1458. március 24-én több száz angol lord és nemes asszony gyűlt össze a westminsteri apátságnál, majd vonult kézen fogva London utcáin – a Temze nyugati partján végig a Szent Pál-székesegyházig. Az eseményt „szeretetnapi menetnek” nevezték – és békülési ceremóniának szánták. Igen pompás esemény volt, igazi látványosság: a zászlók lobogtak, a dobok peregtek, az emberek ünnepeltek.



A szeretet napját a rózsák háborújában szemben álló felek kibékítésére szánták. Az esemény VI. Henrik kísérlete volt arra, hogy ismét egységesítse birodalmát és a harcban álló főúri családokat. A király abban reménykedett, hogy sikerül kibékítenie az első Saint Albans-i csatában meggyilkolt Lancaster-párti urak – Edmund Beaufort, Somerset hercege és Henry Percy, Northumberland grófja – utódait az apjuk haláláért felelős York-házi urakkal, Plantagenet Richárd yorki herceggel, Richard Neville-lel, Warwick grófjával és apjával Salisbury grófjával.
Az ország nemessége ekkorra már két részre szakadt, és a trónért vetélkedő két nagy család mögött sorakozott fel. A Lancaster-pártiak arra készültek, hogy fegyverrel vesznek elégtételt Saint Albansért. Londonba ők és a Yorkok is hatalmas kísérettel, több ezer fegyveressel érkeztek. A király közvetítésével végül sikerült egy kártérítési egyezményt elfogadniuk, és ennek megünneplésére tartották a szeretet napját, amelyen Anjou Margit Yorkba és Salisburybe karolva vonult a király mögött.



Az egész dolog közvetlen előzménye az volt, hogy három évvel korábban forráspontra jutottak az uralkodóval kapcsolatos aggodalmak – egyre többen kételkedtek abban, hogy VI. Henrik király képes ellátni teendőit, leginkább híresen békés természete és elhúzódó betegsége miatt – ami a skizofrénia volt egyébként, az utókor legjobb tudomása szerint. Richard Plantagenet, York hercege, akinek címerében fehér rózsa volt, cselekvésre szánta el magát: 1455-ben, a St. Albans-i csatában egy véres meglepetésszerű támadás keretében elfogta a királyt, aki a rivális Lancaster-ház tagja volt, amelyhez az utókor a vörös rózsát társította jelképként.
A látszólag felépült király 1458-ban úgy gondolta, egy nyilvános szertartás keretében békíti ki a rivális házakat. A csatabárd elásása és az eszkalálódás elkerülése mellett az is a „szeretetnap” céljai közé tartozott, hogy megmutassa a londoniaknak, hogy a háború – amely felforgatta a kereskedelmet és a napi életet a fővárosban – véget ért. Az egész rendezvény tele volt vallási szimbólumokkal – mint például a westminsteri apátságtól való indulás –, amelyekkel a béke üzenetét kívánták sulykolni. A menetet Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára hirdették ki, amely az egyházi kánon szerint annak ünnepe, hogy Mária megkapja az örömhírt, miszerint gyermeke fog születni, ráadásul a korban ezt tekintették az új év első napjának is. Henrik úgy gondolta, ez a tökéletes alkalom az újrakezdésre.



A „szeretetnap” fogalma létezett már Angliában, ezek azonban általában helyi ügyekben szolgálták a megbékélést - a kifejezés egyszerűen „az ellentétek békés rendezésére kijelölt napot” jelentett. A szeretetnapok a törvények és hatóságok mellőzésével, barátságos módon vetettek véget a konfliktusoknak, és legtöbbször közös lakomával és kézfogással értek véget. Igen nagyszabásúak is lehettek: a feljegyzések említenek olyan szeretetnapot is, amelyen közel kétezer liter gascogne-i bor, két kövér ökör és tizenkét kövér birka fogyott el egy „szokásos angol mulatozás” keretében, amely egy legelők feletti vitának vetett véget.
Ritkaságszámba ment, hogy szeretetnapot olyan súlyos dolog megoldására szánjanak, mint egy teljes erővel tomboló polgárháború. A York- és a Lancaster-házak tagjai éppen ezért nem is vették túl komolyan a kézen fogva történt sétát. Anjou Margit királyné, aki a király betegsége miatt már eleve sűrűn gyakorolta a valódi hatalmat, a menet elején haladt, esküdt ellensége, Richard yorki herceg kezét fogva. Warwick earlje, Richard Neville, aki eddigre már átállt a Lancasterektől a Yorkokhoz, Somerset hercegével, Henry Beauforttal ment kézen fogva, akinek apja három évvel korábban St. Albansnál elesett. Igen kétséges, hogy bármelyikük sok szeretetet érzett volna a másik iránt a körülbelül három kilométeres séta alatt.



A szeretetnapot követően VI. Henrik ismételten visszavonult a politikától, és Margit királyné vette át újra az ország kormányzását. A „szeretetnapi béke” pedig rövid életűnek bizonyult: 1458 májusában, kevesebb mint két hónappal a szeretetnap után, Warwick earlje szándékosan megszegte a törvényt azzal, hogy kalózkodásba kezdett Calais partjai mentén, ahová a királyné gyakorlatilag száműzte. Amikor Margit Londonba idézte, hogy feleljen tetteiért, dulakodás tört ki, amelyet a királyné ki is használt: 1459 októberében árulással vádolta meg Warwick earljét, York hercegét, és más York-párti nemeseket.
A szeretet napi vonulás fényes díszlet alatt tehát a feszültség továbbra is fennállt. Két éven belül az ott vonuló férfiak többsége már halott volt, a hadakozás pedig további három évtizeden át folyt tovább….

(forrás: Wikipedia, mult-kor.hu)