2021. június 7.

Italia bella – újra élőben koncerteznek Fehérváron a szimfonikusok


A Covid-helyzet utáni újranyitás kapcsán az Alba Regia Szimfonikus Zenekar egy könnyed, olasz nyáresti zenés csokorral kedveskedik a fehérvári közönségnek június 11-én, pénteken 19 órától a Vörösmarty Színházban. A zenekart Dobszay Péter vezényli, az esten közreműködik Decsi András tenor.

Több mint fél év telt el úgy a fehérvári szimfonikusok életében, hogy nem játszhattak élő közönség előtt – új produkcióikat csak online formában vagy tévéfelvételek segítségével juttathatták el a zenekedvelőkhöz. A májusi újranyitás után pünkösdkor kamarazenekari formában, majd az elmúlt hétvégén az egész zenekar színpadra lépett a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban.



Ezen a héten pedig már Székesfehérváron is láthatjuk a szimfonikusokat: június 11-én, pénteken 19 órakor az Italia bella című koncertet hallhatja a közönség a Vörösmarty Színházban, ahol olasz szerzők művei csendülnek fel Dobszay Péter, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője vezényletével, valamint Decsi András tenor közreműködésével.

Az est Gioacchino Rossini „A sevillai borbély” című operájának nyitányával indul, amely önálló zenekari számként talán még a legnépszerűbb Rossini-operánál is ismertebb.
Ezt egy másik közkedvelt mű követi, Nemorino áriája Gaetano Donizetti „Szerelmi bájital” című operájának II. felvonásából.
A következő szerző Giacomo Puccini, akinek „Crisantemi” című művét vonószenekari átiratban hallhatja a közönség.
Verditől a Traviata egyik népszerű dala, Alfredo áriája csendül fel az opera II. felvonásából.
A koncertet Felix Mendelssohn-Bartholdy: IV. (A-dúr, „Olasz”) szimfóniája zárja – ez esetben nem a szerző, hanem a téma olasz.

(forrás: arso.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Ékes Fehérvár – a Szőlő utcai kereszt


Magas a pázsitfűfélék pollenjének koncentrációja


Az ember, akiről tollat neveztek el