Vajda János Pesten született, 1827. május 7-én. Édesapja, Vajda Endre 1828-tól a Fejér megyei Vál uradalmi birtokának főerdésze lett, így ide költöztette családját. Vajda költészetében később rendszeresen visszatérő motívumként jelentkezett a váli erdészlak, mint a gondtalan, boldog élet szimbóluma.

A középiskolát 1837-ben a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban kezdte. Ezután Pestre került, ahol nagybátyjánál, Vajda Péter írónál, a korszak neves panteista művészénél lakott, és pesti piarista gimnáziumban tanult. 1840 és 1842 között eminens diákként végezte el a 4. grammatikai és az 1. humanista osztályt, de magasabb iskolai végzettséget nem szerzett.

Ezekben az időkben már próbálkozott a versírással, Petőfit tekintette példaképének, ezért is vonzotta a vándorszínészi pálya. Hét hónapig járta az országot, de 1846 nyarán felhagyott a színészi pályával. Ekkor Alcsútra került, ahol gazdatiszti gyakornokként dolgozott József főherceg mintauradalmában.

1848-ban a Pilvax törzsvendégeként részt vett a pesti forradalomban, augusztusban önként jelentkezett honvédnek. A hadi szolgálatot közlegényként kezdte, és a hadnagyi rangig jutott el. A délvidéki fronton harcolt, de két hosszú betegsége távol tartotta a nagyobb csatáktól.

A szabadságharc bukása után néhány hónapig szüleinél, a váli birtokon húzta meg magát, majd ezután – mint volt honvédtisztet – besorozták az osztrák császári hadseregbe és közel egy évig közlegényként szolgált az olaszországi Padovában. 1850 végén bocsátották el.

1850 után Kiskunhalasra, majd más kiskunsági településekre, később Szegedre, majd Budára került, mint földbecslő hivatalnok. Ezután ismét Pestre ment, és különböző lapoknál dolgozott újságíróként. Politikailag teljesen elszigetelődött - Világos után úgy gondolta, hogy az újabb forradalom kivitelezése már lehetetlen, ezért a 48-as eszmék árulójának kiáltották ki, és szinte teljesen kiközösítették. 1859-ben adta közre Cserszilvásy Ákos álnéven A vadászat mestere című vadászati témájú szakkönyvét, amely életében még két alkalommal jelent meg.

Vajda az átmenet költője a magyar lírában - híd Petőfi és Ady között. Közéleti, s még erőteljesebben szerelmi, természeti, filozófiai költészete élesen eltért korának uralkodó ízlésétől. A valláserkölcsi megfontolások idején megteremtette a felfokozott érzéki vágy líráját: álmokat, látomásokat festett le írásaiban. Feltárta útkeresését a keresztény, pozitivista, materialista, panteista felfogások között. Nyelvezete, képei eredeti személyiségre vallanak, aki vállalta a túlzást, a szélsőséges megfogalmazást, nagyarányúságot. A romantika eszközeit úgy alkalmazta, hogy egyéni világa már a szimbolizmus előfutárának bizonyult.

Szerelmi költészetének meghatározó részét a Kratochwill Georginához - Ginához - írt két ciklus, illetve a visszaemlékezés költeményei teszik ki. Politikai-közéleti művei közül az Önbírálat és a Polgárosodás, az Aristides álnéven írt két röpirata ellenbírálatok sokaságát váltotta ki. Vajda a radikális polgárosodás programjával lépett fel, az „európai polgárosodó művelődés” elsődlegességét hirdette. A szabadságharc időszakában íródtak buzdító dalai, melyekben a költők, írástudók felelősségét hirdeti, az egyre fogyó remény, a múlt feledése időszakában.

Állandó keserűséget okozott számára, hogy kenyérgondjai újságírói robotra kényszerítették, elvonták a lírától, s hogy verseit értetlenség, közöny fogadta. 1863-ra megélhetése is veszélybe került, így elhagyta az országot - pártfogói Bécsben találtak számára jelentéktelen irodai munkát. Miután 1866-ban visszatért Pestre, ismét újságíróként dolgozott. Megélhetését nehezítette, hogy ismét szembekerült a domináns politikai irányvonallal, ezúttal a Deák-féle párttal, mivel nem támogatta a kiegyezést.

Idős korában, 1880-ban megnősült: az akkor tizenkilenc éves Bartos Rozáliát vette feleségül. Fény derült felesége múltjára - aki szolgálóként dolgozott korábban, teherbe esett, és egy fiút szült, de ezt eltitkolta férje elől - ezért kétévi házasság után kiutasította házából.

Ezután élete végéig szegényen és szinte teljes magányban élt. Gyomor- és bélhurut kínozta, amit a rendszeres gyógykezelés ellenére is nehezen tűrt. Budapesten hunyt el, 1897. január 17-én.

(forrás: Wikipedia)