Új tulajdonosa lesz a Videotonnak: a székesfehérvári közgyűlés döntése értelmében az Egyesült Államokban bejegyzett Final Third LLC vásárolhatja meg a Fehérvár FC Kft. 100 százalékos üzletrészét.
A Videoton FC Fehérvár Kft. értékesítésére kiírt nyilvános pályázatra a júniusi határidőig három ajánlat érkezett, amelyek közül kettőt külföldi, egyet pedig hazai cég nyújtott be. A győztes ajánlatot a Final Third LLC tette, amely 775 millió forintot ajánlott a klubért.
Cser-Palkovics András polgármester elmondta: a pályázat elbírálásánál nemcsak a vételár számított, hanem az is, hogy a jelentkező képes legyen hosszú távon biztosítani a klub stabil működését, valamint megfelelő szakmai elképzelésekkel rendelkezzen a felnőttcsapat és az utánpótlás fejlesztésére.
A város tájékoztatása szerint a Final Third LLC szakmai és üzleti kapcsolatokkal rendelkezik a portugál élvonal egyik meghatározó klubjához, a Benficához, amelynek akadémiája nemzetközi szinten is elismert.
A pályázaton a második helyen a Nagy-Britanniában bejegyzett Racing City Group Worldwide Ltd. végzett 532,5 millió forintos ajánlattal. A Fehérvár FC Kft. becsült piaci értéke 509,3 millió forint volt, így két ajánlat is meghaladta ezt az összeget.
A döntést követően 45 nap áll rendelkezésre az adásvételi szerződés megkötésére.
A székesfehérvári önkormányzat 2025 nyarán jelképes, egyforintos vételáron vette át a klubot a korábbi tulajdonostól, Garancsi Istvántól. A város már akkor jelezte, hogy csak átmenetileg kíván tulajdonos maradni, és hosszú távon olyan befektetőt keres, aki biztosítani tudja a profi labdarúgócsapat működését közpénzek bevonása nélkül.
