2021. június 10.

A fehérvári nyári programokról


A járványhelyzet miatt vannak még bizonytalanságok, ezzel együtt Székesfehérvár igyekszik a nyári időszakban minél több élményt adni a városban maradóknak és az ide látogatóknak. Kihasználva a jogszabályok adta lehetőségeket, számos hagyományos program visszatér majd eredeti - vagy a járványhelyzet miatti korlátozások miatt kicsit átalakult – formában. Cél az is, hogy a város segítse a kereskedőket, vendéglátósokat, szállodásokat is.

A védettségi igazolványhoz kötött programoknál lehetőség szerint nem lesznek zárások a belvárosban, a főtéren, a Zichy színpadon. Ezért, ha augusztusban még érvényben lesz a védettségi igazolványra vonatkozó előírás, akkor a nagyobb koncerteket máshol, például a Bregyó-közben tartják majd meg.



A pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság idején éjszaka 11 és 12 óráig tarthatnak nyitva a teraszok, hogy a mérkőzéseket végigszurkolhassák az érdeklődők. A labdarúgó EB egyébként a Sóstóra is megérkezik: péntektől az Európa-bajnokság minden mérkőzését óriáskivetítőn nézhetik majd a szurkolók a MOL Aréna Sóstónál. A stadion keleti oldalán, a külső kerengő elején, a III-as kapunál felállított kivetítőn valamennyi csoportmérkőzést és a kiesési szakasz összecsapásait is közösen szurkolhatják végig az érdeklődők, akik a stadionnal szemközti parkolóban hagyhatják gépjárművüket.
Június 20-án rendezik idén országszerte az Emlékhelyek Napját. Erre a Nemzeti Emlékhelyen Székesfehérvár is színes kínálattal készül.
Az egyik első, több intézményt érintő rendezvény a Múzeumok éjszakája lesz június 26-án. Nemcsak a kiállítóhelyek lesznek nyitva az esti órákban, hanem a Városháza is tud majd ismét csoportokat fogadni – az aktuális szabályok értelmében a programon védettségi igazolvánnyal lehet részt venni.



A szervezők döntése nyomán az idén sincs Fezen. Van azonban Liget, amit a szervezők júniustól szeptember végéig szerettek volna megtartani – az önkormányzat álláspontja szerint ez azonban sok idő és nagy terhelés lenne a koncerteknek otthont adó területnek és főként a környékbeli lakosságnak. Így végül júliusban lesznek koncertek a Fezen Ligetben, magyar előadókkal és este 10 órás befejezéssel.
A júliusi és augusztusi szombat délutánonként, azaz július 3-tól augusztus 7-ig visszatér a Kultúrkorzó, amelynek keretében 17 órakor a Városház téren és 18 órakor a Zichy ligetben várják majd hangulatos zenei produkciók az arra sétálókat.
A tervek szerint augusztusban, ismét lesz Alba Regia Jazzfeszt a megújult Bartók Béla téren - erről már folynak az egyeztetések a szervezőkkel.



A székesfehérvári Királyi Napok, a város legfontosabb fesztiválja tavaly a járványhelyzet miatt a hagyományosnál jóval visszafogottabb programsorozattal jelentkezett – ehhez képest idén, augusztus 13-a és 22-e között már színesebb és bővebb lehet a kínálat. A teljes fesztiválprogramra még nem tud visszatérni – erre minden valószínűség szerint a 2022-es ünnepi évben lesz majd lehetőség. A létszámkorlátozás és a biztonsági előírások betartatása miatt a Koronázási szertartásjáték idén várhatóan a Vörösmarty Színházban várja majd a nézőket.
Augusztus 20-át, Szent István ünnepét is méltó módon ünnepeli a város. A Fehérvári királyok menete vezeti majd fel az ünnepi közgyűlést. A napot az István, a király szabadtéri koncertverziója zárja majd, amelynek fehérvári előadását el kellett halasztani.

(forrás: szekesfehervar.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása