Írt, tanított, betiltották, megint írt, bebörtönözték, kiszabadították, megint írt, betiltották, jelképesen kivégezték, elfogták, megint börtönbe zárták. És ezek még csak szemelvények Táncsics Mihály életéből, aki 1799. április 21-én született.
Mihajlo Stančić néven született Ácsteszéren. Szülei telkes gazdák voltak, anyja szlovák, apja horvát származású. Húszéves korában takácsként végzett Bakonyszombathelyen, majd segéddé avatták. Budán tanítóképzőt végzett, mivel ehhez akkoriban nem kellett érettségi. A nyolc osztályos gimnáziumot szakaszosan, különféle iskolákban végezte el, eközben komoly latin tudást szerzett. Gimnáziumi tanulmányai mellett házi-tanítóskodott, nyaranta pedig járta az országot. Jogi tanulmányait nem fejezte be, érdeklődése az irodalom és – Horvát István történész, nyelvész hatására – a magyar nyelvészet felé fordult.
„…mindig és mindenütt maguk a polgárok, és pedig a vagyontalan munkások oltalmazták a szabadságot, vagy szerezték vissza, ha az már elveszett vala…”
Nevelő volt Bács vármegyében Szalmássy báróéknál, Dukán és Pesten a Rudnyánszky családnál, 1835-től Kolozsvárott Teleki Sándor mellett. Nyelvészeti kérdéseket taglaló munkáit erős kritika fogadta, nagy kelendőségnek örvendtek azonban számos kiadást megért tankönyvei. „Magyar és német beszélgetések” című, 1833-ban írt könyvét betiltották. 1836-ban az akkori külső-Józsefvárosban telepedett le, két évvel később innen is nősült: felesége Seidel Teréz, egy józsefvárosi csizmadia lánya volt.
Az 1830-as évek közepétől kezdett aktívan politizálni. 1836-tól megjelent irányregényeiben és cikkeiben a polgári átalakulás programját népszerűsítette. Amikor 1840-től a latin helyett magyar a hivatalos nyelv, tanítványai közül sokakat a magyar nyelv rajongójává tett.
Pesten hamar reformszellemű fiatalok társaságába került, akik figyelmét még inkább a politika felé irányították. Nagy hatással volt rá a francia felvilágosodás irodalma. 1843-ra már kiforrott nézeteit publikálta: mai értelemben erősen kommunisztikus elképzelései mellett a társadalmi változások letéteményesének továbbra is a polgárságot tartotta. Felvetette a jobbágyság minden váltság nélkül történő megváltásának, a feudális viszonyok forradalom útján történő felszámolásának lehetőségét. Sajtószabadságról írott nézeteivel 1844-ben az éppen zajló országgyűlés követei közt nagy sikert aratott.
1846-ban öt hónapig vándorolt Nyugat-Európában, bejárta a német városokat, majd Párizst és Londont. Útja során nemcsak tapasztalatokat szerzett, hanem munkáinak kiadót is: Lipcsében megjelent műve miatt azonban üldözték, elfogták – és bár hazatérte után elrejtőzött, 1847-ben sajtóvétség, valamint izgatás vádjával elítélték.
Budai börtönéből – amely egyébként ma a Táncsics Mihály utcában található – 1848. március 15-én szabadította ki a pesti nép és a forradalmi ifjúság. A börtönből kiszabadulva olyan kocsiba ültették, amit lovak helyett hívei húztak.
„… a koronák és trónusok csak addig állhatnak fenn, míg a népek szegények, tudatlanok…”
Az első országgyűlési választásokon – azaz az 1848-as választásokon – a siklósi kerületben indult, ahol mandátumot is nyert. Áprilisban Munkások Újsága címmel hetilapot adott ki, amit a munkássághoz és a parasztsághoz címzett. Noha az eseményekkel, amelyek saját szabadságát is visszaadták, egyetértett, az általa felvázolt utópista szocialista fejlődési irány heves nemtetszésbe ütközött. Lapját Kossuth 1848 végén betiltatta, őt magát pedig megpróbálták rövid úton politikailag elszigetelni, nézeteit nevetségessé tenni.
A forradalom és szabadságharc bukása után nyolc évig rejtőzött a saját házuk alatt kialakított rejtekben egészen az 1857 májusában kihirdetett amnesztiáig. Bujdoklása során különböző röpiratokban buzdított az ellenállásra, amiért „cserébe” a Bach-rendszer jelképesen ki is végezte.
1860-ban egy március 15-ei tüntetés szervezéséért elfogták és tizenöt év börtönre ítélték. A kiegyezést követő általános amnesztia révén 1867-ben, szinte már teljesen vakon szabadult. Az 1869-es választásokon az orosházi kerületben indult, amit meg is nyert. A parlamentben felszólalt az állam és egyház szétválasztása mellett, a választójog bővítéséért, valamint a zsellérek földhöz juttatása ügyében. 1869-ben belépett az Általános Munkásegyletbe, amely június 11-én megválasztotta elnökéül. Táncsics Arany Trombita című lapja innentől kezdve az egylet közlönyeként működött tovább. Ugyan 1870-ben, a belső nézeteltérések hatására lemondott elnöki tisztségéről, kapcsolatát a szocialista mozgalommal élete végéig fenntartotta, ápolta.
Képviselői mandátuma lejárta után, 1872-ben végleg visszavonult a közélettől és magyar nyelvészeti kérdésekkel kezdett foglalkozni, valamint a magyarországi nemzetiségek magyarosítási terveivel. A Tömő utcai új házába munkás családokat fogadott olcsó bérért, de a lakók azt sem fizették, mégsem tette ki őket. Mivel saját műveinek gyűjteményes kiadására és önéletrajzának megjelentetésére minden pénzét elköltötte és kölcsöneit sem tudta fizetni, így adóssága nőtt – végül a házát elárverezték.
Táncsics Mihály 1884. június 28-án hunyt el Budapesten, nyolcvanöt évesen.
(forrás: Wikipedia)
