2020. október 7.

A krimi feltalálója


Költő volt, novellista, szerkesztő és kritikus, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője. Leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén vált ismertté – de őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is, aki ráadásul a korban újnak számító sci-fi területén is alkotott. 1849. október 7-én hunyt el Edgar Allan Poe.

Bostonban született, Edgar Poe néven, 1809-ben. Szülei halála után a richmondi John és Frances Allan nevelte, bár hivatalosan sosem fogadták örökbe. A Virginiai Egyetemen töltött egy év és a katonai pályára tett kísérlet után végül Poe és az Allan család eltávolodott egymástól.



Megélhetési gondjai miatt Poe 1827. május 27-én bevonult a hadseregbe. Az Edgar A. Perry nevet használva huszonkét évesnek mondta magát, bár akkor még csak tizennyolc volt. Először a bostoni kikötőben lévő Fort Independence-ben szolgált, havi 5 dollárért. Ugyanabban az évben adták ki első, negyven oldalas verseskötetét, amely név nélkül, „egy bostoni” aláírással jelent meg. Csak ötven darabot nyomtattak belőle, a kritikusok pedig fel sem figyeltek rá.
 1827. november 8-án Poe ezredét a Waltham nevű hajón a charlestoni Fort Moultrie-ba szállították át. Poe-t ekkor „műszerésszé” léptették elő: a tüzérség számára kellett gránátokat készítenie, és fizetését is megduplázták. Két év szolgálat és a tüzérségi törzsőrmesteri rang elérése után Poe meg akarta szüntetni öt évre szóló szolgálati idejét. Végül 1829. április 15-én szerelték le, miután talált valakit, aki kitöltené helyette az öt évből hátralevő időt. Ezután West Pointba ment és 1830. július 1-jén beiratkozott a katonai akadémiára, ahonnét egy év múlva általános hanyagság és parancsszegés miatt kirúgatta magát.
1831 februárjában New Yorkba utazott, ahol kiadta harmadik, Poems című kötetét. A kiadás költségeit katonatársai hetvenöt centes adományaiból fedezte, amiből végül százhetven dollár gyűlt össze. Ők valószínűleg olyan gúnyos versekre számítottak, mint amilyeneket Poe korábban a parancsnokokról írt.



Ezt követően Poe határozottabb próbálkozásokat tett az íróvá válásra, ám ez az amerikai irodalom egyik legnehezebb időszaka volt. Poe volt az első közismert amerikai, aki kizárólag az írásból akart megélni – ami nem volt a gyors meggazdagodás legegyszerűbb útja -, emellett helyzetét a nemzetközi szerzői jogi törvény hiánya is megnehezítette. A kiadók gyakran angol művek illegális másolatait terjesztették ahelyett, hogy amerikai íróknak új művekért fizettek volna. Ekkoriban az új nyomtatási eljárásoknak köszönhetően sok új folyóirat indult, viszont ezek legtöbbje néhány szám után meg is szűnt, szerzőiket a kiadók pedig csak késve vagy pedig egyáltalán nem fizették ki. A kedvezőtlen körülmények miatt Poe élete végéig abban a megalázó helyzetben volt, hogy másoktól kellett pénzt és segítséget kérnie tervei megvalósításához.
Költői próbálkozása után Poe a próza felé fordult. Philadelphiában kiadta néhány történetét és elkezdett dolgozni Politian című drámáján, amit azonban sohasem fejezett be. 1833 októberében a Baltimore Saturday Visiter című lap Poe Palackban talált kézirat című történetét ötven dolláros díjjal jutalmazta.
Poe 1835 szeptemberében visszament Baltimore-ba, és titokban feleségül vette unokatestvérét, Virginiát. A lány akkor még csak tizenhárom éves volt, de korát a házassági anyakönyvi kivonatban huszonegy évnek adták meg.



1838-ban jelent meg Poe egyetlen regénye, az „Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszélése”, melyről több kritika is napvilágot látott. 1839 nyarán Poe a Burton’s Gentleman’s Magazine segédszerkesztője lett. A lap több cikkét, történetét és kritikáját is közölte, melyek tovább erősítették a róla korábbi írásai nyomán kialakult metsző hangú kritikus képét.
1840 júniusában Poe kiadott egy tájékoztatót, amiben The Stylus című leendő lapját mutatta be. A lap címe eredetileg The Penn lett volna, mivel a pennsylvaniai Philadelphiában adták volna ki. A philadelphiai The Saturday Evening Post 1840. június 6-i számában Poe az alábbi fizetett hirdetést adta fel: „Tájékoztató a Penn Magazine-ról, egy Philadelphiában szerkesztendő és megjelenő irodalmi folyóiratról”. A terv azonban sohasem valósult meg.
1842-ben Poe felesége tuberkulózist kapott, és egészsége az elkövetkező években nem sokat javult. A felesége állapota okozta nyomás miatt Poe egyre többet ivott. Több újság szerkesztőségében is dolgozott, de sehol nem maradt túl sokáig. Az Evening Mirror 1845. január 29-én közölte Poe A holló  című versét, ami igazi szenzáció volt. Bár a vers addig nem tapasztalt ismertséget hozott Poe-nak, a laptól csak kilenc dollárt kapott a megjelentetéséért.



1847. január 30-án Virginia meghalt. Felesége halála után Poe egyre bizonytalanabbnak érezte helyzetét. 1849. október 3-án Baltimore-ban, az utcán találták meg. Félrebeszélt, és megtalálója, Joseph W. Walker szerint „rendkívül kimerült volt… azonnali segítségre volt szüksége”. A Washington College Hospitalba vitték, ahol 1849. október 7-én, vasárnap, hajnali öt órakor meghalt. Az alatt a négy nap alatt Poe sohasem volt olyan állapotban, hogy részletesen el tudja mondani, mi történt vele, és hogy miért viselte valaki más ruháját. A halála előtti éjszakán állítólag többször kiáltotta egy bizonyos „Reynolds” nevét, bár nem tudták kideríteni, hogy kire gondolt. Egyes források szerint Poe utolsó szavai ezek voltak: „Uram, mentsd meg a lelkemet”.
Az idők folyamán Poe orvosi kartonja és halotti bizonyítványa is eltűnt. Az újságok akkoriban Poe halálát „túlzott agyi vérbőség”, illetve „agyi gyulladás” következményeként írták le – ezeket az eufemizmusokat akkor használták, ha az elhunyt önpusztító életmódot élt. Poe halálának valódi oka azonban ma sem ismert. Az egyik, 1872-ből származó feltevés szerint Poe halálát az okozta, hogy erőszakkal leitatták és több választási körzetben is szavazásra kényszerítették. Más elméletek szerint Poe halála delirium tremens, szívbetegség, epilepszia, szifilisz, agyhártyagyulladás, kolera vagy veszettség következménye volt.
Edgar Allan Poe negyven évet élt.

(forrás: Wikipedia)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

„A Csalagút”


Szakképzési műhelyek – a „Deák”


„Felém hajol az, amit eltemettem…”