2021. március 31.

„A magam katonája lettem…”


„Nyugodt és boldog szeretnék lenni én is; mint mindenki. Szerény kívánság? Mégis elérhetetlen, mégis megközelíthető csupán.” Százhuszonegy éve, 1900. március 31-én született a a modern magyar líra egyik nagy alakja, Szabó Lőrinc.

Szabó Lőrinc Miskolcon született, de iskoláit már Balassagyarmaton és Debrecenben végezte. 1918-ban besorozták, ezért hadiérettségit tett. A Tanácsköztársaság után egyetemistaként került Budapestre; először gépészmérnöknek készült, de pár hét múlva átiratkozott a Budapesti Egyetem bölcsészettudományi karára. Tanulmányait nem fejezte be.



Első verseivel a Nyugat szerkesztőjénél, Babits Mihálynál személyesen jelentkezett, aki verseit csak később közölte ugyan, de bevezette az írók akkori kedvelt találkozóhelyére, a Centrál kávéházba, rövid egyetemi tanársága idején demonstrátorává fogadta, majd utóbb lakását is megosztotta az albérletekben nyomorgó egyetemi hallgatóval.
Szabó ifjú diákként már latinból, görögből, németből és franciából fordított, jegyzeteit gyorsírással készítette, és Babits közvetlen tanítványaként magyarította kiadók számára például Shakespeare összes szonettjét. A Baudelaire-centenáriumra készülve pedig két nagynevű költő és műfordító, Babits Mihály és Tóth Árpád választotta társául, hogy hárman fordítsák le Baudelaire gyűjteményes verskötetét.
Első versei a Nyugat 1920. júniusi számában jelentek meg. Első kötete, az 1922-ben megjelent Föld, Erdő, Isten ritka elismerést váltott ki. Még külalakját is külön méltatta a Nyugat: a kötet a Kner kiadó és nyomda egyik legszebb kiállítású kiadványa volt.
Szabó Lőrinc fokozatosan elveszítette Babits barátságát. Menyasszonyát, Tanner Ilonkát, a később felvett nevén Török Sophie-ként ismert költőnőt Babits vette feleségül, és ez a kezdetben baráti hármasság egy életre szóló személyes ellentét forrásává vált.



A fiatal költő állást vállalt Az Est-lapoknál, előbb hírek gyorsírásos lejegyzője, majd stílusszerkesztő volt. Később a Pesti Naplóhoz hívták, végül 1928 őszétől 1944 végéig a Magyarországnál lett olvasószerkesztő. A lapcsoportnál publikálhatott is: verseit, fordításait, tárcáit, riportjait rendszeresen megjelentették.
Szabó Lőrinc szerelmi élete meglehetősen viharos volt. A rövidebb-hosszabb viszonyok mellett 1924 végétől előbb titkos, majd 1928 nyarától a felesége számára is nyilvánvalóvá váló kapcsolata kezdődött neje legjobb barátnőjével. A költő házasságának történetét a Harminchat év című posztumusz levelezésgyűjtemény ismerteti, szerelmi kapcsolatát A huszonhatodik év című szonettciklus és a Huszonöt év címmel a 2000-es könyvhétre megjelentetett dokumentumkötet örökítette meg.
A minden fiatal nemzedék életében elkövetkező, a mester és az elindító folyóirat  elleni szokásos generációs szervezkedésnek Szabó Lőrinc vált egyik vezéralakjává: folyóiratuknak, az 1927-ben meginduló Pandorának ő lett a főszerkesztője. A folyóirat története a szokásos: a már összevont ötödik-hatodik szám után, anyagi okokból és a résztvevők közötti széthúzás következtében megszűnt, adósság és másfél éves munkanélküliség maradt a vállalkozás személyes következménye. Fő értéke a lapnak, hogy a harmincas évekre ellenfelekké váló urbánus–népi vonal követői ekkor még egy baráti körben sereglettek – Szabó Lőrinc itt került kapcsolatba a népi írók körével, személyes jó barátja volt például Kodolányi János, akivel több lapnál együtt dolgozott.



Szabó Lőrinc költészete első olvasásra könnyen érthető - éppen ezért könnyen félre is érthető. 1932-ben megjelent „Te meg a világ” című kötete sokak szerint a század magyar lírájának csúcsteljesítménye, József Attila versei mellett. A kötet világa olyan konok és következetes költői megszólalás, amely állandó igazságra törekvésével éppen az egy Igazság létezését kérdőjelezi meg: a költői pálya beteljesítése ellenére azt tudatosítja, hogy az ember nem érhet el semmilyen teljességet.
Költői és versfordítói rangja a „Te meg a világ” kötet megjelenésétől nyilvánvalóvá vált - ezt mindegyik politikai rezsim végül díjakban is kénytelen volt kifejezni. A két háború közötti kulturális élet sokat vitatott, mégis legrangosabb alapítványi jellegű irodalmi elismerését, a Baumgarten-díjat háromszor nyerte el. A La Fontaine Irodalmi Társaságba 1932-ben választották meg rendes tagnak, műfordítói érdemeinek elismeréséül. A konzervatív irodalmi életet összefogó Kisfaludy Társaság a Kosztolányi Dezső halálával megürült helyre 1937-ben őt választotta tagjává. Budapest Székesfőváros Arany János Érmét 1940. június 28-án kapta meg, felnevelő városában, Debrecenben pedig 1943. december 8-án vette át a Debreceni Irodalmi Társaságok és a Nyári Egyetem Csokonai-díját, majd közvetlenül az ország német megszállása előtt az Irodalompártoló Társaság díját is elnyerte.
Behívták katonának, 1944-ben már főhadnagyi rangban szolgált. Emiatt 1945 után letartóztatták, és csak nehezen sikerült tisztáznia magát. Ráadásul a Pandora miatt a korábban baloldalinak tekintett írót jobboldalinak bélyegezték. Az irodalmi élet peremére szorult, és az is tiltakozásokat váltott ki, amikor 1947. december 17-én a Magyar Írók Szövetsége heves vita után tagjai közé fogadta. Tagja lett a Magyar Népköztársaság Irodalmi Alapjának, az 1956-os forradalom előtti időben pedig beválasztották a szövetség elnökségébe. Műfordítói tevékenységéért 1948-ban Puskin-emlékéremmel tüntették ki, 1949-től viszont megint nem publikálhatott. Ezekben az időkben műfordításokból tartotta el magát. 1954-ben József Attila-díjat, majd 1957. március 15-én a háború utáni legmagasabb állami művészeti kitüntetést, a Kossuth-díjat kapta meg a zeneszerző Kodály Zoltán és a prózaíró Németh László társaságában.



A háború után a költő életmenete leegyszerűsödött: barátok vendégeként – főleg a Balaton partján – töltötte nyarait, és a világirodalom klasszikusait fordította kiadók megrendeléseire. Munkahelye ekkor már saját könyvtárszobája volt. 1951. október 10-én bekövetkezett első szívtrombózisát még szinte észrevétlenül, lábon vészelte át, barátja, Illyés Gyula vendégeként, Tihanyban. 1954 szilveszterén a második szívroham már súlyos kórházi kezelést kívánt. 1956 telén sokízületi gyulladásban szenvedett. 1957 őszén, amikor ismét rosszul lett Illyéséknél Tihanyban, az orvosok újabb trombózisra gyanakodtak – ám kiderült, hogy áttételes tüdőrák okozta szenvedéseit.
Szabó Lőrinc 1957. október 3-án hunyt el Budapesten. A magyar irodalom, művészet és politikai élet nagyságainak pantheonjában, a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra, állami tiszteletadással. Ötvenhét évet élt.

(forrás: Wikipedia)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Egy világhírű hungarikum


Királyok, zenészek, mindenféle hírességek – viaszból…


Két éve égett le a Notre-Dame