2020. július 23.

A félkarú zongoraművész


Nem, most nem egy vadnyugati képregényről lesz szó, ezzel a címmel. Hanem egy magyar főúrról, aki író, drámaíró, színműíró, zeneszerző, belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás volt. És akinek családneve Fehérváron sem ismeretlen, hiszen egyik rokona a város országgyűlési képviselőjeként működött a XIX. században. És igen, zongoraművész volt, bár egyik karját amputálták.

Főhősünk, gróf zicsi és vázsonykői Zichy Géza Emil János a Zichy család Zemplén megyei birtokán, Sztárán született, 1849. július 23-án. Édesapja gróf Zichy Lipót, császári és királyi aranykulcsos, nagybirtokos, édesanyja, gróf sztárai és nagymihályi Sztáray Mária Johanna Kunigunda csillagkeresztes - vagyis katolikus ősnemes - hölgy volt.



Zichy Géza a gimnáziumot és a jogot Pozsonyban végezte, és zenei tanulmányokat is folytatott egyetemi tanulmányai mellett. A zene tudományába a híres zeneszerző, Mayrberger Károly vezette be, aki akkoriban a pozsonyi tanítóképző intézet zenetanára volt. Alig tizennégy esztendősen egy vadászbaleset során elveszítette jobb karját, amit saját puskája roncsolt szét. Ilyenkor azért a legtöbben simán feladnák a zenészi ambíciókat – Zichy Géza azonban elkeseredés helyett megkettőzött erővel valóságos zongoravirtuózzá képezte magát, „bal kézre”. 1866-ban Pozsonyban lépett fel először félkezű zongorajátékával, és nagy sikert aratott, majd 1867-ben Pesten hangversenyezett. Mint zongoraművész egész Európában ismertté vált, és hangversenykörútjaiból befolyt jövedelmét szinte teljes egészében jótékonysági célokra fordította, valamint kulturális mecenatúrát folytatott belőle. Németországban, Oroszországban, Franciaországban, Belgiumban, Ausztriában, Romániában és a skandináv államokban is hangversenyezett.
A zeneszerzés tudományában Volkmann Róbert és Liszt Ferenc voltak a tanárai, 1870-től. „Zách Klára balladája” című művének bemutatója kapcsán elnyerte mesterének, Lisztnek a támogatását és barátságát, és épp az ő biztatására fejlesztette tovább balkezes zongoratudását. A zongorabalkéz virtuozitásának a megteremtője lett Európa-szerte, ezzel kapcsolatos szakírásai egyedülállóak. Több alkalommal is együtt koncertezett Liszt Ferenccel, európai hangversenykörútjainak egy-egy állomáshelyén. Írt számos operát, zenekari és zongoraművet, táncjátékot, etűdöket, de költeményei kapcsán is nevezetes, valamint vígjátékíróként is debütált 1898-ban, amikor is a Tízparancsolat című művét műsorra tűzte a budai Aréna. Egyik balladáját Liszt Ferenc zenésítette meg.



1875-től 1918-ig, negyvenhárom éven keresztül volt a Nemzeti Zenede elnöke, közben a Nemzeti Színház és a Magyar Királyi Operaház intendánsi posztját is betöltötte, 1891–1894 között. Utóbbi intézményben huszonegy esztendőn keresztül zeneszerző-vendégkarnagyként is működött.
Az Operaház intendánsaként mondták többen rá, hogy egyeduralmat vezetett be, ami számos konfliktust okozott. Ennek kapcsán szerepet tulajdonítanak neki abban, hogy az Opera akkori igazgatója, Gustav Mahler jóval szerződésének lejárta előtt megvált budapesti tisztétől, és Hamburgba távozott. Ugyanakkor Zichy a magyar zenei élet mecénása, valóságos motorja, volt: egyebek mellett pozíciójánál fogva magyar önálló művek létrehozását elősegítő operapályázatot írt ki, valamint ezzel párhuzamosan operabíráló bizottságot hozott létre. Operaházi énekiskolát is szeretett volna szervezni, vidéki vándortársulati rendszert akart megvalósítani, hogy az ország egészét bekapcsolja a zenei kultúra fejlesztésébe - de jobbára csak az amatőr énekesek ösztöndíjas képzését valósította meg.



Közéleti tevékenységét megtörte feleségének, Karácsonyi Melánia grófnőnek 1904-ben bekövetkezett váratlan halála. Az első világháború idején igen sokat tett a rokkant katonákért, számukra írta meg A félkezű ember könyvét.
Zichy Géza tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el. 1901-ben megkapta a Ferenc József-rend nagykeresztjét, és idővel számos külföldi rendjel - egyebek mellett a nevezetes Lipót-rend - tulajdonosa is lett. 1911-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta, de már korábban a Petőfi Társaság, majd a Kisfaludy Társaság is beválasztotta a tiszteletbeli tagjai közé. Jóval túl hatvanadik életévén megírta visszaemlékezéseit, amelyet két kötetbe rendezve adtak ki magyar nyelven, Emlékeim címmel, és három kötetben német nyelven is megjelent Stuttgartban, Aus mein Leben címmel, ugyanekkor. Nevezetes szépirodalmi művek kötődnek a nevéhez, mint például A félkezű ember könyve, Az álom regénye, A boldogság útja. Írt egy költői beszélyt A leányvári boszorkány címmel, amelyet gróf Zichy Mihály illusztrált. Drámáját A szerelem harca címmel mutatták be.



A főrangúak között kevés olyan kivételes egyéniség ismert, aki a művészetek terén oly áldásos és termékeny működést fejtett ki, mint gróf Zichy Géza. A hazai kultúra fejlődését tartotta szem előtt, mecenatúrájával a magyar tehetség támogatását és kibontakozását segítette elő. Minden saját művészeti tevékenységéből szerzett jövedelmét visszafordította a hazai kultúra javára. Támogatásaival, ösztöndíjaival, jótékonysági adományaival kimagaslóan képviselte a nemességet a magyar kulturális életben.
Zichy Géza hetvennégy évet élt. Budapesten hunyt el, 1924. január 14-én.

(forrás: Wikipedia)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Hogyan dolgoznak a zsebtolvajok?


„Nem elegáns megoldás, de ezerszer jobb egy háborúnál…”


"Csak egyszer vagyunk fiatalok, utána más mentséget kell keresnünk."