Székesfehérvár neve évtizedek óta összeforrt a magyar jégkorongsporttal. A királyi városban működő jégkorong akadémia nem csupán edzőközpont, hanem komoly szakmai műhely, ahol a tehetséggondozás egészen fiatal korban megkezdődik. Székesfehérváron egyébként 1977-ben adták át a műjégpályát, mai nevén Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokot. A Raktár utcai jégcsarnokban generációk tanultak meg korcsolyázni, itt bontakozott ki az ország egyik legerősebb jégkorong-utánpótlása, itt játszották és játsszák mérkőzéseiket a város profi csapatai, és itt működnek a szinkronkorcsolya- és műkorcsolya-egyesületek is a kezdetek óta. Mindazonáltal új fejezet kezdődik a fehérvári jeges világ életében, azzal, hogy 2026 januárjában megkezdődik az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok felújítása.
Most azonban nem a jégcsarnoké a főszerep, hanem egy tehetséges, fiatal sportolóé, Angyaláti Ábelé, aki a székesfehérvári jégkorongsport fiatal reménysége, a Fehérvár Hockey Akadémia 19 utánpótlás válogatott jégkorongozója. Egy izgalmasnak ígérkező meccs előtt beszélgetünk, de nem csak a délutáni meccsről, hanem a tizennyolc esztendős játékos céljairól, álmairól. Kemény sportról van szó, és keményen meg kell dolgozni a sikerekért is.
Vannak fiatalok, akik már kisgyermekkorukban elköteleződnek a sporttal. Ábel közéjük tartozik, és egyáltalán nem a véletlen műve a sportág kiválasztása sem. Minden azzal kezdődött, hogy ötéves korában elvitték a szülei a győri jégpályára. Így emlékszik most erre:
„Azt szerették volna a szüleim, hogy megtanuljak korizni. Akkor láttam először jégkorongosokat, ami teljesen elvarázsolt. Azon a délutánon minden el is dőlt, először megtanultam korcsolyázni, ezután pedig rendíthetetlenül jártam a jégkorong edzésekre. A szüleim óvodás koromtól hoztak-vittek jégkorongozni, később pedig már magam mentem, ők pedig a meccsekre jöttek el” – magyarázza Ábel.
Azt is elmondja, hogy a család – szülei és húga – ma is Győrben élnek, ő viszont tizedikes gimnazistaként kollégista lett Székesfehérváron. A jégkorongozás miatt döntött úgy, hogy a Kodolányi János Gimnázium sportosztályába iratkozik át, miután egy ideig már ingázott a fehérvári jégkorong akadémia edzéseire.
„Amikor elhatároztam a lakhely és iskolaváltást, már nem volt idegen a környezet, a város, voltak fehérvári barátaim a csapatnál, hiszen korábban is sokat edzettünk, játszottunk együtt. Nagyon jó a közösség a csapatban és a gimiben is. Sportosztályos vagyok, és ezekben az osztályokban a tanáraink sokat segítenek abban, hogy össze tudjuk egyeztetni a tanulást az edzésekkel, meccsekkel. Számomra az a legfontosabb, hogy egyformán jól teljesítsek a tanulásban és a sportban, és ehhez itt adottak a lehetőségek. Célom, hogy a felnőtt válogatottban játszhassak és részt vehessek előbb-utóbb világbajnokságokon. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ezért keményen meg kell dolgoznom – teszi hozzá a fiatal sportoló.
Hallgatom Ábelt, és egyre inkább azt érzem, nem könnyű világ a sportolóké. Ő viszont nem így látja: számára természetes a gyakorlatilag szabadidő nélküli életmód, a feszesen szervezett napirend. A sport és a tanulás szerves egység az életében, és ennek kapcsán azt is elmondja, hogy érettségi után turisztika szakon szeretne továbbtanulni, és egyúttal maradni akar Székesfehérváron a jégkorong miatt. Így esett a választása a Kodolányi János Egyetemre, ide akarja benyújtani felvételi kérelmét jövőre. Amikor példaképről kérdezem, gondolkodás nélkül Szoboszlai Dominikot említi, aki középiskolásként a Kodolányi gimnáziumban tanult néhány évig. A mérce tehát magas, de a tehetség, a szorgalom és a kitartás – mint a példa is mutatja – magasra repítheti a fiatalokat.
Úgy fest, Ábel számára a sport nem csupán verseny vagy eredmények sora, hanem életforma. A felkészülés időtlennek tűnő évei, a napi többórás edzés monotonitása, az apró fejlődések öröme számára egyértelműen hozzátartoznak ahhoz az úthoz, amelyet ő tudatosan választva, fegyelmezetten, elszántan és nagy elhivatottsággal jár.
Nem feltétlenül a hangos sikerek vonzzák, hanem egyfajta belső hajtóerő viszi napról napra előre. Ahogyan hallgatom, egyre inkább kirajzolódik bennem a sportsikerek hátországa. Az a világ, amelyben a szülők energiát, időt nem sajnálva sokat áldoznak a tehetséges gyermekükért, amelyben a jól működő iskolákban támogatják a jövő sportcsillagait, és amelyben a hazai sportegyesületek kiváló szakemberei mindent megtesznek tanítványaik sikereiért. Ebben a sokszereplős hátországban nevelődnek ki azok a sportolók, akikért büszkén izgulunk a nemzetközi versenyeken, a világbajnokságokon, az olimpiákon. Akik a nemzet büszkeségei.
Virágh Ildikó
