2020. július 14.

Hamarosan elrepülnek!


Sok gólyát ápolnak ezen a nyáron a sukorói Vadmadárkórházban. Érkeztek madarak Zámolyról, Ságvárról, de olyan kismadarat is gondoznak, akit a saját szülei dobtak ki a fészekből. Ezúttal a Zala megyei Vindornyafokról érkező gólyacsalád történetéről számolunk be.

Egy szántóföldön bóklászó, vérző szárnyú gólyára lettek figyelmesek a Zala megyei Vindornyafok lakói. A madárnak nyílt karcsonttörése volt, így azonnal értesítették a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot, akik eljuttatták a sukorói Vadmadárkórházba a sérült gólyát. Eközben gyors kutatómunka vette kezdetét a helyiek segítségével, hogy megtalálják a gólya fészkét, hiszen feltételezhető volt, hogy ott fiókák várják. Így is lett: a gólyához tartozó fészekben a párja 3 nagy fiókával maradt egyedül. Megfigyelték őket, de nem érkezett élelem a fészekbe, mivel egyedül egy szülő nem tudott mindannyiukról gondoskodni. Így a nemzeti park a fiókák kimentése mellett döntött. Egy nappal a sérült szülő beérkezését követően megérkezett mellé mind a három fiókája a kórházba.



A szárnytörött gólyát dr. Berkényi Tamás állatorvos megműtötte, velőűrszeggel rögzítette a csontokat. A műtét jól sikerült és madár is jól viselte a beavatkozást.



A család két hete érkezett a Vadmadárkórházba, a fiókák időközben napról-napra nagyobbak lettek, a szülő szárnya pedig folyamatos ellenőrzés alatt szépen gyógyulgat.



Hétfőn reggel a fiókáik nagy lépésre szánták el magukat: úgy döntöttek, itt az ideje a szárnybontogatásnak. A repülési gyakorlatok közben egyre messzebbre mennek felfedezni a környéket, és rövidesen a kórházat is elhagyják. Törött szárnyú szülőjük viszont még marad lábadozni, de bíznak benne, hogy a csontok tökéletesen rögzülnek, és rövidesen ő is követheti fiókáit.

(forrás: Vadmadárkórház – Székesfehérvár, Sukoró)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása