A blues volt az élete, féktelen szabadságvágya, szókimondása ebben a műfajban teljesedhetett ki. Hiába vették körül sztárok és rajongók, valójában mindig magányos volt. Az alkohol és a kábítószer tönkretette, de dalai a mai napig valódi klasszikusok. 1943. január 19-én született Janis Joplin.
Port Arthurban, Texas államban nőtt fel. Problémás tinédzser volt, sokkal több figyelmet igényelt, mint testvérei. A vallásos család, a konzervatív texasi környezet szinte fojtogatták. Később azt mondta, Texas csendes, nyugodt hely, jó ott élni, de nem egy ilyen botrányokat okozó embernek, mint amilyen ő. A középiskolában a lányok nem szívesen barátkoztak vele, inkább a fiúk társaságát kereste. Kicsit meghízott, arcát pattanások és hegek borították, amiért sokszor gúnyolták – egyszer megválasztották a „legcsúnyább fiúnak”. A sérelmeken nem tudott túllépni, felnőttként sem tudott igazán kibékülni a külsejével.
Kórusban énekelt és egy ideig a festészet is érdekelte. A számkivetettek zenéje, a blues hamar magával ragadta – fehér nőként, ami nem igazán volt elfogadott akkoriban. Először egy diáktársával játszott blues zenét, később barátaival rendszeresen zenélgettek.
Joplin az érettségi után az austini Texasi Egyetemen tanult tovább, de nem fejezte be tanulmányait. Itt már felfigyeltek a fiatal énekesnőre, egyszer az egyetemi újság is cikkezett a farmeros, mezítlábas lányról, aki nem hord melltartót, vállalja másságát és csodálatosan énekel. Első dalát egy iskolatársánál vették szalagra 1962 decemberében, What Good Can Drinkin’ Do címmel. Korán inni kezdett, először csak a bulik és bandázások velejárója volt az alkohol, később a mindennapi kenyér. „Élj gyorsan, szeress sokat és halj meg fiatalon” – vallotta.
Miután otthagyta az egyetemet, San Franciscóba költözött. Fellépéseket vállalt, folkot és bluest énekelt, közben pincérnőként és mosogatással keresett pénzt. Egyre többször nyúlt kábítószerekhez, és ekkor már komolyan ivott.
1965-ben a csontsoványra fogyott Joplint rávették barátai, hogy térjen haza Port Arthurba. Kerülte az italt és a drogokat, visszafogottabb életet élt, még a Lamar Egyetem szociológia szakára is beiratkozott. Közben azért vállalt pár fellépést Austinban. De nem sokáig bírta a csendes déli életet: 1966-ban visszatért San Franciscóba és megismerkedett az ottani hippi közösség elismert zenészeivel. A Big Brother and Holding Company zenekarral kezdett koncertezni. Közben többször próbált leállni a drogokkal, sikertelenül.
1966 augusztusában a zenekar négy hetet Chicagóban töltött és szerződést írt alá a független Mainstream Recordssal. Részt vettek a Mantra-Rock Dance zenei rendezvényen, találkoztak A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupadával, a Krisna Tudat alapítójával és több zenésszel együtt bevételüket a helyi Hare Krisna templomnak adományozták. Olyan hírességek körül forogtak, mint Allen Ginsberg költő, a beat nemzedék vezéralakja, Ken Kesey, az LSD-vel kísérletező író, a Száll a kakukk fészkére alkotója, vagy a Moby Grape rockbanda. Több koncertet adtak San Franciscóban, de felléptek Los Angelesben, Seattle-ben, Vancouverben és Washingtonban is. 1967-ben megjelent az együttes nevét viselő első albumuk a Mainstream Recordsnál. Júniusban részt vettek a Monterey Pop Fesztiválon. Hatalmas sikerük volt, ez hozta meg számukra az igazi áttörést. 1968-ban a csapat a keleti parton koncertezett, New Yorkban a legnagyobb sztárokat felvonultató előadáson léptek fel.
1968-ban elkészült második közös albumuk, a Cheap Thrills. Az album augusztusban jelent meg a Columbia Records gondozásában. Joplin remek kritikákat kapott, az együttest viszont lehúzták. Talán ez is közrejátszott abban, hogy hamarosan tovább állt a zenekartól. Közben még mindig alkohol- és drogproblémákkal küzdött. Nem talált igazán otthonra és tartós párkapcsolatot sem tudott kialakítani. Nagyon érzékeny volt – még ha kívülről nem is látszott – és nagyon vágyott a szeretetre. Egyszer azt mondta: „Huszonötezer emberrel szeretkezem, mikor a színpadon állok, aztán egyedül megyek haza”. Végtelenül magányos volt. Egy közeli barátja a hatvanas évek legnagyobb nyilvánosságot élvező, legismertebb hajléktalanjának nevezte Janist, aki többnyire szállodai szobákban hajtotta álomra a fejét. Gyakran megfordult a New York-i Chelsea Hotelben, ami a művészek és drogosok népszerű találkozóhelye volt.
Több koncert és fesztivál után 1968. szeptember elejétől Joplin a Kozmic Blues Banddel folytatta a zenélést. Az első közös lemez felvétele idején az album producere próbálta távol tartani tőle a drogokat és a drogos barátokat – Joplin akkoriban már kétszáz dollárnyi heroint lőtt magába naponta. A csapat Európában turnézott, Janis fellépett több neves amerikai show műsorban, énekelt Tom Jonesszal. Az album 1969 szeptemberében jelent meg, Joplint szenzációsnak tartották, de a zenekart illetően vegyes volt a fogadtatás.
1969 a zene világában Woodstock éve volt. Joplin és együttese a fesztivál egyik fő attrakciójának számítottak. 1969 augusztus közepén a csapat helikopterrel érkezett a helyszínre, Janis nem gondolta, hogy ekkora tömeg előtt kell fellépnie. Heroinhoz és italhoz nyúlt – ennek ellenére színpadra lépett. Folyamatosan beszélt a közönséghez, hangja rekedtebb volt az átlagnál és nehezen táncolt. De így is hatalmas volt a siker.
1969-ben Joplin több más helyszín mellett a Madison Square Gardenben lépett fel. A Hálaadás napon tartott koncerten Tina Turnerrel, Johnny Winterrel és Paul Butterfielddel énekelt. Ám rettenetesen részeg volt, képtelen volt kontrollálni a mozgását, gyenge produkciót nyújtott. A Kozmic Blues Band a Madison Square Garden koncert után feloszlott.
1970-ben Joplin Brazíliába utazott, egy időre leállt a drogokkal, és egy ígéretes párkapcsolata is elkezdődött. Ami hamar véget is ért, mert miután visszatértek Amerikába, Joplin megint az intravénás drogokhoz nyúlt. De azért megalapította új zenekarát, Full Tilt Boogie Band néven. A csapatot pozitívan fogadta a közönség és a kritikusok is. Joplin kevesebbet drogozott, de az alkoholtól nem tudott megszabadulni.
Augusztus végén a zenekar stúdióba vonult, hogy rögzítsék a Pearl című albumot. A lemez elkészült, a Buried Alive in the Blues című dal azonban Joplin énekhangja nélkül hallható – a felvétel előtt egy nappal ugyanis meghalt.
A felvételei alatt a Landmark Motor Hotelben, Hollywoodban vett ki szobát, a stúdió mellett. Szeptember 26-án felénekelte a Cry Baby és a Half Moon számokat. Október elsején rögzítették a Mercedes Benzt, október 3-án pedig Janis meghallgatta a zenészek által már felvett Buried Alive in the Bluest. Megbeszélték, hogy másnap bemegy a stúdióba, és felénekli a dalt.
Másnap Joplin nem jelent meg a megbeszélt időben a stúdióban. A lemez producere aggódni kezdett – John Cooke menedzserrel a hotelbe mentek, ahol Joplin a szobájában, az ágy mellett fekve találták meg. Már halott volt. Később megállapították, hogy túladagolás és az alkohol együttes hatása végzett vele.
Joplin korábban azt mondta, ha meghal, vagyonát szórakozzák el barátai. Kétezerötszáz dollár maradt utána, 1970. október 26-án a kaliforniai San Anselmóban, a Lion’s Share-ben bulizták el a pénzt azok, akik életében fontos szerepet játszottak. Hamvait a Csendes-óceánba szórták.
Janis Joplin hatalmas űrt hagyott maga után. Ő volt az első fehér lány, aki a blues világában nevet szerzett. Ő taposta ki az utat a rock és blues zenében az utána következőknek.
Pedig mindössze huszonhét évet élt.
(forrás: Wikipedia, bezzeganya.reblog.hu)
