Meglepetésként ért, amikor Karikóné Czanek Henrietta meghívott a saját házába, hogy ott készüljön el az interjú. Az építészmérnöknek – aki tervezőként és belsőépítészként is dolgozik – az otthona is egy referenciamunka lehetne. Saját bevallása szerint annyira megszerette a család az átalakított típusházat, hogy nem cserélnék el semmi másra. Henrietta hangsúlyozza a beszélgetés során: ő elsősorban anya, csak utána építész, így érzi jól magát.
– Ennek a háznak a kialakításáért is te felelsz?
– Igen, ezt egy 1985-ös típusházból alakítottuk át. Ahol most ülünk, az eredetileg a garázs volt. Az átalakítás több ütemben készült, hiszen a tervek maradéktalan megvalósításához sem időnk, sem elegendő pénzünk nem volt. A legfontosabbal kezdtük, épületszerkezeti bontásokkal, új nyílások kialakításával, az elektromos hálózat és épületgépészet kiépítésével. Nem kötöttünk kompromisszumot semmiben. Ha valamire nem volt pénzünk, akkor inkább kivártunk. Volt olyan szakasza az átépítésnek, hogy nagy lyukak tátongtak a házon, és az elbontott lépcsőház helyén felláttunk a tetőszerkezetig. De nem aggódtam, mert tudtam, hogy meg tudom csinálni. 2002 óta élünk itt, és azóta is nagyon szeretjük.
– Ez volt az első belsőépítészeti munkád is?
– Már korábban bedobtak a mélyvízbe a munkahelyemen, amikor még a Multiplan Építő-Vállalkozó Kft-nél dolgoztam kezdőként. Az egyik főnököm beajánlott egy családhoz, hogy tehetséges fiatal építész vagyok, meg tudom csinálni a tervezést. Később, mikor a terv kezdett összeállni a család által felkért belsőépítész javasolta, hogy a belsőt is bízzák rám. Először kikerekedett a szemem, hiszen ezt nem tanultam, de végül belevágtam – utólag is hálás vagyok azoknak, akik bizalmat szavaztak nekem. Azon a házon két évig dolgoztam a tervezéstől a beköltözésig. Ez 20 éve történt. Azóta is kedves ismerőseim és nemrégiben felhívtak, hogy tervezzek egy fedett uszodát a kertjükbe.
– Mindig ilyen sokáig tart egy komplett ház elkészítése?
– Alapvetően hosszú ideig tart a tervezés, de ez nem csak tőlem függ. Ez egy társasjáték, ami akkor működik jól, ha jó a kommunikáció a megrendelő és köztem. A közös munka abban áll, hogy az építtetői igények és az adottságok figyelemben tartása mellett megalkotjuk közösen a koncepciót. Utána „szabad teret” igénylek, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön. Számomra ez egy rejtvényfejtés, nemcsak a munkám, megélem magát a tervezést.
– A mai, felgyorsult világban nem sürgetnek téged az ügyfelek?
– Embere válogatja. Már jelzem a legelején, hogy jó vagyok, de nem gyors. Szóval már az elején tisztázzuk, alkalmas vagyok-e a feladatra. Ha nem kell kapkodni, van idő gondolkodni, akkor gyakorlatilag minden munkában megtalálom a kihívást.
– A kihívások embere vagy?
– Szerintem igen. Nálam minden munka fehér lappal indul, nem ismétlem önmagam. Valószínűleg ezért sem tudom felpörgetni az időt, mert minden egyes alkalommal végig kell járnom az utat. A tervezésnél ott vannak a megrendelő igényei, ott vagyok én, a jogszabályok, valamint a körülmények, például a helyszín, ezek segítségével áll össze majd a terv.
– Akkor nincsen olyan, hogyha ránéznek egy épületre, akkor tudják, hogy azt te tervezted?
– Aki ismer, az felismeri. A ház a megrendelő igényeire van szabva, igyekszem abszolút funkcionálisan tervezni, nem szeretem az önmagáért való díszítő elemeket, a jó arányokban, az apró részletek kigondolásában és a precíz megvalósításban hiszek. Mivel nem vagyok sztereotip gondolkodó, a részletmegoldásaim sem „szokványosak” így aztán viccesen fogalmazva, rám hasonlítanak.
– Egészen szoros kapcsolatot kell kialakítanod az ügyfelekkel?
– Célszerű. Akkor tudok személyre szabott lenni, ha minél többet engednek magukból láttatni, befogadnak a családba gyakorlatilag a tervezés idejére. Ha a mű elkészült, nem járok vissza. Mindig el tudom engedni a végén a dolgokat, de amíg benne vagyok olyan, mint egy szerepjáték, próbálok az ő fejükkel gondolkodni, az ő szemükkel látni, közben ott vagyok én is, hogy profi módjára összerakjam a puzzle darabjait. Olyat sohasem csinálok, ami az elveimmel ellenkezik, akkor inkább békében elválunk.
– Könnyen beengednek?
– Lehet érezni, hogy ki a rokonlélek a munka során. Akivel ez nem jön össze, azzal nem jön össze a ház tervezése sem. Ezt régebben kudarcként éltem meg, de most már tudom, hogy ez nem baj, hiszen mindenkinek nem tervezhetünk házat.
– Korábban mondtad, hogy folyamatosan képezned kell magadat a szakmádban, követni a változásokat. Milyen újítások vannak jelenleg?
– Mint említettem, a felsőfokú iskolámat az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán végeztem, nappali tagozaton. Ez a képzés mai fogalmakkal kifejezve alapképzésnek felel meg. Idővel úgy éreztem, többre vágyom. Hosszas gondolkodás után végül, közel 10 évvel az első diplomaszerzés után visszaültem az iskolapadba. Ez volt életem egyik legjobb döntése. A kétéves posztgraduális továbbképzést követően másodszor diplomáztam építészetből, és kaptam meg a szakmérnöki jogosultságomat, mely korlátlan tervezési tevékenységre ad lehetőséget, kivéve a műemlékeket.
Az intézményi képzésen kívül természetesen igyekszem tovább fejlődni, és követni a változásokat. Ahhoz, hogy végig tudjunk csinálni egy engedélyeztetési, vagy egyszerű bejelentési folyamatot, már ehhez is résen kell lenni, hiszen a jogszabályok – mondhatjuk – folyamatosan változnak. A kiviteli részletek kitalálásához pedig rendszeresen böngészem az internetet, részt veszek szakmai webináriumokon, hogy az igényeknek leginkább megfelelő termékeket megtaláljam.
– Egyszerre több ügyfeled van, vagy arra törekszel, hogy mindig csak egy legyen?
– Mióta megszületett a fiam, ő és a család az első. Nagyrészt anyuka vagyok, bár egyre több a szabadidőm, hiszen most már negyedikes Máté. Mondhatom, hogy minden szabadidőmet azzal töltöm, hogy a hobbimmal foglalkozom, az építészettel. Sokat gondolkodtam azon, vajon hány projekt férhet bele egy évbe, a saját elvárásaim szerinti minőségben? Ha komplett családi házak tervezéséről beszélünk, maximum kettő, esetleg három. Persze vannak kisebb feladatok, szóval arra figyelek, hogy egyszerre két dolognál többre ne kelljen odafigyelni, mert az már a minőség rovására megy.
– Mondhatjuk azt, hogy a tervezéstől a kulcsrakész házig hozzád tartozhat minden?
– Ami az építészetet illeti igen, ha van rá megrendelői igény. Belsőépítészetet például nem tanultam, de a korábban említett kezdeti sikereim kapcsán szereztem annyi önbizalmat, hogy a saját tervezésű házaimhoz szívesen bevállalom, ha kérik.
– Egy kicsit pszichológusnak is kell lenned, amikor az ügyféllel tárgyalsz?
– Igen. Akármennyi időt is töltöttem el már a pályán, az elején általában, de nem mindig tesztelnek – ha nem is tudatosan -, hogy vajon meg tudom-e csinálni azt, amit mondok. Nem mindig fogadnak el egyből, bizonyítanom kell.
– Nem fárasztó az ügyfelekkel tárgyalni? Például ha valaki olyasmit szeretne a terven viszont látni, amivel nem értesz egyet, akkor is elfogadod azt, amit mond?
– Nem. Mint említettem, amit csinálok azt hittel és meggyőződésből teszem. Ha valaki hozzám fordul, hogy tervezzek neki házat „oldjam meg a problémáját”, azt feltételezem, elvárás a részéről, hogy hiteles legyek. Nem tehetem meg, hogy félrevezetem. Ami a fárasztóságot illeti, az gond, ha valaki nem tud megnyílni, vagy nem érzem a bizalmat, őszinteséget.
Simon Rita
(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)
