A Magyar Méhészek 60. Vándorgyűlésének és a 34. Országos Méhésztalálkozónak adott otthont szombaton a Videoton Oktatási Központ /VOK/. A nagyszabású rendezvényt idén is a Méhészek Fejér Megyei Egyesülete és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület rendezte meg. A méhészeti eszközvásár mellett szakmailag kiemelkedő előadások is várták az érdeklődőket, így a rendezvény egyszerre kínált tudást, kapcsolatépítési lehetőséget és közösségi élményt.
Mintegy nyolcvan kiállító és méhész, valamint sok-sok látogató érkezésével nyitotta meg kapuit szombaton reggel a VOK-ban a 34. Országos Méhésztalálkozó. A program kora reggel méhészeti eszközvásárral indult, ahol a résztvevők megismerhették a legújabb fejlesztéseket és beszerezhették a szükséges eszközöket.

A szakmai előadások pedig kiemelten foglalkoztak a klímaváltozás és a globalizáció méhészetre gyakorolt hatásaival. A témát elismert hazai és nemzetközi szakemberek járták körül: dr. Kovács Gergő Péter a klímaváltozás hazai szántóföldi növénytermesztésre gyakorolt hatásáról tartott előadást, dr. Borovics Attila az erdőállomány változásairól és azok következményeiről beszélt, Ariel Sanchez Soldevila a franciaországi, több mint húszéves tapasztalatait osztotta meg az ázsiai lódarázzsal kapcsolatban, Prof. Dr. Aslı Özkırım pedig az ázsiai kis méhatka törökországi kártételéről és annak tanulságairól beszélt. Az előadások átfogó képet adtak a szakembereknek azokról a globális folyamatokról, amelyek közvetlenül befolyásolják a hazai méhészet jelenét és jövőjét is.

A Magyar Méhészek Vándorgyűlése évszázados múltra tekint vissza. A mostani, fehérvári esemény pedig különleges jelentőségű volt, hiszen száztizenkét év után rendezték meg ismét az eseményt. 1914-ben találkoztak utoljára és az akkori kiállítók közül sokan ott kapták meg a behívójukat, hogy aztán az első világháborúban harcoljanak.

A 34. Országos Méhésztalálkozó résztvevőit Pickelhaupt Anna mézkirálynő köszöntötte. Varga Gábor országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy Fejér vármegye száznyolc településén mintegy nyolcszázan méhészkednek. A hivatalos megnyitón Keszler László, a Méhészek Fejér Megyei Egyesületének elnöke is üdvözölte a megjelenteket és köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette az idei találkozó létrehozását. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a Magyar Méhészek Vándorgyűlése az első világháború kitörésével véget ért és tavaly döntött az OMME arról, hogy újjáélesztik a vándorgyűlést, amelyet minden évben más-más helyszínen rendeznek majd. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András köszöntőjében kiemelte, hogy a mostani rendezvény már újra olyan nagyságú, mint az a pandémia előtt volt, és idén is nagyon jó szakmai programokat és konzultációs lehetőséget ad a fehérvári rendezvény a méhészeknek.
/forrás:ökk/
