2020. augusztus 27.

Egy dinasztia utolsó tagja


Vencel - magyar uralkodói nevén: László - II. Vencel cseh király fia volt. Tizenkét évesen, 1301-ben Székesfehérváron magyar királlyá koronázták – 1305-ben azonban lemondott a magyar trónról, majd III. Vencel néven cseh és II. Vencel néven lengyel király volt haláláig. Ami egy évvel később be is következett.

II. Vencel apja és anyja is leányágon rokoni kapcsolatban volt az Árpád-házzal, így már 1290-ben fellépett a magyar trón igénylőjeként. A külfölddel ellentétben Magyarországon azonban elismerték Velencei András származását és II. Vencelt is lekötötte a mostohaapjával, Rosenberg Zavis cseh főúrral kapcsolatos belviszály, így ekkor még nem került Přemysl uralkodó a magyar trónra. Rosenberg Zavis kivégzése után II. Vencel önállóan kezdett uralkodni Csehországban és figyelmét elsősorban az ország belső problémáinak megoldására fordította, így nem jelentett veszélyt III. András uralmára. A két ország közötti jó viszonyt az is kifejezte, hogy 1298 februárjában Vencel eljegyezte III. András Erzsébet nevű leányát. A magyar–cseh kapcsolatokat némileg beárnyékolta, hogy 1297. június 18-án meghalt Vencel anyja, Habsburg Judit, aki életében mérsékelni igyekezett testvére, Habsburg Albert és férje, II. Vencel közti ellentéteket. A kialakuló újabb Habsburg–Přemysl konfliktusban III. András helyét a Habsburg Ágnessel kötött házassága jelölte ki, de nyílt összecsapásra András életében nem került sor.



III. András váratlan halála után többen bejelentették igényüket a magyar trónra. A legnagyobb külföldi támogatottságot élvező jelölt a nápolyi Anjou családból származó Caroberto, a későbbi Károly Róbert magyar király volt. Károly Róbert élvezte a Szentszék támogatását és III. András halálakor már trónkövetelőként Magyarországon tartózkodott, így élve a lehetőséggel, 1301 tavaszán Esztergomban Bicskei Gergely választott érsekkel királlyá koronáztatta magát. A magyar urak azonban tartottak a pápai befolyás erősödésétől, nem ismerték el az alkalmi koronával történt koronázást, és 1301 májusában a budai királyválasztó országgyűlésen Vencelt választották királynak. Van olyan nézet is, hogy a magyar koronát először II. Vencelnek ajánlották fel, de ő ezt nem fogadta el, és fiát ajánlotta maga helyett.
Vencel országon belüli támogatottsága lényegesen nagyobb volt, mint Károly Róberté, néhány délvidéki főúron és Bicskei Gergelyen kívül a magyar politikai élet szinte minden szereplője – beleértve a tartományurakat is – Vencel királyságát támogatta. 1301. augusztus 27-én Székesfehérvárott János kalocsai érsek a Szent Koronával királlyá koronázta Vencelt, aki magyar királyként – az országban akkor népszerű – László nevet vette fel. Károly Róbert tavaszi koronázásához hasonlóan Vencelé sem felelt meg a hazai jogszokásoknak, mert nem az esztergomi érsek végezte. 1301 második felére így az országnak két vitatható legitimitású királya is volt, tényleges hatalmat azonban egyikük sem gyakorolt. A kialakult helyzetnek egyedüli haszonélvezői a tartományurak voltak, akik alaposan ki is használták a két király küzdelmét.



1301 szeptemberében Károly trónigényének támogatására Magyarországra érkezett Niccolò Boccasini, VIII. Bonifác pápa követe. A bíboros ügyes diplomáciával elérte, hogy a magyar főpapok többsége Károly Róbert mellé állt. Eközben a Cseszneki Miklós és Lőrinc vezette Anjou-párti sereg a Dunántúl felől előrenyomulva ostrom alá vette Budát. A város azonban Vencel pártján maradt, és miután Kőszegi Iván seregei a város felé közeledtek, Károly Róbertnek eredmény nélkül el kellett vonulnia. A legátus válaszul egyházi átokkal sújtotta Vencel székhelyét, a budaiak azonban elűzték a tilalmat betartó papokat és továbbra is minden szertartást elvégeztek. A várost vezető Vencel-párti rektor biztatására a budai papok feloldottnak tekintették magukat a kiközösítés alól és válaszul ők közösítették ki az Anjou-párti magyar püspököket, sőt magát a pápát is.
A legátus végül célja elérése nélkül, 1303 elején elhagyta Magyarországot. A pápa azonban továbbra sem mondott le arról, hogy az Anjoukat Magyarország trónjára segítse. Pápai bíróság elé idézte a feleket, majd 1303. május 31-én kiadott bullájában kijelentette, hogy a magyar királyi trón nem választás útján, hanem örökösödéssel tölthető be, és a jogos örökös Mária nápolyi királyné unokája, Károly Róbert. A pápa a cseh királyt és fiát eltiltotta a magyar királyi cím használatától és kiközösítés terhe mellett felszólította a magyar világi és egyházi vezetőket az Anjouk szolgálatára.
1303. szeptember 7-én Anagniban egy francia támadás következtében meghalt VIII. Bonifác pápa és a harcban elesett az éppen ott tartózkodó Bicskei Gergely is. Az új pápa – XI. Benedek néven – az előzőleg Magyarországon járt pápai követ, Niccolò Boccasini lett, aki nem változtatott elődje politikáján.



1304-re kiéleződtek a II. Vencel és Habsburg Albert közötti ellentétek. Vencel királysága többszörösen is sértette a Habsburgok érdekeit, mert egyrészt a Přemysl-dinasztia lengyel, cseh és magyar uralma hatalmi túlsúlyt jelentett a Habsburgokkal szemben, másrészt Habsburg Albert anyai nagybátyja volt a magyar koronára szintén igényt tartó Károly Róbertnek. A várható összecsapás előtt a cseh király rendezni kívánta fia helyzetét, mivel addigra Vencel magyarországi támogatottsága jelentősen meggyengült. Még 1301-ben meghalt János kalocsai érsek, és utóda Károly Róbertet támogatta. Vencelt elhagyta legfőbb tanácsosa, Muskat János krakkói püspök is, mert nem vállalta a pápával való további szembenállást. Nyíltan Károly Róbert mellé állt a tartományurak közül Aba Amadé és Borsa Kopasz. A hatalmas birtokadományok ellenére Csák Máté is felhagyott Vencel támogatásával - a legnagyobb befolyású tartományúr feltehetően tartott attól, hogy Vencel Csehországban és Magyarországon is megerősödik, és így tartománya harapófogóba kerül.
II. Vencel 1304 augusztusában nagy haddal érkezett Magyarországra, de végül kilátástalannak ítélte fia helyzetét. Az ország kormányzását a fia mellett kitartó tartományúrra, Kőszegi Ivánra bízta, és fiát a koronázási ékszerekkel együtt Prágába vitte. A kinevezéssel és a Szent Korona elvitelével Vencel jelezte, hogy nem mondott le véglegesen a magyar trónról, a visszavonulásra csak a várható Habsburg támadás miatt került sor. Az 1304 őszén be is következett támadásban német és – Károly Róbert-párti – magyar csapatok mellett részt vett Bajor Ottó, a későbbi magyar király is. A támadás végül nem hozott eredményt, de 1305. június 21-én meghalt II. Vencel cseh király, és így az 1305. augusztus 18-án megkötött német-cseh béke feltételeit már a német király diktálta. A feltételek között szerepelt, hogy Vencel mondjon le a magyar trónról, és a koronázási jelvényeket is szolgáltassa vissza. Albert nem saját magának követelte a Szent Koronát, hanem azt Károly Róbertnek kívánta juttatni. Vencel az első feltételnek eleget is tett, 1305. október 9-én Brünnben ünnepélyesen lemondott a magyar trónhoz való jogáról, de azt a koronával együtt Ottónak adta át.



Vencel a magyar koronáról való lemondásakor még csak tizenhat éves volt. Az átélt kudarcok felőrölték a fiatal király erejét, élete utolsó időszakában kicsapongó életmódot folytatott, nem törődött uralkodói feladataival, fiatal cseh nemesekkel vetette körül magát és gazdag adományokat osztogatott. Felmondta jegyességét Erzsébet magyar hercegnővel is, aki addig Bécsben várt az ígért házasságra. A cseh főurak tisztában voltak a dinasztia kihalásának veszélyeivel, így 1305 októberében rávették Vencelt, hogy mégis megházasodjon, és vegye feleségül Piast Viola tescheni hercegnőt – a házasság azonban gyermektelen maradt.
III. Vencelt 1306. augusztus 4-én Olmützben meggyilkolták, miközben az árnyékszéken tartózkodott. A tettesek és a gyilkosság indítéka nem ismert. Először Olmützben temették el, később azonban apja mellé helyezték testét a Zbraslav-i kolostorban. Halálával kihalt a Csehországban kis megszakítással több mint négyszáz éven keresztül uralkodó dinasztia királyi főága.

(forrás: Wikipedia)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

„A gondolat és a tünemények között elterülő birodalom”


Most akkor sport vagy nem sport?


„A kávé iható mágia…”