Színész volt, rendező és drámaíró – utóbbi minőségében a modern komédia megteremtője, akinek halála után egykori társulatából jött létre a francia nemzeti színház. 1673. február 17-én hunyt el Jean-Baptiste Poquelin – ismertebb nevén: Molière.
Egy párizsi királyi kárpitos fiaként látta meg a napvilágot; édesanyja korán meghalt. A polgárgyerek Poquelin a város nagyhírű jezsuita kollégiumába került, ahol a tudományok és a skolasztikus filozófia mellett latinul is megtanult, eredetiben olvasta Plautus és Terentius komédiáit. Poquelin közeli barátságot kötött La Mothe Le Vayer abbéval, aki apja, François de La Mothe Le Vayer abbé könyvtári hagyatékát gondozta; egyes források szerint ezek a művek nagy hatással voltak a későbbi szerzőre. Első munkái között tartják számon a Lucretius római filozófus által írt De Rerum Natura fordítását.
Amikor az ifjú Jean-Baptiste tizennyolc éves lett, apja ráhagyományozta az udvari kárpitos címet és az ezzel járó hivatalt, ez gyakori találkozásokat tett lehetővé számára a királlyal. Saját állítása szerint 1642-ben Orléansban jogi doktori címet szerzett, ezt azonban többen vitatják.
1643 júniusában szerelmével, Madeleine Béjart-ral és annak két testvérével Híres színház néven megalapították első színtársulatukat, amely azonban 1645-ben csődbe ment. Poquelin ekkortól vette fel a Molière nevet, egy kis dél-franciaországi faluról. A csődbe ment társulat tartozásai miatt Molière az adósok börtönébe került, ahonnan apja kölcsöne mentette ki. Ezt követően Madeleine-nel együtt vándorszínésznek álltak, és tizenhárom éven keresztül a Párizs környéki falvakat járták. Utazásai során találkozott Conti hercegével, aki egy időre a társulat mecénása, és – ennek fejében – névadója volt.
Lyon városában, ahol Molière sokat játszott, Madame Duparc – ismertebb nevén La Marquise – is csatlakozott a társulathoz. Ez idő tájt Pierre Corneille, később Jean Racine ostromolta La Marquise-t szerelmével – utóbbi egyébként sikerrel. Racine a Théagene et Chariclée című darabját felajánlotta Molière társulatának, Molière azonban – bár biztatta az ifjú szerzőt – nem tűzte műsorra a darabot. Racine ekkor művével az Hôtel de Bourgogne színtársulatához fordult. Amikor ez a lépés Molière fülébe jutott, minden kapcsolatot megszakított Racine-nal.
Molière 1658-ban érkezett Párizsba, és a Louvre ekkor színházként működő épületében némi sikerrel játszotta Corneille darabját, A szerelmes doktor című komédiát. Társulata egyesült az egyik ismert párizsi-olasz commedia dell’arte-társulattal. 1659. november 18-án színházukban, a Petit-Bourbonban mutatták be Molière első átütő sikernek számító darabját, a Kényeskedőket.
1661-ben, patrónusa kedvét keresve megírta és műsorra tűzte A féltékeny herceg című darabot, ennek előadásán a király testvére játszotta Philippe, az Orléans-i Herceg szerepét. Ugyanebben az évben még két másik komédiája is sikerre jutott: a Férjek iskolája és a Kotnyelesek, amit a király tiszteletére rendezett ünnepségen mutattak be.
1662-ben Molière, társulatának olasz tagjaival együtt átköltözött a Théâtre du Palais-Royal épületébe. Ugyanebben az évben feleségül vette Armande-ot, akit ő Madeleine Béjart húgának vélt – ám aki valójában Madeleine titkos kapcsolatból született lánya volt. Ekkor játszották a Nők iskolája című művét – mind a darab, mind Molière házassága nagy port kavart Párizsban.
Ellenfelei a francia udvar felsőbb köreiben kerestek támogatást Molière kihívó realizmusa és engedetlensége ellen. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott Conti hercege és Jean Racine is. Ugyancsak kevéssé kedvelték Molière műveit a janzenisták és a hagyományos művek szerzői. Molière ekkor azonban még erős támogatókra talált: mellé állt a király is, és rendszeres jövedelem biztosítása mellett elvállalta Molière elsőszülött fiának keresztapaságát is.
1664-ben Versailles-ban bemutatták a Tartuffe-öt, amelyet óriási felháborodás követett, aminek hatására a király felfüggesztette a képmutató egyházfiról szóló darab előadásait. Válaszul Molière 1665-ben megírta a sevillai csábító alakját (Don Juan vagy a kőszobor lakomája): ennek középpontjában egy ateista áll, aki vallásosnak mutatja magát, de Isten megbünteti őt. A király reakciója igen diplomatikus volt: mindkét előadást betiltotta, ugyanakkor biztosította a társulat és Molière közvetlen kincstári támogatását.
Molière zenés darabbá dolgozta át A szerelmes doktor című művét, és „a király megrendelésére” alcímmel látta el – ez újra sikert hozott számára. 1666-ban mutatták be A mizantróp című darabját, amelyet azonban a korabeli közönség kevéssé értékelt. Több próbálkozás után, némileg átdolgozva, 1667-ben ismételten megpróbálta színre vinni a Tartuffe-öt „Az imposztor” címmel, ám amint a király elhagyta Párizst, a főpapság betiltotta a művet, így azt csak pár évvel később, a királyi hatalom újbóli megszilárdítása után tűzhették ismét műsorra.
Molière ekkor már beteg volt, és jóval kevesebbet írt, mint korábban. 1668-ban Plautus nyomán megírta az Amphitryont, ebben ugyanakkor egyértelmű utalásokkal szolgál a király titkos szerelmi viszonyaira. A közönség nem fogadta tetszéssel Dandin György, vagy a becsapott férj című darabját, A fösvény azonban hatalmas sikert aratott. Később ismét zenés darabokat alkotott, amelyek közül legismertebb Az úrhatnám polgár, valamint a Psyché című tragikus balett.
1671-ben meghalt Madeleine Béjart, és Molière-t mind a veszteség, mind saját betegsége egyre jobban legyengítette. Ennek ellenére megírta a Scapin furfangjait, majd az Escarbagnas hercegnője című drabot – ez azonban messze alatta maradt egyéb művei színvonalának. A Tudós nők 1672-ben viszont nagy sikert aratott, és ez némi erőt adott a szerzőnek, hogy tovább dolgozzon.
Molière életének talán legismertebb momentuma az az utolsó pillanat, amikor a Képzelt beteg előadása közben a színpadon összeesett, majd néhány órával később saját otthonában meghalt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a hívását, a halál pedig már a harmadik megérkezése előtt elérte.
Mivel a kor szokása szerint színészeket nem temethettek megszentelt földbe, csak éjszaka búcsúztathatták el, özvegye, Armande közbenjárására, XIV. Lajos külön engedélyével, Földi maradványait 1792-ben a Panthéonba, majd 1817-ben a Père-Lachaise temetőbe helyezték át.
Halála után néhány évvel, 1677-ben királyi rendelet intézkedett Molière elárvult társulata és a Bourgogne-színház egyesítéséről. Ebből született meg a francia nemzeti színház, a Comédie-Française, amelyet „Molière háza”-ként is emlegetnek.
(forrás: Wikipedia)
