte, hogy a világ legjobb sprinterei Székesfehérváron mérik össze tudásukat a Tour de France előtt. „A helyszín ideális, a verseny nagyon látványos és izgalmas lesz!”


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása