2020. november 19.

„Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat…”


Magyarország egyik legnépszerűbb pszichológusa volt. Publikált, tanított, előadásokat tartott, generációk sokaságát segítette tanácsaival, nemcsak személyesen, hanem a rádión és a televízión keresztül is. 1933. november 29-én született Popper Péter.

„Hagyjuk hatni magunkra a naplementét, egy hegyet, egy fát, virágot, állatot. Ha zenét hallgatunk, átmenetileg felejtsük el a zeneszerzőt, a karmestert, az egyes hangszerek szólamait - adjuk át magunkat csak a hangzásnak.”



1952-ben érettségizett a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, ahová 1944-től járt. Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és Moszkvában folytatta, a Lenin Intézetben. Filozófia-logika-pszichológia szakos középiskolai tanári oklevelével a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán tudott elhelyezkedni oktatói állásban, majd a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusa lett.

„Létünket a paradoxon nagy törvénye szabályozza, amely azt tanítja, hogy mennél nagyobb erővel taszítanak a körülmények lefelé, annál inkább megnövekszik a felhajtóerő, és előbb-utóbb érvényesül. Éppen úgy, mint amikor egy parafadugót nyomunk a víz alá.”



1960-ban felvették az ELTE Jogi Karának Büntetőjogi Tanszékére aspiránsnak, majd 1963-tól a SOTE I. sz. Gyermekklinikáján lett tudományos munkatárs, később pedig tudományos főmunkatársi beosztásba került. 1969-ben a pszichológiatudományok kandidátusa lett. 1980-ban kinevezték docensnek, 1984-ben egyetemi tanárnak. A SOTE orvospszichológiai oktatási csoportjának vezetésével bízták meg, ezt a feladatot 1980-tól 1992-ig látta el.

„Az élet kikényszeríti, hogy az ember játszmákat játsszon. A kérdés csak az, hogy amit az élet kikényszerít, abba mindig bele kell-e egyezni? Az élet a háborúkat is kikényszeríti. Az élet a népek és a vallások közötti ellentétet is kikényszeríti. Most még sorolhatnám, hogy mi mindent kényszerít ki az élet: negatív indulatokat, gonosz cselekedeteket. Mindenre igent kell mondani? Attól, hogy a világ gonosz és züllött, nekünk is gonosznak és züllöttnek kell-e lennünk? Vagy inkább vállalni kell az ellenállás kockázatát, ami néha az ember egzisztenciájába, sőt az életébe kerülhet? Tudom, hogy ezt senkitől sem lehet megkövetelni, legfeljebb az ember követelheti meg önmagától. De azért nem kell a gyávaságot dicsőséggé emelni!”



1997-től budapesti egyetemeken, főiskolákon - ELTE, MÚOSZ Újságíró iskola, Színház- és Filmművészeti Főiskola, Rabbiképző -, illetve a Szegedi Tudományegyetemen is tartott előadásokat, és konzultánsa volt a Láthatatlan Kollégiumnak. Több tudományos tisztséget töltött be, szerkesztette a Magyar Pszichológiai Szemle című szakfolyóiratot, az MTA Pszichológiai Bizottság és a TMB pszichológiai szakbizottság tagja volt, a Népjóléti Minisztérium Klinikai Pszichológiai Kollégiumának elnöke és a Nemzetközi Alkalmazott Pszichológiai Társaság választmányi bizottságának tagja. Sokat publikált, és szabadidejében mindig szívesen foglalkozott szépirodalommal is: maga is írt színdarabokat, amelyek közül hármat be is mutattak a nyolcvanas években.

„A klinikán, ahol dolgoztam, az egyik doktornő egyszer körbevezetett, és azt mondta, hogy az ott fekvő gyermekek többségének csak az a baja, hogy cirókahiánya van, azért vannak ott, mert nem kapnak elég odafigyelést és törődést. És ezt nem csak a gyerekekről lehet elmondani. Azt gondolom, hogy baj van az emberi kapcsolatokkal. Annyi kompromisszumot hoz valaki élete során, annyifelé kell alkalmazkodnia, hogy otthon már nem akar, viszont enélkül meg nem lehet együtt élni, így fel is borulnak a kapcsolatok. Nálunk a házasságok fele tönkremegy, elválnak, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy az emberek szeretnének újra hinni benne, meg is próbálják megint, újraházasodnak, de nem megy, mert ahhoz sok lemondás kell.”



Kutatási területei a pszichoterápia, a társadalmi beilleszkedési zavarok és a valláspszichológia voltak. Egy interjúban azt mondta: „vallási beállítottságát tekintve szélhámos”. Olyan ember volt, akinek nyitottsága a különböző vallások iránt, sok követőt, de sok ellenséget is szerzett neki.
Gyerekkora óta vonzotta India, érezte, hogy valami fontos fog ott vele történni. A csoda akkor kezdődött, amikor valakitől kapott egy Ganésa szobrot. „Éreztem, hogy Ganésa itt nem érzi jól magát, fázik. Visszaviszlek Indiába, csak segíts kijutnom valahogy.” A csoda ott folytatódott, hogy akit az Akadémia delegálni akart Indiába, felkereste Popper Pétert, azzal, hogy menjen ki ő helyette. Néhány nap múlva meg is érkezett, zsebében a szoborral, amit aztán egy indiai templomban helyezett el. Popper hitt a csodákban és volt szeme is meglátni azokat.
Második indiai tartózkodása alatt egy jómódú hindu ember a pártfogásába vette: kényelmes szállást szerzett neki és olyan szent helyekre bejuttatta, ahová turistaként esélye sem lett volna bemenni. , filozófiai útmutatást adott az életre vonatkozóan. Amikor mindezeket megköszönte a pszichológus, az indiai ember azt válaszolta, hogy nem tartozik neki semmivel. „Egyáltalán semmivel, hiszen nem a maga személyének szólt mindez. Maga nem is szimpatikus nekem. Sőt, ha mondhatom, magánál unszimpatikusabb emberrel még nem találkoztam. Azonban én a Ráma Krisna misszió tagja vagyok és kötelességem, hogy az európai embernek segítsek itt Indiában. Az érzelmek, amiket maga vagy más iránt érzek, nem én vagyok. Én egy lélek vagyok és maga is az. Csak ez a fontos.” Popper később egy előadásában ezt úgy fogalmazta át: „Szeretni nem kell, de rendesen, tisztességesen viselkedni, igen.”



Popper Péter hosszú betegség után, 2010. április 16-án halt meg. A budapesti Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra zsidó rítus szerint, annak ellenére, hogy életének utolsó harmadában sok más vallással is behatóan megismerkedett és foglalkozott. Különösen a buddhizmus általános élőlényszeretete hatott rá erősen, és ezek elemeiből saját, egyéni, magánhasználatú vallást gyúrt össze, amelyről számtalanszor beszélt.

(forrás: Wikipedia, nlc.hu, bharata.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Igazából ez volt mindig a szívem vágya…”


„Hathárom”


„Próbáltam reálisan és nem ideálisan rajzolni…”