2025. február 14.

Körözési toplistás fehérvári szökevényt csuktak le Tenerifén


A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a spanyol társhatóságok szoros együttműködésének köszönhetően elfogta azt a 31 éves férfit, aki tavaly július óta bujkált Tenerifén. A férfi a körözési toplista egyik veszélyes bűnözőjeként rejtőzött.

A székesfehérvári szökevényt felfegyverkezve elkövetett rablás és lopás miatt keresték, három elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrségi TOP50-es körözési toplista élmezőnyében szerepelt: azon tíz különösen veszélyes bűnöző egyike volt, akiket kiemelten, erőszakos bűncselekményeik miatt tartottak számon – írja a police.hu.

Idén januárban a Fejér vármegyei nyomozók olyan információhoz jutottak, hogy a férfit egy kórházban kezelik, ahová a rejtőzködése közben folytatott önpusztító életmódja miatt került be. Az intézményben megpróbált inkognitóban maradni, nem fedte fel a személyes adatait, de a férfi bujkálása végül a kórházi ágyban ért véget, a spanyol rendőrök január 31-én azonosították, majd elfogták.

Kezelése még tart, kiadatásáról a felépülése után döntenek.

 


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása