2021. június 3.

„Az egész nap elhomályosodott, és az egész levegő besötétedett…”


Ha mostanában arról hallunk, hogy a lakóhelyünkről is látható napfogyatkozás várható, a megadott időpontban kiülünk a fűre, felvesszük a kormozott üveget, és végignézzük az eseményt szorgalmasan. Volt idő azonban, amikor az emberek komolyan megrémültek az ilyesmitől: Magyarországon az 1239. június 3-án bekövetkezett napfogyatkozásban például a tatárjárás előhírnökét látták.

A távoli múltban idővel az égi jelenségek megfigyelése, számontartása majd kiszámítása is az erre a tevékenységre specializálódott csillagász-papok feladatává vált. Ám az égi jelenségeket – már csak gyakorlati okokból is – a hétköznapi emberek is megfigyelték. Különösen nagy figyelmet, többnyire rémületet keltett, ha valamilyen szokatlan jelenség tűnt fel: váratlanul felragyogó vagy fényes nappal is az égen látható csillag, ragyogó, szokatlan megjelenésű üstökös, vagy napfogyatkozás, holdfogyatkozás. Az ókoriban, de még a középkori Európában az égi tüneményekhez sorolták a szokatlanul heves zivatarokat, mennydörgést és villámlást, és más időjárási jelenségeket is, amelyek látszólag az „égen” zajlottak le.



A legfeltűnőbb égi jelenségek – a nagyon fényes üstökösökön kívül – kétségtelenül a nagy elsötétedést okozó napfogyatkozások.  Bizonyos, hogy már az írott történelem előtti korokban is megdöbbenést, riadalmat keltett a teljes, vagy nagyon nagy százalékú napfogyatkozás.
Az antik görög világ tudós filozófusai már tisztában voltak a nap- és holdfogyatkozások okával. Hérodotosz írta le az alábbi kis történetet: Kr. e. 430. augusztus 3-án az athéni hajóhad az ellenséges flotta megtámadására készült, amikor napfogyatkozás állt be. Periklész vezérhajójának kormányosa megrettent, és tétovázott. Periklész ekkor köpenyét tartotta a rémült ember szeme elé, megkérdezve, ezt is félelmes előjelnek tartja-e?  Amikor az „nem”-mel válaszolt, azt mondta: „Miben különbözik akkor ez meg a fogyatkozás, kivéve, hogy a Napot valami nagyobb takarja el, mint a köpenyem?”
Ugyanakkor széles körben – még a tanultabbak körében is – tovább élt a félelem, a rettegés a fogyatkozásoktól. A legősibb hiedelmek úgy tudják, hogy a Nap és a Hold kergetik egymást, és amikor egyik utoléri a másikat, bekövetkezik a fogyatkozás. Több régi kultúrnépnél – egymástól függetlenül – felbukkan az a nézet, hogy napfogyatkozáskor egy szörny, vagy sárkány falja fel a Napot. A Napot felfaló, vagy a Holdat eltakaró sárkány emléke ma is él a tudományban, mivel a Hold pályájának metszéspontjait a Föld-pálya síkjával, drakonikus, vagyis „sárkány” pontoknak nevezik. A magyar nép körében is élt még a 18-19. században a hiedelem, hogy a fogyatkozás idején a „markoláb” vagy másként a „martalóc” falja fel a Napot vagy a Holdat. Más hiedelem szerint a napfogyatkozások idején a Holdba lakó szellemek az árnyék kúpjában a Földre suhannak, hogy azután holdfogyatkozáskor a földárnyékon visszaszálljanak kísérőnkre. Az 1842. évi Magyarországon is teljesnek látszó napfogyatkozás idején például faluhelyen sokan befedték a kutakat, hogy az árnyék meg ne mérgezze a vizet.



A rettegésnek eredményeként több történeti feljegyzésben és vallási tárgyon is megörökítettek egy-egy fogyatkozást. A legkorábbi adat, amely feltehetően egy napfogyatkozásra vonatkozik, Kínából származik, egy úgynevezett jóscsontba vésett szövegen. Ez talán a Kr. e.  2136. október 22-i napfogyatkozás emléke. A jelenleg ismert legkorábbi közvetlen napfogyatkozás adat Kínából, Anji egykori város közelében előkerült jósló csonton olvasható. A fogyatkozás a számítások szerint a Kr. e. 1302. június 5-én következett be.
Néha a régi fogyatkozások nem bajt hozó előjelek voltak, hanem csodás események előidézői. Egy ilyen csoda-jelenségről ad hírt a kínai krónika a „Bambusz-évkönyv”, a Kr. e. 9. századból, amikor Cseng városáéban egy napon kétszer hajnalodott. A város lakóinak nagy rémületére az égbolt már kivilágosodott, amikor újból – bár derült volt az ég – sötétség borult a tájra. Néhány perc után azonban ismét „szürkület” állt be, majd lassan felkelt a Nap. Kevin Pang számítása szerint a legvalószínűbb időszakban éppen egy teljes napfogyatkozás következett be, amely a napkelte előtti percekben Csengnél kezdődött.
Az európai középkor századaiban a váratlan vagy a szokatlan égi jelenségeket többnyire baljós jelnek, esetleg csodás események előjelének tekintették. A középkorban Bajor Lajos király 840-ben belehalt a napfogyatkozás okozta rémületbe.
A magyar krónikákban, évkönyvekben, naplókban is eléggé gyakran bukkanunk különféle égi jelenségek leírására. A legismertebb ilyen írás Tamás spalatói főesperes, a latin nyelven író középkori krónikás tollából származik, aki az 1239. június 3-án bekövetkezett napfogyatkozásról így írt:



„Azon időben, Urunk születésének 1239. esztendejében, június havának 3-án csodálatos és rettenetes napfogyatkozás lőn: mert az egész nap elhomályosodott, és az egész levegő besötétedett, s az égen a csillagok, mint éjszaka, föltűntek, és egy nagyocska csillag ragyog vala a nap mellett nyugot felől. S mindenkit oly rémület lepett meg, hogy mintegy ész nélkül kiabálva futkostak ide s tova, azt hívén, hogy a világ vége jelen van. Péntek nap, hold újultának harmincadik napja vala, és jóllehet azon napfogyatkozás egész Európában látszott, azt mondják, hogy Ázsiában és Afrikában nem volt. Ugyanazon esztendőben üstökös csillag is látszott, mely az éjszaki tájon, mintegy Magyarország fölött csügg vala, és ott marada több napon át, s eléggé nagy csoda dolog előjelének tetszik vala. Mert mindjárt ezen napokban mindenki fülébe sűrűn hangzik vala a szomorú hír, hogy a dögletes tatár nemzet már a keresztények határaiba, Ruténország részeibe berontott, de sokan a dolgot csak játéknak tekintik vala.”

Nem biztos, de feltételezhető, hogy az idézetben szereplő „nagyocska csillag” a Naptól egy foknyira nyugatra tartózkodó Vénusz volt - ez a bolygó elég közel jár a Naphoz, és elég fényes is, hogy napfogyatkozáskor megjelenjen az elsötétülő Nap mellett.
Spalatói Tamás szövegéből is látszik, hogy hiába volt az ókori tudás igen előrehaladott a napfogyatkozás okait és lefolyását illetően, azért a babonás félelem megmaradt, sőt fel is erősödött a középkorban. Mint az idézet is mutatja, a korabeli emberek – különösen az ugyanabban az évben látható üstökössel együtt – kifejezetten ijesztő előjelnek tekintették a fogyatkozást, és úgy vélték, hogy az esemény előrevetítette a tatárjárás megindulását.
Bár a történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznünk: ezt csak utólag vélték így – ami azért sokat levon a jóslat erejéből…

(forrás: Wikipedia, csillagaszat.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása