2020. július 28.

NEM vezetik be augusztus elsejétől az elektronikus állatorvosi vényeket!


Álhír terjedt el a napokban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) értesülései szerint, ami arról szól, hogy augusztus 1-től megváltozik az állatorvosi vényírás, és bevezetik az elektronikus állatorvosi vényeket Magyarországon. A hivatal felhívja az érintettek figyelmét, hogy az információ valótlan!



Mint azt a Nébih írja honlapján, az álhír alapja az lehet, hogy 2020. augusztus 1-től hatályba lép az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény módosítása. A módosítás változtat az állatorvosi vény jelenlegi definícióján, ezáltal megnyitja az utat az elektronikus vények rendszerének majdani bevezetéséhez.




A Nébih azonban hangsúlyozni szeretné, hogy ezek a változások egyelőre csak elméleti jellegűek! Az, hogy a jogszabályokban foglalt változtatások mikor jelennek majd meg a mindennapi gyakorlatban, egyelőre nem tudható.



A Nébih kiemeli azonban, hogy az állatgyógyászati készítmények rendelésére vonatkozó hagyományos vények szeptemberig elektronikus úton (például okostelefonon) is bemutathatók az állatpatikákban. Ez a könnyítés viszont nem vonatkozik a kábítószerként kezelendő állatgyógyászati készítményekre és az antibiotikumokra.

(forrás: portal.nebih.gov.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása