2020. augusztus 17.

A Királyi Napok keddi programjai


A Szent István Emlékérem és Díj átadásával folytatódik kedden a Székesfehérvári Királyi Napok ünnepi eseménysorozata. Néptánc, tárlatvezetés és kertmozi is szerepel a programok között.

Augusztus 18-án, kedden 16.30-tól Gärtner Petra művészettörténész tárlatvezetést tart a Nemzeti Emlékhelyen „A 20. század egyik leghíresebb magyar művészének nyomában: Aba-Novák Vilmos a királyok városában” címmel. A szakvezetések ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A részvételi szándékot a bejelentkezes@szikm.hu címen lehet jelezni előzetesen.



Idén 17. alkalommal adják át a Szent István Emlékérmet és Díjat. Ebben az esztendőben Dr. Müller Cecília, országos tisztifőorvos kapja az elismerést. Az ünnepélyes átadás a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban lesz kedden, 18 órakor.



A Király(ny)i Napok keretében az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola ad műsort 18 órától, majd 19 órától „Újra száll a páva Székesfehérvárra”. A táncházi programon fellépnek a „Fölszállott a páva” 2019. évi gyermek évadának szereplői. A Malom utcai Táncház udvarán a minifesztivál keretében augusztus 18-án, kedden a „Pesti balhé” című magyar akció-vígjátékot vetítik, a filmre a Barátság mozi oldalán már lehet jegyet vásárolni.

A Székesfehérvári Királyi Napok 2020 részletes programja elérhető a https://kiralyinapok.szekesfehervar.hu/ oldalon.

(forrás: okkfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása