2020. november 5.

„Vajon akart-e nagy lenni? Aligha. Egyáltalában semmit se akart…”


Pontosan százötven éve, 1870. november 5-én hunyt el Petőfi Zoltán. Ismerős a név? Legalábbis a vezetéknév? Igen, Petőfi Sándor fiáról van szó, aki valamilyen okból költő szeretett volna lenni, de akiről a jóindulatú kritikák is csak annyit írtak: „versei olyanok, amilyenek…”

Kilenc hónappal az 1848-as forradalom kitörése után, 1848. december 15-én született meg Debrecenben Petőfi Zoltán. Mindenki azt várta tőle, hogy apja nyomdokaiba lép, és nagy költő válik belőle – ám kiderült: ez olyan teher, amivel nem tud megbirkózni.
Szülei 1846. szeptember 8-án, a nagykárolyi megyebálon ismerkedtek meg. Szendrey Júlia először húzódozott kicsit: tetszett neki a kalandos életű fiatalember, de nem volt „szerelem első látásra”. Később viszont már azt írta naplójába: „... e napok óta vagyok Petőfi jegyese, s e nap óta szeretem őt jobban, mint mindent a világon”.



„Deczember 14-kén este Tacitusról beszélgettem feleségemmel, midőn hirtelen rosszul lett. Egész másnap délig a legirtózatosabb kínokat szenvedte, miknek visszagondolása most is megrázkódtatja lelkemet; már eszem ágában sem volt, hogy a szülést túl fogja élni szegényke, mert különben is olly kicsiny, vékony és gyönge, vagy legalább ennek látszik, hogy a szellő is könnyen elbánhatnék vele... Született Zoltán fiam deczember 15. 1848. déli tizenkettő órakor, Debreczenben, Ormós szabó házában, az utczára nyíló kapu melletti szobában, pénteki napon…Fiam is oly gyönge, olly hideg, olly kicsiny, mondhatnám, olly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halvaszületettnek véltem. Harmadnapos korában megbetegedett, s a betegség még inkább elcsigázta; de nemsokára felgyógyult, s azután folyvást szemlátomást gyarapodott.”

(Petőfi Sándor).

Petőfi Zoltán apja halála után Erdődön nagyapjánál, majd Pesten mostohaapjánál, Horvát Árpád történésznél nevelkedett, három féltestvérével, szeretetteljes környezetben. Gyámja 1869-ig a költő öccse, Petrovics István volt.
1865-től Szarvason járta felsőbb iskoláit az evangélikus főgimnáziumban. 1867-ben csatlakozni akart egy vándorszínészcsapathoz, de Csaby Imre igazgató nem vette fel. Ekkor a fiú a szomszédos Mezőtúrra vándorolt és beállt az ott működő társulatba. A hetedik osztályt évközben el kellett hagynia, mert nagybátyja, Petőfi István magához vitte Csákóra, hogy magántanulóként folytassa tanulmányait, és második félévre be is íratta Pesten magántanulónak, hogy befejezhesse elmaradt vizsgáit.



Petőfi Zoltán később, 1867 áprilisában Debrecenben, Lángh Boldizsár igazgatónál állt színésznek, mindössze harminc forint havi fizetésért, ami már akkor sem volt valami egetverően nagy pénz. 1868-ban Kocsisovszky Jusztinnál lépett fel Szegeden, kis szerepekben. Gyenge fizikuma, fátyolos hangja azonban nem predesztinálták nagy színpadi karrierre. Ráadásul gyakran átaludta a próbákat – mivel valahol csak ki kellett pihenni az előző éjszakai mulatozás fáradalmait. Csak az apjára való tekintettel nem rúgták ki a társulattól.
Apja emlékének ő is mindenáron bizonyítani akart. Versírással is próbálkozott – nem igazán átütő sikerrel. Kortársai – és az utókor is – leginkább arról emlékeztek rá, hogy szeretett mulatni, kedvelte a szép lányokat, és az italt sem vetette meg.

„Vajon akart-e nagy lenni? Aligha. Egyáltalában semmit se akart.”

„Egyetlen zseniális tette az, amit apja jegyzett föl róla, hogy kéthetes korában óriási erőlködéssel felült az ágyában. Azután semmi se történt.”

„Gyerekes kapkodással másolja apja leggyöngébb verseit és az apja életét… Ez a fiú csak paródia, az apja igénytelen paródiája. (...) Pedig ezerszeresen az ő fia. Nemcsak az életét adta neki, hanem a halálát is(...). Neki is sikerül kicsapatni magát az iskolából, consilium abeundit kap, és ő is színész lesz, koplal és faluz, ripacsok közt nyomorog, kártyázik, csókolódzik és iszik.”

„Gyorsan pergő változatban játssza le – sokszorosan megkicsinyítve – az apja életét.”

(Kosztolányi Dezső)



Petőfi Zoltán 1870. november 5-én reggel 7 órakor, élete huszonkettedik évében halt meg, tüdőbajban. 1870. november 6-án délután helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben, édesanyja koporsójában. Földi maradványait a Petőfi Társaság 1908. október 24-én exhumáltatta és a Petőfi-család közös sírjában helyezték el.


(forrás: Wikipedia, szeretlekmagyarorszag.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Igazából ez volt mindig a szívem vágya…”


„Hathárom”


„Próbáltam reálisan és nem ideálisan rajzolni…”