2020. november 27.

Fehérvári Advent – idén kicsit másként


Ezen a hétvégén kezdetét veszi az adventi időszak, ami idén világszerte más lesz, mint amit megszoktunk: bensőségesebb, családiasabb. Székesfehérváron ünnepi díszbe öltözik a belváros, és a megszokott programokat sem kell teljesen nélkülözni - bár ezek idén az online térben valósulnak meg.

Székesfehérvár Belvárosa lassan ünnepi díszbe öltözik: a Városház téren fényoszlopok vezetnek körbe, az utcai lámpák fénye mellett hópelyhek ragyognak, és a Varkocs-szobor előtti kis teret fénylő harang világítja be esténként. A Fő utca és a Városház tér mellett a Liszt Ferenc utcában, a Várkörúton és a Kossuth udvarban gyönyörködhetnek a járókelők díszkivilágításban, a város virágkötői pedig az első adventi vasárnapra feldíszítik a Városháza épületeit.



A fehérváriak karácsonyfája már a helyén áll, a díszek és fényfüzérek is felkerültek az Öreghegyről érkezett ezüstfenyőre, ami az első adventi hétvégén már teljes pompájában várja a Belvárosban sétálókat. Hamarosan a gyerekek kedvence, a népszerű kisvonat sínpályája is kiépül: a gőzös az adventi időszakban, péntektől vasárnapig 16–19 óra között robog a Városház téren, a karácsonyfa mellett.



Fehérvár adventi koszorúján hagyományosan minden vasárnap 17 órakor fellobban egy-egy gyertya lángja: a koszorú idén nem a téren, hanem a Városháza Dísztermében áll majd, a gyertyagyújtást és a meghitt pillanatokat szíínesítő műsorszámokat a Fehérvár TV élőben közvetíti. Az első gyertyát dr. Cser-Palkovics polgármester és Spányi Antal megyés püspök gyújtja meg november 29-én.



A négy adventi hétvégén és karácsony délutánján az elmúlt évek Fehérvári Adventjein készült felvételekből láthatnak válogatást az érdeklődők.

Szép hagyománya van már a város élő adventi naptárának – az érvényben levő jogszabályok miatt idén ezt is az interneten, a város Facebook-oldalán kell majd keresni. December elsejétől minden este hétkor kinyílik egy ablak a város adventi naptárában, az ablak mögött pedig meglepetés produkció rejtőzik. Az online térben a repertoár a megszokottnál színesebb lesz: a színészek, versmondók, énekesek, muzsikusok dalai, muzsikái, meséi, versei mellett táncos produkciókat is élvezhetünk majd a karácsonyig tartó időszakban.

(forrás: okkfehervar.hu, fotók: facebook/Fehérvári Programszervező)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Egy világhírű hungarikum


Királyok, zenészek, mindenféle hírességek – viaszból…


Két éve égett le a Notre-Dame