Történelem két keréken
„Kerékpározz velünk a Gorsiumba!” címmel indít három hétvégén át tartó sportos programot a Szent István Király Múzeum az Értékmentők csapatával közösen. Az első alkalomra július 24-én kerül sor. A régészeti parkba tartó túra minden alkalommal 9 órakor a MOL Aréna Sóstó – Aréna Teraszáról indul majd.
„Sportolj és közben tudj meg mindent a kulturális örökségünkről, amelyek a Székesfehérvár-Tác Gorsium kerékpáros útvonal mentén helyezkednek el. Ha szeretsz kerékpározni és szereted a történelmet tarts velünk!” – így invitálják az érdeklődőket a „Kerékpározz velünk Gorsiumba!” programsorozatra.
Három alkalommal lehet csatlakozni az eseményhez: július 24-én, augusztus 1-jén és augusztus 14-én, szombatonként. A túrák mindhárom alkalommal 9 órakor, a MOL Aréna Sóstó – Aréna Teraszáról indulnak majd. A szervezők hangsúlyozzák, hogy az esemény nem verseny, hanem egy élmény kerékpározás, melynek során az útvonal mentén lévő kulturális örökségeket tekinthetik meg a résztvevők a Szent István Király Múzeum szakembereinek segítségével.
A kerékpártúrán mindenki a saját felelősségére vehet részt, de a szervezők mindent elkövetnek a résztvevők biztonságáért, ezért kérik, hogy mindenki hozzon magával megfelelő védőfelszerelést is.
Jó hír, hogy azok számára, akik nem rendelkeznek megfelelő kerékpárral az Értékmentők még eszközt is tudnak biztosítani. A kalandhoz így nincs másra szükség, mint regisztrálni az alábbi linken: https://forms.gle/oBEsAHni6CUJaB638
(forrás: okkfehervar.hu)