2025. június 20.

Húsz éves a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület


Alapításának húsz éves évfordulóját ünnepli a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület. A születésnap alkalmából rendezett találkozón verssel, énekkel, jóízű beszélgetésekben idézték fel a két évtized eseményeit, emlékeztek meg az alapítókról az egyesületi tagok. Az eseményen Horváth Miklós Csaba alpolgármester, Deák Lajosné és Östör Annamária önkormányzati képviselők köszöntötték a megjelenteket, valamint a fehérvári és Fejér vármegyei társszervezeteken túl együtt ünnepeltek a „nosztalgiásokkal” a hajdúböszörményi klub tagjai is.

 

Az idősebb korosztály egészséggel kapcsolatos tevékenysége és az egészséges életmód széleskörű népszerűsítse érdekében alakult meg 2006-ban a Székesfehérvári Nosztalgia Egyesület. Az Öreghegyi Közösségi Házban működő, negyvennyolc fős tagsággal rendelkező klub saját programjaik szervezése mellett immár két évtizede tevékenyen részt vesz a város közösségi életében.

 

Sebestyén Lászlóné klubvezető köszöntőjében felidézte az indulás pillanatait, és hosszan sorolta azokat a programokat, amelyek erősítették közösségüket. Mint elmondta, nevükhöz köthető az első mellrák elleni séta megszervezése Székesfehérváron, valamint vállalták, hogy évente kétszer rendbe teszik az Öreghegyen a Pozsonyi úti ABC környékét. Rendszeresen részt vesznek a város nyugdíjasoknak szervezett rendezvényein. Az elmúlt két évtized alatt énekkarukkal és tánckarukkal megmérettették magukat a nyugdíjas ki-mit-tud?-on, és csapatuk többször jeleskedett a nyugdíjasok sportvetélkedőjén.

A klubprogramok szervezése mellett figyelmet fordítanak kortársaikra és azokra is, akiknek segítségre van szükségük. Minden évben ellátogatnak a Rákóczi utcai Idősek Otthonába és az Ezredéves iskolába, ahol szívet melengető műsorral és süteményekkel lepik meg az ellátottakat és a gyerekeket. Nemcsak a városban működő klubokkal, hanem hazai és erdélyi társszervezetekkel is jó kapcsolatot ápolnak. Mint azt Sebestyén Lászlóné elmondta, a mostani születésnapon az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Öreghegyi Klub, a Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesülete, a nádasdladányi és a hajdúböszörményi klub tagjaival együtt ünnepeltek.

 


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása