Kevés alkotó mondhat magáénak nála több mozgóképet és forgatókönyvet. Ám munkássága nemcsak a film köré szerveződött, hiszen volt dalszerző, stúdióigazgató, egyetemi tanár, és vezetett dramaturgiai műhelyt is. 2009. március 11-én hunyt el Bacsó Péter Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező.
Bacsó Péter 1928. január 6-án születetett Kassán. Családja 1940-ben Budapestre költözött, ő már ott fejezte be gimnáziumi tanulmányait. 1946-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1950-ben diplomázott. Színházi rendezőnek készült, majd Radványi Géza hatására érdeklődése a filmművészet felé fordult. Főiskolai tanulmányai idején Főiskolás Filmgyártó Csoport néven önálló tevékenységbe kezdett: a csoport tagjai részt vettek a Valahol Európában című film felvételein. Saját filmjeik forgatását azonban a korszak kultúrpolitikája nem engedélyezte.
Művészi tevékenységét dramaturgként és forgatókönyvíróként kezdte: első írásait a hivatalos politikai irányvonal képviselete jellemezte, de a sematizmus mellett már felismerhető egy sajátos groteszk stílus, valamint a különleges hatás- és látványelemek iránti vonzódás. Dramaturgként közreműködött többek között a Liliomfi, a Budapesti tavasz, A 9-es kórterem és az Elveszett paradicsom (1962) című filmek létrejöttében, és az ő forgatókönyve alapján készült a nagysikerű Édes Anna és a Katonazene.
A hatvanas években szinte minden filmje másmilyen volt – de szinte mindegyiken érezhető Jean-Luc Godard és Francois Truffaut hatása. A Szerelmes biciklisták, a Nyár a hegyen, a Fejlövés, vagy A tanú, mind olyan alkotások, melyeket mintha nem is ugyanaz az alkotó jegyezné. Első rendezése az 1963 nyarán elkészült Nyáron egyszerű című film volt. Az akkori fiatalok életével, gondolkodásmódjával, magatartásformáival foglalkozott, a két főszereplő egy fiatal szerelmespár, akiket amatőr szereplők játszottak. Pár évvel később a Jelenidő című film főszerepére is amatőr színészt választott, egy Simon Ágoston nevű debreceni munkást.
Az első igazi sikert 1967-ben a Fejlövés című filmje hozta meg számára, amely valós történetet dolgozott fel. Különlegessége, hogy a főszerepeket nem színészek, hanem Kovács Kati, a beat-korszak emblematikus, akkor már országos hírű énekesnője és a szintén zenész Horváth Charlie játszották. A megtörtént eseményt feldolgozó, komorabb hangvételű, a fiatalok öngyilkossági hajlamának mozgatórugóit kutató Fejlövés hozta meg Bacsó számára az igazi kiugrást.
Bacsó Péter életművének legemlékezetesebb munkái a történelmi groteszkek, amelyek elsősorban az 1950-es éveket szatirikusan bemutató tragikomikus filmek. Bacsó Péter az igazi hangjára, a szatírára, a hatvanas évek végén készült filmjeiben talált rá. A koncepciós pereket kreáló hatalmi gépezetet maró gúnnyal leleplező filmje A tanú, amelyet 1969-ben rendezett. A film túlzottan merész volt az akkori kultúrpolitika számára, így egészen 1979-ig be sem mutatták – de az 1981-es cannes-i filmfesztiválon nagy sikert aratott, mára pedig kultuszfilmmé vált. A tanú volt az első film, amely bemutatta a Rákosi-rendszert – éppen ezért sokáig csak zárt vetítéseken volt látható. A szatíra sokkal kevésbé hatásosra sikerült folytatását – Pelikán gátőr rendszerváltás utáni kalandjaival – Megint tanú címmel, 1994-ben forgatta le.
Bacsó Péter számos dalszöveget írt, elsősorban saját filmjeihez. Egyik legnagyobb slágere Fényes Szabolcs zenéjével a Te szeress legalább című dal volt. Az Esős vasárnap délutánt is vele együtt közösen írta.
A hetvenes években érdeklődése aktuálpolitikai kérdések felé fordult Forró vizet a kopaszra című filmje 1972-ben a Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját nyerte el. 1974-ben készítette a Szikrázó lányok című filmjét, melyet 1976-ban, a Zongora a levegőben alkotás követett. Következő filmjeiben, a Kitörésben, a Jelenidőben és a Harmadik nekifutásban folytatódott a szatirikus hangvétel, akárcsak az Ereszd el a szakállamat és a Ki beszél itt szerelemről? című filmekben.
Ismételten az ötvenes évek személyi kultuszának szatirikus ábrázolása jelenik meg a Te rongyos élet című, 1983-as filmben, ezúttal női szemszögből. A következő film, a Banánhéjkeringő pedig látlelet a nyolcvanas évekből: a sikeres, jóképű Kondacs doktor rossz helyen, rossz időben jót cselekszik. A megoldás: Lipótmező.
A fasizmus éveinek társadalmi viszonyairól szól az 1985-ben készült filmdrámája, a Hány az óra vekker úr? A film bemutatásának éve még egy szempontból emlékezetes lett Bacsó Péter számára: ebben az esztendőben munkásságáért 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. Közvetlenül a rendszerváltás előtt készült el a Titánia, Titánia című filmje, majd 1990-ben a Sztálin menyasszonya, melynek főszereplőjét, Básti Julit a Magyar Filmkritikusok díjával jutalmazták az alakításáért.
Bacsó 1994-ben visszatért Pelikán József kalandjaihoz: itt már nyugdíjasként találkozhatunk a nyugdíjas gátőrrel, akit büntetlen, naiv emberként a maguk céljaira akarnak felhasználni különböző hatalmi csoportok. A kilencvenes évek Magyarországának kaotikus állapotairól szól a Balekok és banditák című film is: Bacsó Péter és a forgatókönyvíró Makk Károly, a két nagy öreg, már a 90-es évek közepén látták, hogy mit várhatunk a rendszerváltástól: „Mindenki ott lop, csal, hazudik, ahol éri” – ahogy a főszereplő Cserna Antal mondta.
Bacsó Péter élete végéig intenzíven dolgozott. Utolsó filmjeinek egyikében, a Hamvadó cigarettavég című alkotásban Karády Katalin életének állított emléket, 2005-ben leforgatta a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékot, 2008-ban pedig egy filmdrámát készített Majdnem szűz címmel.
Betegsége ellenére szinte halála napjáig dolgozott. A 2009-es filmszemlén életműdíjat kapott, majd ugyanebben az évben hunyt el, március 11-én, 81 évesen.
(forrás: Wikipedia)
