Tehetséges fiatalok találkoztak a Fehérvári Diáknapokon
A Kodolányi János Egyetem és más középfokú, valamint felsőfokú intézmény is részt vett az immár hagyományosan megrendezett Fehérvári Diáknapok programsorozatán. Pénteken a képző-, nép- és iparművészet; fotó, film és médiakommunikáció kategóriákban nevezett alkotásokból rendezett kiállítás megnyitójával indult a háromnapos esemény a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületében. Szakmai zsűri döntötte el, mely alkotások kerülhetnek a közönség elé, majd szóban is értékeltek a művészek a megnyitón. A tárlatot és egyben a programsorozatot Mészáros Attila alpolgármester nyitotta meg, aki elismerően szólt a diákok, a szervezők és a felkészítőtanárok munkájáról. Kiemelte, hogy a királyi városban élő tehetséges fiatalok körében jelentős bemutatkozási lehetőség a diáknapi rendezvény. Hozzátette, elvitathatatlanul erős közösségépítő hatása is van a Fehérvári Diáknapoknak.
A szervezők elmondták, hogy a királyi város huszonkét általános és középfokú oktatási intézménye csatlakozott az idei Fehérvári Diáknapokhoz. Több mint nyolcszáz diák tizenkét kategóriában, háromszázhatvan produkcióval nevezett az idei programra. A rendezvénysorozat során szakmai konzultációkat is tartottak, ahol a diákok a zsűritagoktól kaphattak tanácsokat.
A háromnapos diáktalálkozó jól mutatja, hogy sok tehetséges fiatal tanul a város közoktatási intézményeiben. A rendezvény keretében egyébként Székesfehérváron élő és tanuló vagy valamelyik városi iskolában tanuló, de máshol élő diákok mutatkozhattak be. Az eseménysorozat a színpadi kategóriák bemutatóival folytatódott szombaton és vasárnap különböző helyszíneken, és a versenyprogramokat szabadidős programok is színesítették.
A diáknapok képző-, nép- és iparművészet; fotó, film és médiakommunikáció témájú alkotásaiból rendezett tárlat április 20-ig látható a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban.