2020. szeptember 8.

Pozitív koronavírus-teszt a Vasváriban


Pozitív lett az egyik diák koronavírus-tesztje a Vasvár Pál Gimnáziumban. A székesfehérvári oktatási intézményben hétfőn ózonos fertőtlenítést végeztek a tanórák után. A fiatalok ma visszatérhettek az intézmény összes helyiségébe.

„Székesfehérváron is tudomásunk van növekvő számú igazolt, illetve egyelőre igazolatlan esetekről, vagyis biztosak lehetünk benne, hogy a vírus jelen van a városban”írja közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András arról is tájékoztatott, hogy az idősügyi szervezetekkel egyeztet a héten, ez alapján megfontolják a tavaszi, időseket segítő szolgáltatások egy részének visszaállítását.



Pozitív lett a koronavírus-tesztje a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium egyik diákjának, akit kontaktkutatás során azonosítottak, majd teszteltek. A diák budapesti ismerőseivel érintkezett korábban. A teszt hivatalos eredményéről vasárnap este értesítették Horváth József igazgatót, aki hivatalos úton, a KRÉTA rendszeren keresztül azonnal tájékoztatta a szülőket és a diákokat, és kérte, hogy akik közvetlenül is érintkeztek ezzel a diákkal, mindenképpen maradjanak otthon.



Az eset miatt professzionális, ipari ózonos levegőfertőtlenítő berendezésekkel fertőtlenítették hétfőn a Vasvári Pál Gimnázium egy tantermét és tornatermét, kedden reggel már visszatérhettek a diákok ezekbe a helyiségekbe.



Horváth József, a gimnázium igazgatója elmondta: év eleje óta folyamatos a fertőtlenítés, a járványügyi szabályok betartása mellett zajlik a tanév, amelynek folytatására lehetőséget biztosít az a gyors segítség, amelyet a város önkormányzata nyújtott az iskolának a fertőtlenítő berendezéssel. Az önkormányzat felajánlotta azt is, hogy a városi készletből gyorsteszteket biztosít az intézménynek. Ezzel a lehetőséggel élni is fognak a gimnázium munkatársai - tette hozzá az igazgató.

(forrás: okkfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„A gondolat és a tünemények között elterülő birodalom”


Most akkor sport vagy nem sport?


„A kávé iható mágia…”