Lannert Judit: kizuhant egy diák egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről

2 perc olvasási idő

Tragikus esemény történt vasárnapról hétfőre virradó éjszaka: nem sokkal éjfél után a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja kizuhant a kollégiumi épület ötödik emeletéről. A gyermek szerencsére életben van, a mentők stabilizálták az állapotát, jelenleg kórházban ápolják – közölte a gyermek- és oktatásügyi miniszter az MTI-vel.

Lannert Judit – a Kormányzati Kommunikáció által eljuttatott – közleménye szerint a tankerület azonnal intézkedett, és folyamatosan kapcsolatban van a kollégium vezetőivel; a diákok azonnali pszichológusi támogatást kapnak.

„A tragikus eset valamennyi érintettjével mélyen együttérzek. Az érintett diáknak mielőbbi gyógyulást, családjának, diáktársainak és a kollégium közösségének pedig sok erőt kívánok” – fogalmazott a miniszter.

Lannert Judit megjegyezte, hogy az elmúlt években számos hasonló tragikus esemény történt, ami egyértelműen jelzi: sok helyen a gyermekek és a diákok a legsúlyosabb mentális terheikkel is magukra maradnak.

Az eset a miniszter szerint megerősíti azt, amiről az elmúlt hetekben többször is beszélt: a gyermekek és fiatalok mentális állapota iránti érzékenység a korábbi oktatáspolitika számára nem volt kellően fontos terület.

A korábbi években a minisztérium sokszor még az ilyen esetekre sem reagált, ami világos jelzése annak, hogyan gondolkodott a gyermekekről a belügy alá rendelt oktatásirányítás – tette hozzá.

„Ez az eset is arra erősít rá, hogy többet és jobban kell foglalkoznunk a gyermekekkel” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a tankerületet arra kérte, hogy folyamatosan tájékoztasson a gyermek állapotáról és a vizsgálat folyamatáról.

Ossza meg ezt a cikket