2021. március 12.

Összesítették az állatvédelmi kérdőív eredményeit – rengetegen mondtak véleményt


Több mint negyedmillióan mondták el véleményüket a februárban indított online állatvédelmi felmérés során. A válaszokból kiderül: elsöprő többség támogatja az állatkínzás szigorú büntetését és a vadállatok cirkuszi szereplésének betiltását is.

Február 7-én indította el a kormány a „Közös ügyünk az állatvédelem – az Ön véleményére is számítunk!” című online párbeszédet. A rendelkezésre álló egy hónap alatt összesen 262.772-en mondták el véleményüket a témával kapcsolatban. Nagy István agrárminiszter szerint a kitöltések kiemelkedő száma a társadalmi összefogás súlyát mutatja, és rendkívüli lehetőség előtt áll a terület.



A kérdésekre adott válaszokból egyebek mellett az derül ki, hogy elsöprő többség támogatja az állatkínzás szigorú büntetését, a vadállatok cirkuszi szereplésének betiltását és a gyermekek felelős állattartásra való nevelését. Íme a felmérés pontos adatai :

- A válaszadók 97,9 %-a ért egyet az állatmenhelyek és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek támogatásával.

- Egyhangú véleményként – a kitöltők 99,4%-a szerint - fogalmazódott meg, hogy a felelős állattartásra való nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni.

- A hatóságok szigorúbb fellépését 98,5%, egy országos ivartalanítási program szerepének jelentőségét 96,4%, a kóbor kutyák befogásának megreformálását pedig 97,2 % támogatja.

- Az állatok sérelmére elkövetett cselekmények miatt indított eljárásban a bántalmazott állatok sorsának mielőbbi rendezésével a válaszadók 98,6%-a ért egyet. A véleményadók 97,8% úgy gondolja, hogy megoldást jelenthet, ha a „három csapásként” ismert büntetőjogi szabályozás mintájára, szigorúbban büntetnék azt, aki többször is állatkínzást követ el.

- A tiltott állatviadalokon való részvételt a kitöltők 99,7%-a büntetné.

- Egy haszonállatok számára létrehozott menhely alapítását a felmérésben résztvevők 95,5% tartja jó ötletnek, és az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanács működésének társadalmasítását pedig 96,4%-uk tartja célszerűnek.

- A pirotechnikai eszközök engedélyezésének megreformálását a válaszadók 91,1%-a támogatja.

- A cirkuszi vadállatok szerepeltetésének betiltását a válaszadók 86%-a szeretné.

- A kérdőívet kitöltők 98%-a látja időszerűnek a Nemzeti Állatvédelmi Program megújítását.



Az online felmérés során beérkezett észrevételek és javaslatok beépülnek a Nemzeti Állatvédelmi Programba, amelynek megvalósításában hangsúlyos szerep jut majd az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanácsnak is.

(forrás: agroinform.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása