Voltak és vannak a mai napig olyan civilek, hivatalnokok, akik a koronavírus járvány miatt egyik napról a másikra teljesen más munkafolyamatra rendezkedtek be a város érdekében. Kincses Zsolt Dávid főosztályvezetővel, járványügyi organizációs koordinátorral idéztük fel az elmúlt, mindenki számára embert próbáló időszakot.
– Az ember ilyen helyzetben kapkod jobbra-balra, de itt nem ez történt. Mi volt az első lépés?
– Elkezdtük a hozzánk beérkezett információkat tudatosan kezelni, „teríteni”, egyeztettünk többek között a Városi Idősügyi Tanáccsal, a legnagyobb adófizető cégek vezetőivel. A védekezési feladatokat próbáltuk velük megbeszélni, és aztán Cser-Palkovics András polgármester úr irányításával felállt a helyi operatív törzs. Hetente többször egyeztettük azokat a munkafolyamatokat, amiket helyi szinten próbáltunk determinálni, illetve amit a kormány feladatként, rendkívüli intézkedéseket tartalmazó rendeletek keretei között címkézett az önkormányzatoknak. Tulajdonképpen a március 11-ét megelőző időszakban még abszolút fakultatív jelleggel építettük a védekezési hálózatunkat, a lakosság számára csak ezt követően lett „látványos” a működésünk. Március 11-én kihirdetésre került a veszélyhelyzet, a kormány is rendeleti szintű kormányzásba kezdett, a polgármesternek címeztek olyan feladatokat, amelyek a 70 év felettiek ellátására vonatkozott, azon idősek segítését célozva, akik vállalták az otthonmaradást. Segíteni kellett nekik abban, hogy mind mentálisan, mind fizikálisan is fel tudják dolgozni az eseményeket, el tudják fogadni azt, hogy saját érdekükben otthon kell maradniuk.
– Azért ennél többről volt szó, az ellátásukat is meg kellett oldani…
– Komplex segítségnyújtásra szorultak, igen. De ennyiben nem állt meg a feladatunk, a járványügyi megfigyeltek ellátására is megoldást kellett találnunk. Felállítottunk egy operatív szervezetrendszert – kimagaslóan működött és azóta is működik az innovatív Idősellátási Diszpécserszolgálatunk. Abban a bizonyos 99 napban, június 17-ig rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk, így ezt a „feladatot” már elnevezésében és tartalmában is bővítettük: Idősellátási és Esélyegyenlőségi Szolgáltatásközponttá alakítottuk. A fogyatékkal élőket és a 70 év alatti krónikus betegeket is segítettük, bár az ő ellátásukra nem kötelezett minket a kormányrendelet – senkit sem szerettünk volna magára hagyni.
– Hogyan kell elképzelni a diszpécserszolgálatot? Hol, milyen időszakban működött, működik?
– A Városháza egyik helyiségében alakítottuk ki, a hét minden napján, munkaszüneti és ünnepnapon is dolgoztunk, reggel fél 8 és este 6 óra között, innen történt a segítség koordinációja. Az Idősellátási Diszpécserszolgálat mellett pedig az önkéntes hálózatot is kiépítettük. Utóbbiban a városházi önkéntesek, az önkormányzati intézmények, cégek önkéntesei és a fehérvári polgárok is óriási szerepet vállaltak. Bevásárlásban, postai csekkek befizetésében, telefonos mentális segítségnyújtásban, gyógyszerek kiváltásásban, étkeztetés biztosításában számíthattak ránk, igyekeztünk a segítséget kérők számára a leghatékonyabb megoldásokat megtalálni. Volt és jelenleg is működik az önkéntes szolgáltatási központunk, ahol a feladatra jelentkező önkénteseket tartjuk nyilván, koordináljuk tevékenységüket – a beérkező igények alapján „rendeltük hozzá” az önkénteseket az idősekhez.
– Hány ellátottnak nyújtottak segítséget az önkéntesek? Egyáltalán, mennyire volt nehéz kiépíteni a bizalmi kapcsolatot velük?
– Ha szabad így fogalmaznom, az első felvonásban 685 idős ellátásában tudtunk segítséget nyújtani, 553 fő jelentkezett önkéntes szolgálatra, akik közel fele aktívan segített. A bizalmi kapcsolat kialakíthatósága volt számunkra is a legnagyobb kérdőjel. Az idősek mentális és egészségi állapotát is védeni kívántuk, a bizalmatlanságukat pedig oldanunk kellett. Azt gondolom – és a visszajelzések is azt mutatják -, ez jól sikerült. Azok a munkatársak, akik a diszpécserszolgálatban dolgoznak, javarészt szociális munkás képesítéssel rendelkeznek, ennek a szektornak kiemelkedő harcosai a mindennapokban is. Mindösszesen három problémás eset kezelésére volt szükség. Az önkéntes rendszerből való azonnali kizárásra haladéktalanul intézkedést tettünk. Például a pénzügyi elszámolási problémát soron kívül orvosoltuk.
– Laikusként fel sem fogható, hogy mindez mennyi feladattal és munkával járt, illetve jár a mai napig egy ekkora városban. Mi mindent hozott számotokra ez az időszak?
– Úgy fogalmaznám meg, hogy mind a hivatali szervezetben, mind pedig az intézmény tekintetében magasszintű kooperációt és koordinációt értünk el és ez így van a mai napig. A készletgazdálkodás is feladatunk, célunk, hogy minden egyes intézményünk számára – legyen az önkormányzati fenntartású, vagy csak Fehérváron működő, állami fenntartásban lévő iskola vagy egyéb intézmény – rendelkezésre álljon minden, ami az egészségügyi védekezéshez szükséges. Létrehoztunk egy városi COVID raktárt, ami a Városgondokság kezelésében áll és a logisztikai feladatokat is ők végzik, ahogyan az intézmények ózongenerációs fertőtlenítésében is szerepet vállalnak. A raktárban többek között felülettisztítókat, fertőtlenítőket, mosható maszkokat, kesztyűket, tisztítószereket, egyéb védekezési eszközöket tárolunk. A Humán Szolgáltató Intézet felel az egyszerhasználatos maszk készletért, amelyet igény és szükség esetén azonnal biztosítani tudunk az intézményeknek. Mintegy 170 ezer egyszerhasználatos maszk áll rendelkezésre, de a mennyiség azonnal bővíthető.
– Milyen tanulságot szűrtél le az elmúlt időszakból?
– Ez a 99 nap arra jó volt, hogy már tudjuk, látjuk, hogyan tudunk működtetni egy addig nem is létező szervezetrendszert, ezt már bármikor tudjuk dinamizálni és a feladatellátásra beállítani – egyik napról a másikra. Kiderült, hogy a digitális teret sokkal inkább használnunk kell, hogy minimalizáljuk a személyes kontaktot. Minőségi és tökéletesen kiépített kapcsolatrendszerünk lett a Népegészségügyi Központtal, a rendőrséggel, és szimbiózisban éltük meg ezen időszakot intézményeinkkel, szervezeteinkkel. Akiket még kiemelnék, azok a közterület-felügyelet kollégái, akik ebben a különleges jogrendi helyzetben segítségünkre voltak, ellenőrizték a szabályok betartását a lakosság oldaláról, a hét minden napján. 1123 alkalommal kellett intézkedniük – ez arányaiban nem olyan magas, vagyis látszik, hogy a fehérváriak átlag feletti fegyelmezettséggel viselték a járvány első hullámát, bírság kiszabására sem került sor. Hihetetlen összefogást tapasztaltam, ami a korábbi, mindennapos feladati rutinban nem is látszott ennyire egyértelműen. Szörnyű volt az a 99 nap mindenki számára, de volt szervezetfejlesztési, valamint kapcsolati hozadéka.
– Emberi oldalról?
– Önkéntes alapon formálódott ez a társaság, egymást tuningoltuk mentálisan, nyilván voltak mélypontok…azért a napi 16-18 órás feladatellátás ilyen hosszú időn keresztül megviseli az embert. De ami talán a legfontosabb volt, hogy tudtuk egymásban a lelket tartani, a mélypontokon átsegíteni, a magaslatokon osztozni egymás vitalitásában. Akartuk, hogy működjön, az idősek, fogyatékkal élők ne maradjanak segítség nélkül. Akartuk, hogy a város büszke lehessen arra a csapatra, akik éjt nappallá téve dolgoztak értük. Ez a csapat tényleg egymást inspirálta, egymást motiválta. Úgy tudtuk a mindennapokban szemünket lehunyni, hogy igen, ma is tettünk valamit egymásért, Fehérvárért. Olyan feladatellátást jelentett nekünk, amit eddig nem élhettünk át, de csapattagként jó visszagondolni hőseink tetteire.
Leffelholcz Marietta
(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)
