Mahler Enikő jelenleg gyógyszerész, oktató és üzletasszony. Ez a három dolog meglehetősen széles spektrumon mozog a foglalkozások palettáján, de Enikő jól bírja. Gyógyszerészként végzett Szegeden, és tizenhat éve van a pályán. Egy idő után azonban úgy érezte, váltania kell, és elindította saját webáruházát, amelyen a sportos életet kedvelőknek ajánl egészséges termékeket. Szakmáját nem adta fel teljesen, most is helyettesít egy-egy patikában, hiszen így naprakész maradhat a jogszabályi változások és a sok új gyógyszer megjelenése ellenére is.
– Tudatosan készültél a gyógyszerész pályára?
– A gyógyszerész szakmát nagyon sokan családi hagyományként választják. Nálam ez nem így alakult, a családunkban sem orvos, sem gyógyszerész nem volt. Eredetileg nem is gyógyszerész pályára készültem, hanem az orvosi karra szerettem volna felvételizni, de B-verzióként, mint sokan mások, bejelöltem a gyógyszerész szakot is. Akkoriban ment a tévében a Vészhelyzet című sorozat, szerintem ez rengeteg fiatalt ösztökélt arra, hogy orvos legyen, köztük engem is. De átlátni, hogy mivel is jár egy orvosi hivatás kevésbé tudtam. Így mikor kiderült, hogy a gyógyszerész karra vettek fel, már arra jutottam, hogy tökéletesen megfelel a gyógyszerész szakma. A mai fejemmel azt gondolom, hogy ez jó döntés volt.
– Milyen szakterületet választottál volna, ha orvos lennél?
– Gyermekorvos vagy sebész.
– Teljesen hasonló a két szakterület…
– Gyerekkoromban még sok minden más is szerettem volna lenni. Mindig is imádtam rajzolni, és nagyon sokáig építésznek készültem. Azóta már sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy miért nem így történt, mert az építészet, és házak iránti vonzalmam azóta is töretlen. Gyerekként folyamatosan rajzoltam, ha láttam valahol egy szép épületet, lerajzoltam, megterveztem. De valahogy az ember már tudatosan készül a szakmára, hiszen én is biológia-kémia tagozatos osztályba jártam a középiskolában, ami a természettudományos irány felé fordította a figyelmemet. Kedvenc tantárgyaim voltak a biológia és a kémia, de mind a napig szeretek rajzolni, festeni. Minden embernek megvan a saját útja, de nem kizárt, hogy egyszer még az építészet része lesz az életemnek, akár lakberendezés vagy kerttervezés révén. Nincs semmi sem kőbe vésve. Az viszont biztos, hogy a két gyermekem, a családom és a munkám mellett nagyon jó kikapcsolódást jelent a kézműveskedés, festés, és a kertészkedés, mert ez a hobbi feltölt és kikapcsol.
– Milyen végzettséget ad a gyógyszerész szak?
– Az öt év egyetemi képzés elvégzése után egy általános gyógyszerész végzettséget kapunk, amivel már el lehet helyezkedni. De mindenképpen érdemes elvégezni egy 2 éves szakirányú képzést, amivel szakgyógyszerésszé válik az ember. Több szak közül lehet választani, de a legtöbben, köztük én is a gyógyszerhatástan szakot választottuk. Gyógyszerész képzés egyébként Budapesten, Szegeden, Pécsen és Debrecenben van. Én Szegeden diplomáztam 2004-ben, és itt Fehérváron helyezkedtem el, egy családias patikában. Egyébként Hajdúhadházról származom, középiskolába pedig Debrecenben jártam. Szegeden tanultam gyógyszerésznek, végül Fehérváron kezdtem el dolgozni, élni.
– Többször előfordul velem az, hogy nem megyek el orvoshoz, hanem, „kis orvosként” tekintek a patikusra, elmegyek a gyógyszertárba, elmondom, mik a tüneteim, ajánljon valamit.
– Sok embernek nincs ideje elmenni az orvoshoz, vagy a panaszát nem feltétlenül tekinti orvosi esetnek. Amikor tudunk, segítünk, ez nagyon sok esetben akár elég. Azt viszont el kell fogadnia a betegnek, hogy mi sem tudunk mindenre gyógyírt. Ha egy kevés kétely is felmerül bennünk, akkor szakemberhez irányítjuk, ahol megfelelő ellátásban részesül.
– Több gyógyszert szedünk, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt?
– Igen, mindenképpen több gyógyszert szedünk. De az elmúlt évtizedekben a gyógyszeripar is hihetetlen fejlődésen ment át. Rengeteg új és modern gyógyszer került forgalomba. Olyan betegségekre fejlesztettek ki gyógyszereket, amelyeknél eddig esély sem volt a gyógyulásra, vagy nem a legmegfelelőbb gyógyszerrel tudták kezelni. Ez hatalmas előrelépés. Az, hogy több „gyógyszert” szedünk, hozzáteszem, nem minden esetben rossz, gondoljunk az étrendkiegészítőkre. Szerencsére ebben a tekintetben pozitív irányban mozdultak el a magyarok. A COVID is rásegített arra, hogy az egészségmegőrzés előtérbe kerüljön. Mindenesetre azt is tudnunk kell, hogy nem várhatunk mindent az étrendkiegészítőktől. A magyarok híresen rossz zöldségevők. Nálam sokszor előfordult, hogy a beteget inkább arra ösztönöztem, hogy az étrendjén változtasson, és ne gyógyszereket szedjen. Szerencsére az elmúlt 10 évben elindult az edukáció a lakosságban, hogy odafigyelnek a megelőzésre. Viszont ott a másik véglet, hogy sokan, sok mindent teljesen feleslegesen szednek, vagy nagyon nagy mennyiségben. Tipikus esete ennek a C-vitamin. Évek óta próbájuk azt megtanítani a lakosságnak, hogy szükségtelen tartósan nagy dózisokat, akár 1000 mg-ot szedni, elég maximum az 500 mg is, de az emberek nagy része ezt nem veszi figyelembe. Sajnos előfordul az az eset is amikor a beteg két szatyor gyógyszerrel megy el a patikából. Érdekes kérdés, hogy valóban szüksége van-e mindegyik gyógyszerre, érdemes lenne átvizsgálni. De itt is nagyon óvatosnak kell lennie a gyógyszerésznek, mert az is a felelőssége, hogy megértesse a beteggel, az orvos szava szent és sérthetetlen. Ne bírálja felül saját akaratából. Egyébként több olyan eset is van, hogy valamelyik gyógyszer nem válik be, vagy mellékhatásokat okoz, de nem mondják el a betegek az orvosnak és a gyógyszerésznek sem, mert félnek a következményektől, akár az újabb próbálkozásoktól, vizsgálatoktól, pedig sok esetben tudnánk segíteni. Ilyenkor vagy ki sem váltja a gyógyszert, vagy kiváltja és otthon gyűjti, de nem veszi be. Mindenre van példa.
– Ha már szóba került a COVID, tudtuk, hogy az orvosok, patikusok és az egészségügyi dolgozók voltak az első frontvonalban. Te ezt hogyan élted meg?
– Mikor tavaly márciusban begyűrűzött a vírus Magyarországra, senki sem tudott előre jósolni semmit. Pillanatok alatt hiánycikké vált az orvosi maszk, kesztyű és fertőtlenítőszer. Úgy adtuk el az utolsó darabokat, hogy még magunk sem sejtettük, hogy másnap már nem tudunk többet beszerezni. Ugyanez vonatkozott a gyógyszerekre is. Lázcsillapítókból, rendszeresen szedett gyógyszerekből kifosztották az emberek a patikákat. Eluralkodott a pánik. Ilyenre még nem volt példa, hogy a stabil gyógyszerellátó cégek mellett ilyen tudjon kialakulni Magyarországon. Egyébként, mindenfajta előírást, szabályt betartottunk. Rengeteget fertőtlenítettünk, maszkban, gumikesztyűben szolgáltuk ki az embereket. Utólag már azt gondolom, sokkal kisebb volt az esélye, hogy egy betegtől fertőződjünk meg, mint bárhol máshol a patikán kívül. Én leginkább attól féltem, hogy esetleg tünetmentes hordozóként, vagy a betegség korai stádiumában megfertőzhetem a munkatársaimat, és egy hét bezárás nagy érvágás egy gyógyszertárnak. Végül nem akkor kaptam el, hanem sokkal később, és akkor éppen nem is dolgoztam patikában.
– Hogyhogy nem dolgoztál patikában?
– 2004-től végig ugyanabban a patikában dolgoztam, aztán egyszer csak úgy éreztem, hogy ez már kevés nekem, szívesen csinálnék valami mást. Másrészt egy gyógyszertár nem mindig tud családbarát lenni. Hamarabb indultam el otthonról, mint ahogy a gyermekeim felkeltek, mivel a fél nyolcas nyitás miatt már fél hétkor ott kellett lennem. És majdnem csak fürdetésre értem haza a délutános műszak után. Azt éreztem, hogy így nem tudok mindent megtenni, és mindenhol ott lenni, ahol szeretnék. Meg akartam élni a fontos pillanatokat velük, akár csak egy balett óra, balett előadás vagy egy délutáni sakk foglalkozás. Ezek fontosak, maradandó emlékeket szülnek. Annyira gyorsan telnek ezek az évek, és soha nem lehet bepótolni. Hozzáteszem, önbizalmat adott a döntésemhez az, hogy gyógyszerészként bármikor el tudok újra helyezkedni akár Fehérváron, akár a megyében szinte azonnal, így bátran kipróbáltam valami mást. Amikor meghoztam a döntést, szinte azonnal visszajártam helyettesítő gyógyszerészként több patikába. Ez arra is jó volt, hogy ne essek ki a gyakorlatból, hiszen egy fél év alatt is annyi jogszabályi változás, annyi új gyógyszer érkezik, hogy muszáj lépést tartani a változásokkal. Közben rugalmasan dolgozhattam, szerveztem a napjaimat.
– Mivel foglalkozol most?
– Két dologba is belevágtam, amikor eljöttem a főállásomból. Egyrészt oktató tanárként gyógymasszőröknek tartok gyógyszertan órát. Nehezen vettem rá magam, hogy tanítsak, hiszen nem egyszerű szakma ez, számomra nagyon nagy kihívás kiállni az emberek elé és beszélni, de ezekből is tapasztalatokat gyűjtök. Rengeteget lehet belőlük tanulni és nagyon élvezem. Másrészt elindítottam egy webáruházat, ami köthető a szakmámhoz, ugyanis akár egy hobbi, amatőr, vagy profi sportoló, vagy csak egészséges életmódra vágyó személy is megtalálja azokat a termékeket az áruházamban, amire szüksége van.
– Akkor tulajdonképpen üzletasszony lettél?
– Igen. Pedig hobbinak indult, a Majd meglátjuk, mi lesz belőle? című történet, aztán azt vettem észre, hogy egyre többet foglalkoztam vele. Nem mondom, hogy könnyebb, inkább másabb. A célom az, hogy minőségi termékeket juttassak el az emberekhez, ami szakmailag is megállja a helyét. Még mindig aránylag picik vagyunk, 2018-ban indult el az oldal, már nem egyedül, hanem ketten csináljuk, de még mindig sok a tenni- és tanulnivaló.
– Mik a távlati terveid a webáruházzal kapcsolatban?
– Szeretnék bővülni, hogy több embert is tudjak foglalkoztatni, de ehhez még tovább kell növekedni. Egy ideje gondolkozom azon, hogy jó lenne egy üzletet is nyitni, mert a webáruház és a bolt ki tudná egészíteni egymást. Másrészt én a személyes kontaktus híve vagyok, így vissza is cseppenhetnék oda, ahonnan elindultam, hogy személyes kapcsolatom legyen a vásárlókkal. A webáruházban vásárlók száma évről-évre bővül, mert kényelmesek, gyorsak, de sokszor szeretnénk kérdést feltenni egy-egy termékkel kapcsolatban, amihez nem mindig van lehetőség. Ezt a helyzetet oldaná meg az üzlet. A szakmai segítségnyújtás még hitelesebbé tenné a vállalkozásomat. Már egy ideje a szakértő gárdánkat erősíti egy profi sportoló is, aki külsősként tanácsokat ad, cikkeket ír. Azt gondolom ez jó irányvonal.
Simon Rita
(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)
