2021. április 28.

A vak király


Nyolcszázkilencven éve, 1131. április 28-án koronázták meg Székesfehérváron II. Béla királyt. Aki világtalan volt egyébként, de ezzel együtt is elfoglalhatta a magyar trónt, és uralkodott is majdnem tíz évig.

Magyarország tizenkettedik királya 1108 körül született. Apja Álmos herceg, I. Géza király fia, anyja Predszláva, II. Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem leánya.
Álmos herceg testvére Kálmán király, Álmost a fiával, Bélával együtt - Álmos rendszeres trónkövetelése és árulása okán - megvakíttatta, így téve alkalmatlanná őket az uralkodásra. Ám Kálmán fiának, II. Istvánnak nem született örököse, így kerülhetett a korona a vak Béla herceg fejére. Uralkodása alatt nagyrészt felesége, az erőskezű és kegyetlen Ilona királyné kormányozta az országot.



Apja életét a magyar koronáért folytatott szüntelen, néha titokban, néha nyíltan folytatott harc jellemezte. Ez a mozgalmas, kalandos élet rányomta bélyegét családja életére is. A kor szokásait figyelembe véve ugyanis, Álmos családja indokoltan gondolhatott arra, hogy Álmos egy meggondolatlan lépése után egyszer nekik is bűnhődniük kell. Aztán 1115 körül ez be is következett: Álmos egy újabb akciója után Kálmán király parancsára Álmos herceget több emberével és az ekkor legfeljebb hétéves Béla herceggel együtt megvakították. Álmos herceget és Bélát a dömösi kolostorba vitték. Az 1120-as évek közepén ismét menekülniük kellett - részleteket nem ismerünk, de feltehetően Álmos ismét szervezkedni kezdett a főhatalom megszerzésére. Álmos herceg eljutott Bizáncba, de Béla ismeretlen okból a pécsváradi apátságba került.
II. István 1128 körül kapott hírt a Pécsváradon bujkáló unokaöccséről. A király feleségül kérte Béla számára Ilonát, I. Uros szerb nagyzsupán leányát, majd Tolnán telepítette le őket. Középkori krónikáink szerint István azért karolta fel megvakított rokonát, mert ő magának nem volt fiúgyermeke és Bélát akarta örökösévé megtenni. Ez nem felel meg a valóságnak, mert II. Istvánnak ekkor már unokaöccse, Saul - István Zsófia nevű testvérének fia - személyében kijelölt utódja volt.
1131. március elején meghalt II. István - II. Béla koronázására azonban csak két hónappal később került sor. Ebből arra lehet következtetni, hogy Saul és Béla között harc folyt a trónért, amely Béla győzelmével végződött. Felicián esztergomi érsek 1131. április 28-án Székesfehérváron magyar királlyá koronázta II. Bélát. A hatalom ezzel az Árpád-ház Kálmán-ágáról az Álmos-ágra szállt át.



A hatalom egyik ágról másikra kerülése általában együtt jár a belső hatalmi viszonyok átrendeződésével is. A Kálmánt és II. Istvánt támogató főurak kiszorultak a hatalomból, és pozícióba jutottak azok, akik az addigiakban Bélát támogatták. Ebben az esetben azonban, feltehetően a Béla vaksága felett érzett düh, elkeseredettség és bosszúvágy miatt, ez a hatalomváltás véres eseménnyel vette kezdetét. Az 1131-ben Arad mellett tartott országgyűlésen kegyetlenül meggyilkoltatták azokat a főembereket, akikről feltételezni lehetett, hogy felelősek Béla megvakításáért. A források szerint a vérengzésnek hatvannyolc főúr esett áldozatul. Az esemény megszervezésében és kivitelezésében meghatározó szerepe volt Ilona királynénak.
Kálmán király törvénytelennek tartott fia, Borisz, tudva, hogy a magyar trónon egy vak király ül, elérkezettnek látta az időt arra, hogy harcot indítson a magyar koronáért. Ehhez Lengyelországban, III. Boleszláv udvarában keresett szövetségest. Mivel 1127 óta ellenséges volt a magyar-lengyel viszony, Borisz itt kedvező fogadtatásra talált, a lengyel hadak megindultak Magyarország ellen. Béla, testvérének osztrák házassága révén, III. Lipót osztrák őrgrófban talált katonai szövetségesre. Az 1132. július 22-én a Sajó folyó völgyében vívott csatában a magyar és osztrák seregek súlyos vereséget mértek Borisz és Boleszló hadaira. Borisz nem halt meg a csatában, de a továbbiakban már nem veszélyeztette Béla királyságát. Ez elsősorban II. Béla hatékony külpolitikájának volt köszönhető.
II. Béla korában a magyar külpolitika rendkívül hatékony és sikeres volt. A Borisz elleni háború idején az osztrák őrgrófság és Csehország házassági kapcsolat révén volt Béla szövetségese. Přemysl fejedelmét, Vlagyimirkót - akinek felesége Kálmán magyar király leánya volt - és a kijevi fejedelmet, Jaropolkot már ügyes diplomáciával állította maga mellé a király. Így gyakorlatilag bekerítette Lengyelországot Magyarország szövetségeseivel. A magyar-lengyel ellenségeskedésnek az vetett véget, hogy Béla megnyerte ügyének III. Lothár német-római császárt is, akinek követelésére Boleszláv elállt Borisz további támogatásától. II. Béla II. Anaklét ellenpápával szemben II. Incét támogatta, amivel elérte, hogy az egyházi ügyeket teljesen önállóan, pápai beleszólás nélkül intézhette. Tehette ezt annak ellenére, hogy 1106-ban Kálmán király a maga és utódai nevében lemondott az invesztitúra jogáról.



A sikeres kül- és belpolitika lehetővé tette az ország területi terjeszkedését is. 1136-ban Közép Dalmácia újra magyar fennhatóság alá került. 1137-ben II. Béla meghódította Boszniát (Rámát) és fiát, Lászlót - a későbbi II. Lászlót - Bosznia hercegévé nevezte ki.
A véres leszámolások után építőmunka indult a belpolitikai életben is. A fennmaradt oklevelek tanúsága szerint II. Béla idején kezdett szerveződni az udvarban egy olyan hivatal, amely az oklevelek kiadásával már nemcsak alkalmilag, hanem hivatásszerűen foglalkozott. Ez a hivatal a III. Béla korára kialakult kancellária elődjének tekinthető.
Béla jó viszonyt ápolt a hazai egyházi vezetőkkel, az egyház javára jelentős adományokat tett. Az 1137-ben leégett pannonhalmi apátságot az ő segítségével építették újjá. Mindezek nagymértékben hozzájárultak az ország konszolidálásához.
Béla következetesen bevonta a királyi tanácsot a hatalom gyakorlásába. Nem tehetett mást, mivel vaksága miatt teljesen ki volt szolgáltatva környezetének. A források alapján bizonyosra vehető, hogy a hatalmat nem egyedül ő, hanem szűk környezetével, elsősorban Ilona királynéval együtt közösen gyakorolta.
Ilona királynét műveltsége, intelligenciája és határozott jelleme alkalmassá tette arra, hogy Béla mellett az ország előtt gyakorlatilag mint társuralkodó jelenjen meg. Az oklevelek tanúsága szerint az ország lakói is tisztában voltak azzal, hogy az országban ketten uralkodnak. Az uralkodópár gondoskodott az 1131-ben még csaknem a kihalás sorsára jutott Árpád dinasztia továbbéléséről is. A következő gyermekeik születtek: 1130-ban Géza herceg, Béla utódja; 1131-ben László herceg, későbbi ellenkirály; 1133 körül István herceg, későbbi ellenkirály; 1134-ben Álmos herceg; 1136-ban Zsófia; és Gertrúd, akinek születési ideje nem ismert.



Béla apja emlékét kegyelettel megőrizte: testét 1137-ben hazahozatta Bizáncból és a székesfehérvári koronázóbazilikában temettette el. A vak király a korban megszokottnál mélyebben és érzékenyebben élte át a családjával kapcsolatos eseményeket. Külföldi forrásnak köszönhetően fennmaradtak a császári udvarba távozó Zsófia leányát búcsúztató szavai, 1139-ből:

„Ég és föld Ura, te mindent látsz, én viszont semmit sem látok. Rendelésedre, mivel így akartad, én vakká lettem. […] Ő az én egyetlen leányom. […] ma őt […] férjhez adom […] legyen köztem és közted olyan erős megállapodás, Istenem, hogy te őt soha el nem hagyod.”

A német-római császári udvarban később aztán kegyetlenül és megalázóan bántak az általuk műveletlennek tartott magyar királyi családból érkező Zsófia hercegnővel, aki jegyessége felbontása után zárdába vonult. Béla ezt már nem érte meg.
II. Béla 1141. február 13-án halt meg. Székesfehérváron, a koronázóbazilikában temették el. 2019-ben azonosították csontjait. A Mátyás templomban őrzött, XIX. századi székesfehérvári ásatásokból származó csontok korábbi DNS vizsgálata igazolta, hogy az egyik személy - aki valószínűleg a III. Béla melletti sírtól balra nyugodott - III. Béla rokona, az ezt követő radiokarbon vizsgálat pedig leszűkítette a lehetséges személyt III. Béla nagyapjára, II. Bélára.

(forrás: Wikipedia)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időnek…”


Egy létező báró nem létező kalandjai


„Mindnyájunkat érhet baleset…”