1810. április 27-én fejezte be Ludwig van Beethoven talán legismertebb zeneművét – amelyet a közhiedelemmel ellentétben nem kaputelefonra, hanem zongorára írt. Na de ki az az Elise?
Nehéz kérdés ez, mert könnyű lenne azt mondani, hogy nyilván az a hölgy, akiben a szerző szerelmes volt. Igen ám, csakhogy az a hír járja, hogy Beethoven gyakran – mondhatni állandóan – lángra lobbant: rendszerint egy rangban felette álló, nem ritkán főnemesi lányba vagy asszonyba szeretett bele. Egyikük sem értette meg eléggé zsenijét; Beethoven számos faragatlan megnyilvánulása, egyre súlyosbodó hallásproblémája és egyre elhanyagoltabb külső megjelenése még a polgári asszonyokat is elriaszthatta.
A Für Elise címet viselő darabot – hivatalos nevén: 25. (a-moll) bagatellt – rejtélyek övezik lejegyzése óta. Maga a szerző sem tudatosította soha senkiben, hogy pontosan kinek szól a darab, és pontosan mi is a címe. Mivel az eredeti kézirat elveszett, a zenetörténészek egy része kétségbe vonta nemcsak azt, hogy kinek is szólt az ajánlás, hanem a behízelgő melódia szerzőjének személyét is.
Rita Steblin kanadai zenetudós szerint egy regensburgi nőről lehet szó. Steblin kutatásának eredményei arra vezettek, hogy a zeneművet Beethoven Elise Barensfeld kamaraénekesnőnek írta, aki 1796-ban Juliane Katharine Elisabeth Barensfeld néven született Regensburgban. A kanadai kutató szerint az énekesnő élettársi viszonyban élt Johann Nepomuk Mälzel hangszertervezővel, akivel Beethoven is szoros barátságot ápolt.
Más feltevések szerint a darab Therese Malfatti von Rohrenbach zu Dezzanak szólt, aki Beethoven orvosának, dr. Johann Malfattinak volt az unokahúga, és akinek a zeneszerző az 1810-es év elején házassági ajánlatot tett. A család azonban a nagy korkülönbség miatt – a lány 17, Beethoven 40 éves volt – ellenezte a frigyet, majd a zeneszerző maga is belátta, hogy nem lenne vége a házasságnak, így levélben Therese bocsánatát kérte, és egy rövid zongoradarabot is írt neki. Egy zenetörténész, bizonyos Ludwig Nohl ezt 1867-ben félreolvasta, így lett a Für Therese Für Elise.
Klaus Martin Kopitz német zenetudós 2009-ben arra a következtetésre jutott, hogy a titokzatos hölgy Elisabeth Röckel szopránénekesnő volt, akit Bécsben Eliseként ismertek. Beethoven az énekesnővel Bécsben ismerkedett meg, amikor 1807-ben bátyja, Joseph August Röckel tenor Florestan szerepét játszotta a Fidelióban. Bár Elisabeth 1813-ban férjhez ment Beethoven riválisához, Johann Nepomuk Hummel zeneszerzőhöz, előtte, 1808 és 1810 táján, tehát a bagatell keletkezése idején Beethovennel igen közel álltak egymáshoz, és ekkoriban nem is volt a zseni életében más Elise vagy Elisabeth nevű nő. Röckel asszony 1827-ben, nem sokkal a zeneszerző halála előtt megkapta Beethoven egy hajtincsét és egyik utolsó tollát – ezek ma a bonni Beethoven-házban láthatók.
Mindenesetre a 25. (a-moll) bagatell máig Beethoven egyik legismertebb zongoraműve. A szerző halálát követő negyvenedik évben adták ki először nyomtatásban, miután Ludwig Nohl felfedezte és lemásolta az azóta elveszett eredeti kéziratot. A rövid mű rendkívüli népszerűségét annak is köszönheti, hogy a kezdő zongorázni tanulók számára is egy könnyű darab, ezért szinte minden zongora tankönyvben szerepel.
És nem mellesleg gyakran szerepel olyan listákon is, amelyek Beethoven legrosszabb műveit sorolják fel. Bár Igor Levit zongoraművész szerint a darab egyáltalán nem rossz, csak szélsőségesen túljátszott – csak sajnos nem koncerttermekben, hanem kaputelefonokon, ügyfélszolgálatokon, zenélő képeslapokon és ugyancsak zenélő plüss akármiken hallható elsősorban.
(forrás: Wikipedia, cultura.hu, papageno.hu)
