2021. január 13.

Online komolyzenei élmények az Alba Regia Szimfonikus Zenekar jóvoltából


A járvány miatt a koncerttermek ugyan még nem látogathatók, de a komolyzene kedvelőinek nem kell lemondaniuk a zenei élményről: januárban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar három nagyobb hangversenyének is részese lehet a közönség a videómegosztó csatornákon keresztül, mégpedig ingyenesen.

Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulóján, 2020 decemberében az Alba Regia Szimfonikus Zenekar nagyszabású koncerttel emlékezett a német zeneszerző géniuszra. A „Beethoven 250” című hangversenyt most bárki megnézheti a zenekar YouTube-csatornáján.



Különleges, főként magyar származású zeneszerzők műveiből összeállított műsorral kedveskedett a Filharmónia Magyarország a Filharmónia bérletének hangversenyén. A Vörösmarty Színházból közvetített koncerten Hajdú André Divertimentója és Dubrovay László III. trombitaversenye is felcsendült Bartók Béla Román népi táncok, Kodály Zoltán Galántai táncok, illetve Johannes Brahms Magyar táncok című darabjai mellett. A koncert szólistája Pálfalvi Tamás trombitaművész, az est karmestere pedig Somogyi-Tóth Dániel volt.



Január 27-én egy, a próbatermükben rögzített koncerttel lepi meg közönségét a zenekar a YouTube csatornáján. A „Csodaváró” című hangversenyen három mű hangzik el: Mozart Titus kegyelme című operájának nyitánya, szintén Mozarttól a C-dúr oboaverseny, valamint Haydn-tól a D-dúr „Csoda” szimfónia. A koncert szólistája Fóris István oboaművész lesz, vezényel: Thomas Kornél.

A szimfonikusok szerepet vállaltak Székesfehérvár magyar kultúra napjára készülő, több művészeti ágat felvonultató online produkciójában is. Ennek keretében Beliczay Gyula Szerenád vonószenekarra Op 36. című művének részleteit játsszák, G. Horváth László hangversenymester vezetésével.



Aki további komolyzenei élményre vágyik, érdemes böngésznie a zenekar folyamatosan frissülő YouTube csatornáját, hiszen a kínálat a közelmúltban számos kamarazenei koncerttel gazdagodott, de elérhető a zenekar decemberi, Rákász Gergellyel közös, „A hangszerek királynője” című ifjúsági hangversenyének és a novemberi „Magyar requiem” című koncertnek a felvétele is.

(forrás: okkfehervar.hu, fotók: arso.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Csak egy percre állítsuk meg, kérem, a világot...”


Keresd a zöldet!


„Doktor úr, a maga szíve sose fáj…”