2021. március 22.

Egyénileg lesz teljesíthető idén a Tavaszköszöntő és Nyuszitúra


Továbbra is szüneteltetik a csoportos túrákat és egyéb nagylétszámú szabadidős programokat a természetjáró szervezetek a járvány miatt. A Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület hagyományos tavaszköszöntő túrája is elmarad a Velencei-hegységben, ugyanakkor ezt és még három másik túrát „instant” formában, egyénileg is lehet majd teljesíteni.

A jelenlegi járványügyi helyzet miatt, és az aktuális kormányrendelet szerint továbbra sem megengedett a csoportos túrák, vagy egyéb nagylétszámú szabadidős programok szervezése. Ugyanakkor az egyéni szabadidős sporttevékenység megengedett, és az egy háztartásban élők is kirándulhatnak együtt.



Mint azt Asbóth Katalin, a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület elnöke elmondta, egyelőre ők sem tudnak gyalogtúrákat hirdetni, de fejben már készülnek, vannak ötleteik, elképzeléseik, csak arra várnak, hogy a járványügyi helyzet javuljon, és elkezdhessék a szervezést. Reményeik szerint erre május vége, június eleje környékén kerülhet sor.

A hagyományos április eleji Tavaszköszöntő és Nyuszitúra ezért a korábbi, szervezett formában idén nem tud megvalósulni, de egyéni formában bárki teljesítheti április 1-18. között. Az útvonalon nem lesznek hagyományos ellenőrzőpontok, hanem különböző, a helyszínen megválaszolható kérdésekre kell felelni, a letölthető gps track alapján lejárható útvonalon.



A Tavaszköszöntőn kívül még három népszerű túrája van a Gyöngyvirágosoknak. Remélik, hogy ezeket már a hagyományos keretek között tudják megrendezni, de itt is lehetőséget adnak az egyéni, instant teljesítésre az alábbi időpontokban:

Velence (Velencei-hegység) 05.21. - 06.06.
Spartacus (Visegrádi hegység) 06.04. - 06.20.
Vértesi barangolás (Vértes)  06.25. -07.11.

A részletek a szervezet honlapján (www.gyongyvirag-te.hu), illetve a Facebook-on lesznek olvashatók.

(forrás: okkfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása