2021. április 7.

Negyvenegy percenként kigyulladt egy lakás az első negyedévben


Idén az első negyedévben összesen 2250 lakástűz volt Magyarországon, ami azt jelenti, hogy átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon. Közülük több tragikus kimenetelű volt: minden másnap meghalt valaki a tűz vagy füst miatt.

A lakástüzekben országosan összesen 24 ezer négyzetméternyi terület égett le, ami olyan, mintha 270 panellakás teljesen kiégett volna. A legtöbb lakástűz csak egy-két négyzetméteren pusztított, de naponta két-három otthon teljesen megsemmisült. Fejér megyében idén 93 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.



A sok lakástűz oka, hogy az év első három hónapjában a hűvös idő és a járvány miatt sokkal többet tartózkodtak folyamatosan otthon, emiatt pedig többet fűtöttünk, főztünk és világítottunk, és még a szabadidőnk jelentős részét is otthon töltöttük.



A sok otthon tartózkodás miatt a műszaki cikkek használata is növekszik, a régi elektromos vezetékek pedig sok helyen nem bírják el azt a megnövekedett terhelést, amit a több berendezés együttes használata okoz. Gyakori eset az is, hogy égő cigarettát vagy valamilyen nyílt lángot hagynak magára, de sokszor vezet tűzhöz az elavult fűtési rendszer is. A leggyakrabban a konyhában, a hálóban és a nappaliban keletkezett tűz.



A nagyobb lakástüzeket egy kis odafigyeléssel és egy füstérzékelővel meg lehet előzni. Néhány ezer forint, mégis életeket és milliós értékeket menthet meg, ha a mennyezetre felszerelünk egy ilyen készüléket.

(forrás: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása